Jövő héten rajtol a hatodik Ultrabalaton
Buli és kihívás a tó körül
212 kilométer, 24 óra, 2500 versenyző 25 országból: jövő héten rajtol el Magyarország legkedveltebb tókerülő versenye, az Ultrabalaton.
hirdetés
Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő versenyen egyénileg, két napos és non-stop csapatban és biciklivel is lehetett nevezni. A hagyományokhoz híven a verseny idén is Tihanyból rajtol el, és ugyanitt ér véget másnap.
Június utolsó hétvégéjén újra megtelik a Balaton a sport szerelmeseivel, ugyanis hatodik alkalommal rajtolt el az Ultrabalaton. A tókerülő verseny 212 kilométeres távja egyaránt a profi és az amatőr sportemberek kedvence, ahol akár egyedül, akár csapatban indulunk, mindenképp egy fergeteges hangulatú sportrendezvény közepére csöppenünk.
A nevezett versenyzők idén összesen 90000 kilométert futnak, és 70000 kilométert tekernek le, amellyel közel 8 millió kalória ég el. Június 30-án reggel először az egyéni futók, kétfős csapatok és a két napos váltók rajtolnak el, akiket délután a non-stop váltó csapatok követnek majd. Az ünnepélyes eredményhirdetés vasárnap, 15:30-kor lesz Tihanyban a versenyközpontban.
Az útvonal idén is a tihanyi Belső-tótól indul és a Balaton felvidék legszebb részeit érintve, Keszthely irányába halad tovább a déli part felé, majd Balatonvilágosnál tér vissza az északi partra.
További információ:
www.facebook.com/NikeRunningHungary
hírek innen, onnan
Őszödi beszéd - Bizonyítékokat ígér és a titkosszolgálatokhoz fordul Szabó Bálin...
Fenntartja az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról tett állításait, további részletekkel azonban egyelőre nem szolgált Szabó Bálint, aki a Heti Válasznak azt mondta: akkori vezető szocialista politikusok állhattak Gyurcsány Ferenc 20...
Romagyilkosságok: K. Árpádot gyilkosság alóli felmentését kérte ügyvédje
Határozott idejű börtönbüntetést kért a romák elleni hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében folyó büntetőper elsőrendű vádlottjára, K. Árpádra a védője pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken. Az ügyvéd indítványozta,...
Furcsa, de hatásos kedvcsináló a BL-döntőhöz
Elképesztő hangulatfokozó videót készített egy német honlap a szombati Bajnokok Ligája fináléról.
Az űrbe lövik Leonardo-t
Hozzávetőleg 350 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy űrutazás DiCaprióval a cannes-i filmfesztivál alatt megrendezett jótékonysági esten.
Hetvenmillió eurót fizet a Monaco a Porto két sztárjáért
Joao Moutinho és James Rodriguez is a Monaco együttesében folytatja: a hercegségbeli klub 70 millió eurót fizet a Porto két sztárjáért.
Elindult a "T.E.S.I. - Mindenki testnevelése" projekt
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) pénteken elindította a "T.E.S.I. - Mindenki testnevelése" elnevezésű kiemelt projektet, amelynek része egy új iskolaitestnevelés-stratégia megalkotása is.
Portugál bajnokokat vesz a Monaco
Moutinho és Rodriguez 70 millió euróért vált klubot.
Weisz Fanni szülei nem gondoltak rá
Szépségkirálynő, fotómodell, az esélyegyenlőség aktivistája, Pécs arca. A hallássérült Weisz Fannit sok tévénéző látta, amikor Áder János újévi beszédét jeltolmácsolta. Húszévesen a nagy csendből egyszeriben a zajos világba csöppe...
Előzetesben a csecsemőt halálra verő sarkadi férfi
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a sarkadi férfit, aki olyan brutálisan megverte élettársa 9 hónapos gyermekét, hogy a kórházba szállítást követően életét vesztette.
Tovább bővült a budapesti oroszláncsalád
Újabb három fiatal taggal bővült az indiai oroszlánok állománya a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Bizonyítékokat ígért az őszödi koronatanú
Fenntartja az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról tett állításait, további részletekkel azonban egyelőre nem szolgált Szabó Bálint.
Pont erre van 45 millió forintja a városnak?
