K&H: hatalmas eltérés a fiataloknál
13 százalékuknak nincs jövedelme, 11 százalékuk 400 ezer forintnál is többet kap
Negyvenezer forinttal, több mint 28 százalékkal közel 182 ezer forintra nőtt a 19-29 évesek átlagos személyes jövedelme a K&H ifjúsági index felmérés friss adatai szerint.
A fiatalok jelentős része továbbra is kénytelen megelégedni kisebb összeggel: 10-ből 4-en kevesebb, mint 100 ezer forint jövedelemre tesznek szert egy hónap során, miközben 11 százaléknak minden hónapban több mint 400 ezer forint a bevétele.
Nagyot ugrott a húszas éveikben járó fiatal magyarok átlagos nettó személyes jövedelme 2023 első negyedévében 2022 első három hónapjához képest: átlagosan közel 28 százalékot, azaz 182 ezer forintot tett ki, ami éves szinten 40 ezer forintos emelkedést jelent – derül ki a K&H ifjúsági index felméréséből. Ugyanakkor a 19-29 éves korosztály több mint 13 százalékának semmilyen jövedelme nincs, míg 11 százalékuk több mint 400 ezer forintból gazdálkodhat.
pluszban a fiatalok
Az elmúlt három év hullámzása után nagyot emelkedett a 19 és 29 éves közötti korosztályhoz tartozó fiatal magyarok személyes havi nettó jövedelme, amelynek része a dolgozó fiataloknál a fizetés, a nem dolgozóknál minden pótlék, segély, ösztöndíj, valamint a szülőktől kapott esetleges támogatás is – derül ki a K&H ifjúsági index évek óta rendszeresen készülő felméréssorozatából. A koronavírus-járványt megelőzően 2020. első negyedévi mérésében 131 ezer forint volt a vizsgált korcsoport nettó személyes jövedelme. Ezt a pandémia időszakában egy lassú visszaesés követte, így 2021. első három hónapjára 123 ezer forintra csökkent a húszas éveikben járók átlagos nettó személyes jövedelme. Egy évvel később már a 2020-as adatnál is jobban alakult a helyzet, a korosztály nettó személyes jövedelme 141 ezer forintra emelkedett. Az igazán nagy ugrást azonban az idei év hozta: 2023. első negyedévében 182 ezer forintra nőtt ez az összeg, ami 40 ezer forintos, több mint 28 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten.
hatalmas különbségek
A felmérésből az is kiderül, hogy a korosztályon belül meglehetősen nagy a szórás. A válaszadók több mint 13 százaléka azt mondta, semmilyen jövedelme sincs, bár az átlagos jövedelem hirtelen emelkedését éppen az is okozta, hogy az ő arányuk a korábbi negyedévekben jellemző 20 százalék körülről csökkent erre az értékre. Majdnem 14 százalékuk 50 ezer forintnál kisebb havi jövedelemről számolt be, 9 százalékuk 50-74 ezer, 5 százalékuk pedig 75-99 ezer forintot mondott. Ez egyben azt is jelenti, hogy az érintett korosztályban 10-ből 4-en kevesebb mint 100 ezer forintból gazdálkodhatnak egy-egy hónapban. A másik végletet az a 11 százalék jelenti, akik több mint 400 ezer forint személyes jövedelemre tesznek szert havonta.
A fiatal férfiak 214 ezres, a nők 148 ezres átlagos jövedelemről számoltak be. A 19-25 évesek átlagos 175 ezer forintos bevételével szemben a 26-29 éveseké már 193 ezer forintot tesz ki.
K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján.
A K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 3300 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adatok:
K&H Bank
2022. december 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 421 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5585 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 67,6 milliárd forint
K&H Biztosító
2022. december 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 28,6 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,6 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,0 milliárd forint
hírek innen, onnan
A nagypapa cseresznyéje elfagy, az unoka datolyaszilvája beérik – Generációváltás a gyümölcsösben
A korán virágzó kajszit elviszi a fagy, a cseresznyét szétveri az eső, a hagyományos gyümölcsösök pedig egyre nehezebben bírják a...
"Írtam Robbie-nak" - a Celtic-legenda látogatása beindította a találgatásokat
A Celtic körül újra felerősödtek a Robbie Keane-nel kapcsolatos találgatások, miután Scott Brown Magyarországon járt és meglátogatta...
Elárulta az óvoda ablakán belövő férfi, hogy miért csinálta
A 71 éves gyanúsított légfegyverből adott le lövést Solymáron, a lövedék pedig egy óvoda csoportszobájába csapódott be. A férfi a...
Videó: Elájult az iskolabusz sofőrje, a diákok a kormányhoz ugrottak – mindenki életét megmentették
Az amerikai Mississippi államban diákok vették át az irányítást egy jármű felett, miután a sofőr, Leah Taylor asztmaroham miatt...
A tested a szívinfarktus előtt egy hónappal jelez. Ezekre figyelj.
Ha csak erre a nyolc tünetre odafigyelsz, már sokat tettél azért, hogy elkerüld a szívinfarktust.
Gyorsan döntött a Fidesz: megnevezték, ki ül Szécsi Zoltán helyére a Parlamentben
Máris megvan, ki csatlakozik a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjához a visszalépő Szécsi Zoltán helyett. A háromszoros olimpiai...
Pánik tört ki a fedélzeten, harmadszorra tudott csak leszállni Budapesten a Wizz Air Erdélyből érkező gépe
Félelemtől reszkető utasok, rosszullét, hányás, órákon át tartó remegés. Ezekről számoltak be azok az utasok, akiknek április 30-án...
Vadonatúj sportág hódít Magyarországon, csak éppen Pufi miatt lemaradtunk róla
Gábor Zsazsa fogta magát, és az utolsó cseppig kiitta a vizet.
Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is
2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal...
Már készül Herendi Gábor karácsonyi filmje – három civil statisztaszerepet kapott
Három csokirajongó statisztaszerepet kapott Herendi Gábor új, karácsonyra készülő filmjében – egy olyan kezdeményezés részeként,...
„Egész életemben erről álmodtam” – Messi olyat tett a Forma–1-es pilótával, amit sosem felejt el
Tökéletes pillanatot élhetett át.
Az első látássérült miniszter a Tisza győzelméről: „Levertük őket, mint vak a poharat"
A Kátai-Németh Vilmossal készült interjúban a DW a kampány legemlékezetesebb pillanatait is felidézi.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém
Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere
Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


