Ezt olvasta már?


Jövő nyárra készülhet el a regéci vár részleges rekonstrukciója

A tervek szerint jövő nyárra készülhet el a regéci vár jelenleg zajló részleges rekonstrukciója, amelynek keretében sütőházat, sáfárházat és borozót is kialakítanak, valamint több kiállítással is készülnek a látogatóknak.

Virág Zsolt projektvezető az 1,9 millió euróból megvalósuló munkálatokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a több mint 300 éve lerombolt erődítmény történeti és építészeti hitelességen alapuló részleges rekonstrukciója zajlik éppen, a tervezett építkezés 60 százalékánál tartanak most. Az európai uniós forrásból, határon átnyúló program keretében megvalósuló fejlesztés részeként a újjáépül a palotaszárny, valamint állagmegóvási munkálatokat végeznek el több épületrészen.

A részletekről szólva kifejtette: a reneszánsz palotaszárny romos falait hagyományos építési technikával építik újjá. A tervezett kiállítások bemutatják majd egyebek mellett a 17. századi északkelet-magyarországi palotaenteriőrök elemeit, a helyi régészeti feltárások során előkerült habán padlócsempéket, bokályos falicsempéket, cserépkályha-töredékeket, díszedényeket. Felidézik a vár "fényes korszakait" is, vagyis amikor az erődítmény Alaghy Menyhért és Erdődy Anna birtokában volt, a Rákóczi-korszakot, valamint Zrínyi Ilona birtokosi tevékenységét - sorolta a projektmenedzser.

Virág Zsolt hozzátette: a háromszintes épület pincéjében borozót, pihenőteret alakítanak ki, a sütőházban bemutatják, hogyan készültek az ételek a középkori eszközökkel, a sáfárházban pedig az élelmiszerek tárolását, feldolgozását tekinthetik meg az érdeklődők. A leányasszonyok házában az udvarhölgyek által használt bútorokat, eszközöket, ruhákat és ékszereket mutatják be.

A magas várakban nagy érték volt a víz, ezért a mosás során rendkívüli takarékosságra törekedtek, ennek módjai is láthatóak lesznek Regécen - ígérte Virág Zsolt.

A regéciek partnere a határon átnyúló programban a szlovákiai Bodrogszerdahely, Nagykövesd és Nagyida. A projektmenedzser kiemelte a bodrogszerdahelyi Vécsey-kastély felújítását, ahol Kossuth Lajos a jogakadémia elvégzése után a gyakornoki idejét töltötte. Mint rámutatott, a regécihez hasonló fejlesztések sokat jelentenek az adott település, sőt a térség számára is.

Ma Magyarországon már 19 vár működik nyereségesen, köztük van a regéci is, ahol az előző, 2016-ban zárult - a jelenlegihez hasonló léptékű - projekt eredményeként jelentősen megugrott a turisták száma. Akkor a településen látogatóközpontot építettek, a várban újjáépítették az öregtornyot, valamint büfét, beléptető épületet és vizesblokkot alakítottak ki - idézte fel Virág Zsolt.

Bakos Ferenc, Regéc polgármestere hozzátette: az előző fejlesztésnek köszönhetően pár ezerről 42 ezerre nőtt a vár éves látogatószáma és hasonló mértékű növekedést várnak a most zajló beruházástól is.

Mindezzel nemcsak megmentették II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának és a magyar történelemnek egy fontos színhelyét, de munkahelyeket is teremtettek. A turisztikai érdeklődés növekedése nagy lökést adott a település és a térség más jellegű idegenforgalmi szolgáltatóinak is, például a szállásadóknak, ami nagyon fontos, mert Regéc olyan térségben fekszik, ahol nehéz munkahelyet találni - hangsúlyozta a polgármester.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Sean Penn szétlőtt vasúti kocsiból készített pót-Oscart kapott Zelenszkijéktől – videó, fotó

Bár Sean Penn a legjobb férfi mellékszereplő díját a 2026-os Oscar-gálán nem vette át, mert erőteljes üzenetként inkább Ukrajnába...

Sokan még mindig rosszul tudják: nem az utolsó fizetésed alapján számolják a nyugdíjat, hanem...

Sokan ma is abban a hitben élnek, hogy a nyugdíjuk összegét az utolsó ledolgozott évek fizetése alapján állapítják meg.

Elég volt egy Trombitás Kristóf-poszt, és máris ráfordult a teljes kormánymédia az ukrán zászlóra

Egyetlen, Trombitás Kristóf által közzétett poszt is elég volt ahhoz, hogy percek alatt országos üggyé váljon a Tisza Párt március 15-i...

Megjött a Fed döntése, érkeznek a piaci reakciók

A szerdai nap még jó hangulatban indult a tőzsdéken, délutánra azonban látványos hangulatromlás figyelhető meg, miután arról érkeztek...

1,2 milliárd forinttal támogatta a kormány a Huntsman pétfürdői fejlesztését

Az amerikai központú Huntsman Corporation Hungary Zrt. átadta pétfürdői kapacitásbővítő beruházását, amely a vállalat gyártási...

230 millió forinttal támogatja a kormány a Sennebogen csoport litéri beruházását

Ismét bővít Magyarországon az anyagmozgató gépeket és darutechnológiai berendezéseket gyártó Sennebogen csoport, a bajor társaság alig...

Orbánnak üzent Nagy Ervin a dunaújvárosi gyűlése előtt

A helyi tiszás képviselőjelölt szerint a miniszterelnököt a látogatása alkalmával megkérdezhetik a választók arról, miért van...

Oroszország felpörgette az új atomreaktorát, ami az ukrán határ mellett épül

Teljes, 100 százalékos teljesítményre kapcsolták Oroszország újtípusú, könnyűvizes atomerőművének első reaktorát.

Dízel ár alatt az elektromos Opel haszonjárművek

Ezzel az elektromos mobilitásra való átállás mostantól nemcsak környezettudatos, de a leginkább racionális pénzügyi döntés is a...

Magyarországra jöhet J. D. Vance

Amennyiben nem jön közbe semmi, a Reuters szerint a következő napokban érkezik.

0

Sport

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0