A Városháza a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén szeretne felhatalmazást kapni egy alapítvány 45 millió forintos támogatására, hogy az cserébe "átlagban napi egy videót" készítsen "a főváros aktuális eseményeiről" - emlékeztetett...
Sport
Kovács Katalin és Kozák Danuta ezúttal egymás ellen küzd
Pár héttel az évad első kajak-kenu világkupa versenyét követően a hétvégén ismét benépesül a szegedi Maty-ér, ám ezúttal nem nemzetközi, hanem hazai versenyt rendeznek mégpedig az első Európa- és világbajnoki válogatóversenyt. A s...
Dunaújvárosban marad a szakmai stáb, Miskolcra szlovák csatár érkezett
A MOL Liga két meghatározó csapatánál, a bajnok Dunaújvárosnál és a tavalyi ezüstérmes Miskolcnál is zajlik az élet. Az Acélbikák tegnap kaptak egy jó, illetve egy kevésbé jó hírt, nevezetesen Stehpan Lundh marad a csapat szakveze...
Babos Tímea: nem érdemeltem meg ezt a vereséget!
Nem így képzelte egyesbeli szereplését az idei Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves teniszező jó formában érkezett Párizsba, tornagyőzelemmel a háta mögött, így joggal bízhatott abban, hogy sikerül kivívnia a főtáblára kerülést....
Kozák Danuta magabiztosan nyert 500 méteren az első válogatón
Pénteken folytatódott a kajak-kenusok idei első válogató versenye, amely az Európa- és világbajnoki csapatösszeállításról hivatott dönteni. A Maty-éren zajló versenyek közül kiemelkedett a nők K-1 500 méteres viadala, ahol nem kev...
Ismét a világfutball csúcsán a német foci - Bayern-Dortmund BL-döntő
A korábban sikeres, de nézhetetlen német foci idővel egyre kevésbé párosult eredménnyel, így elölről kezdtek mindent. A reform olyan sikeres lett, hogy a 2013-as Bajnokok Ligája-döntőt két német gárda játssza, mégpedig tele hazai ...
Mi történhetett Erőss Zsoltékkal?
Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény...
Kozák Danuta: Egy válogató mindig komoly, vérre menő verseny
A hétvégén Szegeden a Maty-éren rendezik a kajak-kenusok idei első válogatóját. Ennek kimenetele egy-egy sportoló egész nyarát illetve évét befolyásolhatja, hiszen ezen lehet kvalifikációt szerezni a júniusi portugáliai Európa-ba...
Őt viheti magával Mourinho a Realtól a Chelsea-hez
Nagyon úgy tűnik, hogy nem José Mourinho lesz az egyetlen portugál, aki a Real Madridtól a Chelsea-hez megy a következő szezontól.
A Vidinél edz a klub nélküli magyar válogatott védő
Az idény közben az ADO Den Haag csapatával szerződést bontó Horváth Gábor a Videoton csapatának edzéseit látogatja.
Vajda Attila: Ezúttal én is úgy éreztem, jól mentem
Vajda Attila Szegeden készül a hétvégi válogatóra. Attila immár évek óta egyeduralkodó itthon a kenusportban, de így is várakozással teli izgalommal készül a versenyre. Attila egyébként is remek formában van, amit mi sem bizonyít ...
Videó: az év legbetegebb kötényét adta a Roma 11 éves kölyökzsenije
Egészen parádés kötényt adott az úgynevezett rabona-mozdulattal az AS Roma 11 éves, de már most óriási tehetségnek tartott játékosa, Aurelio Rivisitato a Cagliari elleni mérkőzésen.
Szavazás: a Dortmund vagy a Bayern nyeri a BL-t?
Szombat este a Borussia Dortmund és a Bayern München játssza a Bajnokok Ligája német házidöntőjét Londonban, a Wembley-ben. Vajon melyik gárda emelhet magasba késő este a legrangosabb európai kupasorozat serlegét? Szavazzon!
Bulvár
Képek! Ezeknek a magyar képviselőknek nincsen érettségije - Szakmunkás képvisel...
Képeken a képviselők, akik nem szereztek érettségit.
