Ezt olvasta már?

Kikapott a magyar férfi kosárlabda-válogatott Hamburgban

A magyar férfi kosárlabda-válogatott felkészülési tornán 83-62-re kikapott a kínai világbajnokságra hangoló házigazda német csapattól Hamburgban péntek este.

0

Kanadai Nagydíj - Vettel lett az első, mégis Hamilton győzött

Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba elsőként a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, öt másodperces büntetése miatt mégis a címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője győzött.


hirdetés

Az ötszörös világbajnok Hamiltonnak ez volt idei ötödik, pályafutása 78. futamgyőzelme, Montréalban pedig karrierje hetedik diadalát aratta, és növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

A második helyezett Vettel mögött a harmadik a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc, a negyedik pedig a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas lett.

A szombati időmérő edzés végeredményéhez képest némileg módosult a felállás a rajtrácson, mivel egyrészt a McLarennel versenyző Carlos Sainzot két hellyel hátrébb sorolták akadályozásért, másrészt a Haas pilótája, Kevin Magnussen autójában a szombati kicsúszása után motort cseréltek, és a tizedik pozíció helyett csupán a boxutcából indulhatott.

Lewis Hamilton autóját vasárnap délelőtt szinte teljesen szét kellett szerelni a hidraulikus olaj szivárgása miatt. Ráadásul később kiderült, hogy a fékek sem működtek tökéletesen, ezt még a rajtrácson is javították, ám ezek a problémák a versenyzését végül nem befolyásolták.

A rajtnál egy változás történt az élmezőnyben, a hatodik helyről indult Bottas egy pozíciót rontott, később viszont sikerült felzárkóznia. A kerékcserék során szinte mindenki kemény keverékű abroncsokat kapott, de ez nem hozott komoly változásokat, Vettel az első, Hamilton a második, Leclerc pedig a harmadik helyen haladt magabiztosan. Mögöttük Daniel Ricciardo és Bottas harcolt a negyedik pozícióért - utóbbi járt sikerrel -, Max Verstappen pedig rendkívül sokáig várt a boxkiállással.

Harminc körrel a vége előtt Hamilton megközelítette Vettelt, aki néhány perccel később elhibázott egy kanyart, és bár a kicsúszását követően a címvédő előtt maradt, a versenybíróktól - némileg szigorúan - öt másodperces büntetést kapott, mert nem biztonságosan tért vissza az aszfaltcsíkra.

Ezt követően Hamiltonnak már nem kellett megelőznie riválisát a győzelemhez, elég volt, hogy szorosan mögötte maradt, pedig a Ferrari kilenc, Vettel pedig tizennégy futam után győzhetett volna ismét.

A világbajnokság két hét múlva a Francia Nagydíjjal folytatódik Le Castellet-ben.

 







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0

hírek innen, onnan

Így verik át a sztárokat kamu gyémántokkal

Gondolnád, hogy a szupersztárokat simán kamugyémántokkal verik át? Bizony így van, egy sztárékszerész elmondta, miért történik ez.

Még 90 napot kaphat a Huawei az amerikaiaktól

A Reuters bennfentesektől úgy tudja, hogy az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma további 90 nappal meghosszabbíthatja a Huaweinek...

Gyenge lesz az almatermés, erős lesz a kereslet

Erős keresletre számítanak a magyar almatermelők, mivel az idei termés a 600-650 ezer tonnát kitevő többéves átlagmennyiségtől...

Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülőgép a horvát autópályán

Elromlott a Cessna motorja, de sikerült elkerülni, hogy az A6-os sztrádán autóval ütközzön.

Agyonlőtte a pincért egy vendég Párizsban, mert lassan hozta a vacsoráját

A gyilkos elmenekült, a rendőrök azóta sem találják.

Idén nem versenyeznek a virágkocsik a karneválon

Debrecen - Az 50. Debreceni Virágkarnevál nagykövetei nézték meg szombaton az épülő virágkocsikat. A jubileumi rendezvényen nem...

ASP Bulgária: A termelők tüntettek, hogy ne kelljen leölniük állataikat

Az afrikai sertéspestis (ASP) terjedése elérte már Bulgáriát is, bár erről eddig keveset hallhattunk. Sajnos, a betegség itt a...

Óriási góllal kapott ki a Barcelona - videó

A spanyol bajnokság tegnap kezdődött el és óriási meglepetésre az Athletic Bilbao letudta győzni a Barcelona együttesét, méghozzá nem...

Turistabuszok árasztják el Budapestet: van, ahol már életveszélyes emiatt a közlekedés

A helyzet évről évre súlyosabb a külföldi látogatók számának növekedésével, de továbbra sincs megoldás a káoszra.

Meghalt a klasszis kerékpáros Felice Gimondi

Elhunyt a kerékpársport legnagyobbjai közé tartozó olasz Felice Gimondi, egyike annak

Káosz, üzemzavar az Egyesült Államok nemzetközi repülőterein

A többi között New York, Washington, Dallas, Los Angeles nemzetközi légikikötőit is érintette.

0

Sport

Coutinho a Bayernbe igazol, Neymar így aligha megy vissza Barcelonába

A brazil támadó és ügynökei csavartak egyet az ügyön, így aztán elég pikánssá válik a Neymar-sztori is.

Szenzációs góllal verte a Bilbao a Barcelonát

Triplán pocsékul indult a bajnokság a címvédő Barcelonának.

Szédületes, amit ezek a lányok hét másodperc alatt művelnek

Aleksandra Miroslaw lett a női gyorsmászás világbajnoka.

Esélye sem volt: 16 éve nem verték el így Roger Federert

Hatalmas meglepetésre elképesztően simának mondható vereséget szenvedett Roger Federer.

