Karrier Nulladik évfolyam az általános iskolákban?
A tervek szerint a jövőben nem kerülhet úgy az első osztályba gyerek, hogy az alapvető ismeretekkel sem rendelkezik, hiszen így már hatévesen behozhatatlan a hátránya - írja a Magyar Nemzet.
Az új oktatásirányítás az általános iskolai tanulmányok megkezdése előtt nulladik évfolyamon zárkóztatná fel a lemaradt gyerekeket.
Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár ennek kapcsán kijelentette: a hátrányos helyzetű gyerekek oktatási integrációját csak úgy lehet sikeresen megvalósítani, ha előtte átmenetileg - felkészült szakemberek segítségével, speciális felzárkóztató oktatással - szegregálják őket.

- Két brutális rablás elkövetőit fogta el a BRFK
- Csütörtökön 73 millió köbméter gáz fogyhat
- Valószínűleg megfagyott egy holtan talált férfi Nagykanizsán
- BRFK: nem sérültek meg rendőrök az éjjeli kórházi verekedésben
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat, emelt mennyiségi enyhítés
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- Még késnek a vonatok a Budapest-Záhony vonalon
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