50 évesen gyermeket vár a színésznő! Ráadásul ikrekkel terhes
Tina Malone angol színésznő 50 évesen gyermeket vár. Ikrekkel terhes 19 évvel fiatalabb férjétől.
Erős ránctalanító, mégis kevesen használják - Amit minden nőnek ismernie kellene
Hatékony küzdelem az öregedés jeleivel.
Nem hozatná haza Erőss Zsolt holttestét felesége
Ha tehetné, sem akarná hazahozatni férje holttestét Sterczer Hilda.
Egy elképesztő növény a memória szolgálatában
Feledékeny vagy? Szédülsz? Zúg a füled? Mindez az agy romló vérellátására utal. Segít a páfrányfenyő! (x)
Királyok kedvence - a szuper tápláló zöldség
A spárgarajongóknak a zöldségteremtés koronája a fehér, zöld vagy viola színű, áprilistól június végéig termő különlegesség. Utánanéztünk, hogy egy véletlen folytán hogyan született a fehér spárga és miért olyan értékes, illetve h...
Holtan szült az édesanya, majd feltámadt
Döbbenetes körülmények között született egy amerikai csecsemő. Édesanyja nem volt életben, mikor világra hozta, azonban a szülés után feltámadt.
Ezért veszélyes ecettel takarítani - 7 fontos szabály, amit tarts be, hogy működ...
Az ecet sokoldalú tisztítószer, nem árt azonban vigyázni vele.
Magas vérnyomásra ez az ideális mozgásforma
A rendszeres jógagyakorlatok jó hatással vannak a szív- és érrendszer egészségére derül ki egy friss tanulmányból, amely szerint a mozgásforma a magas vérnyomás kezeléséhez is hozzájárulhat.
Már másfél éve külön élnek! A magyar műsorvezető házassága kudarcáról vallott
Teszári Nóra válásáról és az egyedülálló anya szerepéről vallott.
Győzelem - Magyarország lekerül a szégyenpadról
A BruxInfo úgy tudja: Varga Mihály csomagja meggyőzte a biztosokat és megszüntetik Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárást.
Abszurd dráma az olívaolajjal
Tiltás - Rossz tréfát z az Európai Unió a válságba belefásult polgárokkal. Most például azt találta ki: 2014. január elsejétl megtiltja az éttermeknek, hogy az olívaolajat kis kancsókban vagy tálkákban kínálják. Jönnek helyettük
blogmorzsák
A Primavera fesztivál élő közvetítése!
Egyenes adásban nézhető koncertek Barcelonából: James Blake, Swans, Dead Can Dance, Wu-Tang Clan, Hot Chip és még sokan.
Halálra szívatják az Apple-t
Már sejtem, mi lesz az vége ennek a balhénak.
Fél liternyi Vietnám Budapesten
A Funky Phoban nemcsak jót ehetsz, de a nyereséget környezetbarát fejlesztésekre költik.
A szabadság láncai
A dohányzásban az a legrosszabb, amikor már úgy érezzük, irányítja az életünket.
A korai házasság létező tradíció
Kínában, tanulatlan, falusi népeknél.
Vasember: Gyilkológép
Az idén 50 éves Vasembernek ez az első „saját” képregénye Magyarországon. A karakter
a ’90-es évek mutatkozott be.
Daruról lógtak a lefejezett holttestek
A szaudi Jizan városában öt jemeni állampolgárt fejeztek le, a torzókat pedig közszemlére tették.
Örökre csillagösvényen
Megemlékezés a közösségi oldalakon.
Magyar úszónő botránykönyve
Volt sporttársai nevetségesnek és szánalmasnak tarják az egész szituációt.
Ki, hova és mennyi időre menjen Amerikába
Az eddigi legpraktikusabb postban ötletek tíz naptól 19 hónapig, az Antarktisztól Belize-ig.

- Duplázás vagy címvédés
- Hat meccs után nyert a Diósgyőr
- Vitorlás világversenyek Balatonföldváron, hazai vizeken a Majthényi, Domokos duó
- Búcsúzott az utolsó magyar is, kiesett a Póta, Tóth duó
- Universiade - Rajt 50 nap múlva Kazanyban
- Bulatovic a BL-győztes Győrben folytatja
- Mindkét nemnél éremesélyes a magyar csapat
- Pénteken dől el az Egri FC sorsa
- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti

