Jól halad Gyurtáék vb-felkészülése Hódmezővásárhelyen
Hódmezővásárhelyen a körülmények parádésak, a nyári, barcelonai világbajnokságra való felkészülés nagyon jól halad - jelentette ki Széles Sándor mesteredző, a 2012-es londoni olimpia magyar úszóbajnokait, Gyurta Dánielt és Risztov Évát felkészítő szakember.
A szerdai sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy mind az uszoda, mind pedig a város vezetése minden kérésüket teljesítette, amiért hálásak.
"Minden körülmény adott a megfelelő munkához. Az utóbbi években máshol nem is voltunk edzőtáborban, a világversenyek és az olimpia előtt is Hódmezővásárhelyen készültünk" - tette hozzá. Széles Sándor úgy látja, hogy a jövő hét elején záruló edzőtábor végére ugyanazt a formát fogják Gyurtáék elérni, mint egy évvel ezelőtt.
Risztov Éva azt mondta, mindig örül, amikor Hódmezővásárhelyre jönnek, hiszen ilyenkor több időt tölthet a rokonokkal és a családjával.
"Nagyon jó feltételek mellett tudunk edzeni, amit jelenleg máshol Magyarországon nem is tudnak biztosítani számunkra" - jelentette ki, majd kitért rá, hogy Barcelonára a nyíltvízi 10 kilométeres és az uszodai 1500 méteres számban készül.
"Minden helyezést ajándéknak tartok. Négyéves ciklusokban gondolkodom, a világbajnokságot a következő olimpia előtti felkészülés részének tekintem" - fogalmazott.
Az olimpiai arany mellett világ- és Európa-bajnoki címekkel is rendelkező Gyurta Dániel azzal kezdte, hogy őt családi szálak nem kötik a városhoz, de érzelmi szálak már igen:
"Hódmezővásárhely a szívem csücske, hiszen öt éve járok ide felkészülni minden fontosabb megmérettetés előtt. Valóban, a vásárhelyi víz már kabalaként is szolgál a versenyek előtt" - hangoztatta. Hozzátette, hogy a mostani edzőtábor nagyon jól sikerült, kezd nagyon jó formába lendülni, ráadásul 8-9 hét felkészülés még előtte van.
"Ha betegség, vagy sérülés nem akadályoz, minden esély adott lesz, hogy a legjobb időm körüli eredményeket ússzak" - adott biztató előrejelzést a spanyolországi vb-re.
A sajtótájékoztatón Kószó Péter alpolgármester a városvezetés nevében elmondta: úgy gondolják, nem csak akkor kell magukénak érezniük a sportolók teljesítményét, amikor a dobogó legfelső fokán állnak.
"A város az előző években a felkészülés során mindig rendelkezésre állt, így Risztov Éva és Gyurta Dániel sikerét egy kicsit magunkénak is érezhettük" - fogalmazott az alpolgármester. Hozzáfűzte: a Hódmezővásárhelyen öt évvel ezelőtt elindult mindennapos testnevelés program keretében minden vásárhelyi gyermek megtanul úszni, akik "most otthon hatalmas lelkesedéssel mesélik, hogy Gyurta Dániellel és Risztov Évával úsztak együtt".
hírek innen, onnan
Varjak tartják rettegésben a várost: a polgármester a minisztériumhoz fordult segítségért
Bár a fiókák kirepülésével a kaposváriak egy időre megússzák a madártámadásokat, a varjúkérdés hosszú távon továbbra is égető...
Ingatlanok, százmilliós tartozások és üres bankszámlák: ezek a legmegdöbbentőbb adatok a politikusok vagyonnyilatkozataiból
Nyilvánosságra kerültek az országgyűlési képviselők friss vagyonnyilatkozatai, amelyekből ezúttal is kirajzolódik, hogy óriási...
Ketyeg az óra: 25 ezer családot fenyeget többmilliós büntetés
Alig néhány hét maradt a Babaváró hitel egyik legfontosabb határidejéig. A BiztosDöntés.hu az MNB friss adataira hivatkozva arról ír,...
Változás a kekvák vagyonára és megszűnésére vonatkozó alaptörvényi szabályokban
Az Alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti...
Ledöbbent Radnai Márk a Parlamentben, szerinte gyomorforgató állítást tett a Fidesz
Parázs vita alakult ki az ülésen a Tisza és a Fidesz képviselői között.
Csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni MotoGP szervezői
Walterné Dancsó Adrienn, a létesítmény operatív igazgatója erről az M4 Sport Nemzeti sporthíradó című műsorában beszélt kedden,...
Plasztikai sebészet Egyiptomban: így dolgoztak az ókori orvosok
A plasztikai sebészet története az ókori Egyiptomtól indul, és a sérülések helyreállításából az első világháború utáni...
A K&H szakértője szerint fordulat kell a magyar gazdaságban
A tavaly ősszel Orbán Viktor célkeresztjébe került Németh Dávid szerint „hatékonysági, versenyképességi és termelékenységi”...
Forrong a bankszámlapiac, díjemelések jönnek - Hogyan lehet most jó döntést hozni a bankválasztásnál?
Júliusban jön az inflációkövető díjemelés a lakossági bankszámláknál. Berobban a Revolut a hazai számlapiacra azzal, hogy magyar...
Újabb parlamenti kabaré: Németh Balázsnak a Micimackót kellett magyarázni a keddi ülésen
Ismét humoros jelenetek zajlottak le a parlamentben az Országgyűlés keddi ülésnapján, amikor Németh Balázs, a Fidesz képviselője...
Donald Trump rendkívüli bejelentése – Irán lőtte ki a legendás amerikai helikoptert
Donald Trump amerikai elnök szerint Irán áll egy olyan incidens mögött, amely során egy amerikai Apache harci helikoptert lőttek le a...
A zaj hatása az egészségünkre
Minden olyan hangot, amely káros élettani vagy pszichés hatással van az egyénre, zajnak nevezünk. A zaj ártalmas hatása nem csak a hangerő...
Sport
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


