K&H: fiatalok a nyári kártyaboom élén
a vakáció alatt jelentősen nő a tranzakciók száma és értéke
Rákaptak a kártyás fizetésekre a legfiatalabbak: a K&H ifjúsági számláihoz köthető kártyák száma 64 százalékkal emelkedett három év alatt.
A kártyákhoz köthető nyári forgalom több mint négyszeresére, 12 milliárd forint fölé nőtt, a vásárlások száma 243 százalékkal emelkedett. A K&H kiemelt céljának tartja, hogy a diákoknak bemutassa a készpénzmentes fizetések lehetőségeit, az általános és középiskolásoknak szóló Vigyázz, kész, pénz! versenysorozata és tananyaga pedig ehhez nyújt gyakorlati segítséget.
A nyári hónapokban - júniusban, júliusban és augusztusban - számottevően nő az ifjúsági számlákhoz kapcsolódó bankkártyák forgalma - közölte a K&H, ami azt mutatja: a banki kapcsolat és a készpénzmentes fizetések a fiatalok körében egyre fontosabb. Az ifjúsági számlákhoz kapcsolódó bankkártyák száma jelentősen nőtt, 2019 augusztus végén több mint 33 ezer kártya volt a fiataloknál, három évvel később majdnem 55 ezer, ami 64 százalékos bővülésnek felel meg. A vakáció alatt jelentősen nőtt a kártyás fizetések száma és értéke.
többszörös bővülés
2019 nyári hónapjaiban a fiatalok 833 ezerszer fizettek a kártyájukkal, egy évvel később pedig már 1 millió felett jártak. 2021 nyarán több mint 1,8 milliószor használták a bankkártyát, a múlt évi vakáció alatt pedig megközelítették a 2,9 millió kártyás tranzakciót. Hároméves távlatban tehát a tranzakciók száma 243 százalékkal, több mint háromszorosára nőtt. Még látványosabban emelkedett a kártyás forgalom: 2019 nyarán 2,8 milliárd, 2020-ban 4,2 milliárd, 2021-ben több mint 7 milliárd, 2022 szóban forgó hónapjaiban pedig már 12 milliárd feletti forgalmat értek el. Ez egyben azt is jelenti, hogy 330 százalékkal, azaz több mint négyszeresére nőtt az ifjúsági kártyás forgalom a vakációs hónapokban. Az egy tranzakcióra jutó költés három év alatt 25 százalékkal 4200 forint fölé emelkedett.
“Egyértelműen látszik a kártyás fizetések népszerűsége, a növekedésben szerepet játszik az okoseszközös tranzakciók térnyerése. A kártyás tranzakció a lakossági ügyfeleknél folyamatosan növekedést mutat, így a fiataloknál is. A 2019-hez képest bekövetkezett bővüléshez hozzájárult a járványhatás, a pandémiás időszakban ugyanis visszaszorult a készpénzhasználat és felpörgött a kártyás forgalom” - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.
fókuszban a készpénzmentesség
A készpénzmentes megoldások, ezen belül a kártyás és okoseszközös fizetések megismertetése a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőjében is kiemelt szerepet kap. Az országos versenysorozat 2022/23-as szezonjában összesen több mint 500 iskola 8700 diákja és 2080 csapata vett részt a négy különböző korosztályban. A több mint egy évtizedes történelemmel rendelkező vetélkedősorozat résztvevőinek magas száma évről évre azt bizonyítja, hogy a diákoknak szükségük van edukációra, iránymutatásra a pénzügyek területén is, annak érdekében, hogy felnőttként tudatosan intézzék a pénzügyeiket.
A K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 3300 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adatok:
K&H Bank
2023. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 469 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5299 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
K&H Biztosító
2023. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,4 milliárd forint
hírek innen, onnan
Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten
A saját autóval közlekedők száma mégsem csökken.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt az Nemzeti Közszolgálati Egyetem budapesti campusán
A tragédia körülményeinek a tisztázását megkezdték az illetékes hatóságok bevonásával.
Nem csak az öregségi nyugdíjasoknak járhat: így működik az utalvány
Elkezdődött az Ellátottak utazási utalványának kézbesítése, és nemcsak az öregségi nyugdíjasokat érinti a lehetőség. Az utalványra...
A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza
Megint nekimentek a Meduza nevű orosz ellenzéki portálnak, most ismét a főszerkesztőt körözik. Az orosz belügyminisztérium csak annyit...
Magyar Péter elfogadta az RTL felkérését a miniszterelnök-jelölti vitára, és üzent Orbán Viktornak
A Tisza elnöke országjárása egyik állomásán jelentette ezt be.
Horváth Gréta a hordó fenekére nézett – fotó
Távol a nagyváros nyüzsgésétől, a nagyszülei mellett töltötte a gyermekéveit Horváth Gréta, és bár ma már a fővárosban él, a...
Feltépte a vihar az istállót - csodával határos módon megúszta a szamárcsalád
Egy erős vihar szó szerint kitépte a földből egy szamárcsalád menedékét Missouriban, de az állatok sértetlenül átvészelték a...
WC-ülőkét kellett levágni egy baba fejéről a Heim Pálban
Egy különös baleset során egy WC-ülőke szorult rá egy páciensre, akit végül a Heim Pál Gyermekkórház dolgozói szabadítottak ki.
12 nap után maga a csoda, hogy megtalálták a család szemefényét a Dunánál - videó
Egy baleset után eltűnt kutyát, Pipát közel két hét keresés után találták meg egy dunai szigeten, ahonnan rendőrök segítségével...
216 millió forinttal támogatja a kormány a Knaus Tabbert nagyoroszi beruházását
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre...
Új csapata máris meghozta a döntést Sallói Dániel jövőjével kapcsolatban
Gólokat is szerzett már a magyar támadó.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete
A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.
Elképesztő bravúr: 28 év után ismét vb-résztvevő a női kosárválogatott
Juhász Dorka remek teljesítménye is kellett a törökök ellen a közel három évtizedes átok megtöréséhez.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