Kiszivárgott, ki lesz az UEFA Év játékosa?

Úgy látszik, nem telik el év kiszivárogtatás és baki nélkül az UEFA-nál. Már, ha igazi ez a fotó. Általában az szokott lenni.

A lángoló gépből húzta ki a családját a sztársportoló

Elizabethton Csodával határos módon menekült meg az egyik leghíresebb amerikai autóversenyző, Dale Earnhardt Jr. (44) és családja, amikor magángépük leszállás közben túlfutott a kifutópályán, nekirohant a kerítésnek és kigyulladt.

Az első negyedben lerendezte Németország a magyar válogatottat

Megmutatták a különbséget a két csapat között.

Joggal lehetnek csalódottak a Real Madrid szurkolói: kérdésessé vált az egyik nagy név szereplése a szezonnyit...

Az már biztos, hogy Lionel Messi a Barcelona klasszisa nem játszik a szezonnyitó mérkőzésen, viszont a Real Madrid legújabb sztárjának játéka is kérdéses vált.

Vereséggel rajtolt a Barca a bajnokságban

A címvédő katalán csapat 1-0-ra kikapott a Bilbao vendégeként.

Azt hitte ő nyert, de egy körrel hamarabb ünnepelt - videó

Hayden McCormick egészen szürreális jeleneteket szolgáltatott a Tour of Utah 4. szakaszán.

A váratlan visszatérés: Katinka riválisát edzi Shane Tusup

Budapest Visszatér az úszóedzői pályára Shane Tusup (31)! Az amerikai szakember a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes olasz Ilaria Cusinato (19) és Bujdosó Zsombor (15) felkészítését veszi át.

0

Bulvár

Melltartó nélkül, szétnyílt a felsője a tangás nagykövetasszonynak

Valentina Fradegrada éveken át balettozott, és jókora sikereket aratott. Legalább olyan nagyokat, mint mostanság a közösségi oldalain.

Kiborultak a britek a magyar házaspár aljas tettétől, népharag zúdul rájuk

A házaspár kegyetlen módon végzett a saját kutyájával, napokig kínozták az állatot. Most elítélték őket, de a büntetést sokan kevésnek vélik.

Meghalt Krisztina holland hercegnő

72 éves korában egy hágai kórházban halt meg Krisztina holland hercegnő. Halálát csontrák okozta.

Tízezreket kapnak vissza a bankszámlás ügyfelek

Elkezdi a Raiffeisen Bank ügyfeleinek jóváírni a tranzakciós illeték jogtalan áthárítása miatt megítélt pénzt - írja Azénpénzem.hu

Döntöttek Magyarországról - várható volt az eredmény

Megerősítette Magyarország BBB szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását változatlan stabil kilátással a Fitch Ratings.

Olyat manőverezett ez az orosz vadászbombázó, hogy a fejünket fogjuk tőle

A MAKS nemzetközi légi- és űrszalonról amelyet az oroszországi Zsukovszkijban rendeztek meg  ezúttal sem maradhatott el a várva várt légi parádé, amelyen az oroszok egyik nagy büszkesége, a Szu35 vadászbombázó ismét megmutatta, hogy mire is képes.

Közeledik a rettegett mágneses pólusváltás

A tudósoknak egyelőre még fogalmunk sincs arról, mi okozza a pólusvándorlást.

Szó szerint kasztrálta és leszúrta a vejét az anyós, mert a férfi nem fizetett gyerektartást

A döbbenetes eset Oroszországban történt. A bedühödött asszony ennél is tovább ment: kidobta a veje heréit az ablakon.

Furcsa képekre bukkant egy tudós a Google Térképen: sokan nem sejtik, hogy ott vannak

A különös felvételek egyszer absztrakt festményekre, máskor pedig földön kívüli dolgokra emlékeztetnek.

blogmorzsák

Csatornaolajnál nincs undorítóbb

A csatornaolaj egy olyan étkezési célra alkalmazott olaj, melyet hulladékból és csatornákból szereznek be.

Buildeld le az Indexet!

Nagyon jól jönne most a csapatunkba egy olyan rutinos programozó, mint te!

Arcok a SZINről 2. - Clean Bandit

Elektronikus tánczene klasszikus zenészektől.

Egészben nyelt le egy pitét a sirály

Bizarr teljesítmény egy madártól.

Aggódó levelet írt Putyinnak egy 92 éves holland férfi

Az orosz elnök cserébe kitüntetést adott neki azért, amit "a barátságos kapcsolatok fejlődéséért" tett.

Autista zseni a színpadon

Az Esőember története. A darabot most szerdán a Városmajori Szabadtéri Színpadon játsszák

A pasi csak szapulni szereti a csaját

Miért marad egy pasi egy olyan nővel, akire csak panaszkodni tud?

Hogyan váltak gyilkoló­géppé a Manson család lányai?

A fiatal írónő, Emma Cline egy kamaszlány történetén keresztül ered a Manson-gyilkosságok nyomába.

Barcelona 10 gyönyörű kútja

A katalán fővárosban nagyon sok szép emlék van, ezek közül a szökőkutak sem kivételek.

Balatoni épületek kvíze

A Kádár-korban olyan épületek nőttek ki a földből, melyek ma is ikonikusak. Vajon melyik hol épült? Jöjjön a kvíz!

Te melyik light üdítőt iszod?

Cukormentesek, de melyik a leginkább édesítőszer íz mentes?

A Tupoljev Tu-22M bombázórepülőgép kezdeti szériái

A Tu-22M-től elvártak ismere­tében jöhetett a megvalósítás: az M0 és M1 előszériák, majd az M2 változat.

0