Kézilabda: Ők lettek a Telekom Veszprém új edzői
Momir Ilic lesz a Telekom Veszprém vezetőedzője, munkáját Gulyás Péter másodedzőként segíti - jelentette be a Veszprém Handball Team Zrt. sportigazgatója a klub pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján.
Nagy László közölte: a Veszprémhez szorosan kötődő két szakemberrel kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött a klub; az edzői stáb egyébként változatlan marad.
A sportigazgató elmondta: a csalódást keltő előző szezon után hároméves programot indítanak, amelynek első éve az építkezés időszaka lesz.
Elsődleges cél a csapategység kialakítása mellett a magyar bajnoki cím visszaszerzése, a Magyar Kupa megtartása, valamint a Bajnokok Ligájában a minél jobb szereplés - foglalta össze Nagy László.
Kiemelte: David Davis korábbi vezetőedző a bajnokság végén távozott a klubtól, rajta kívül a szezon végén felfüggesztett Vuko Borozan balátlövő, Nikolaj Markussen balátlövő és Danyiil Siskarjov jobbszélső sem lesz a keret tagja.
Csatlakozik a csapathoz az utánpótlásból Dörnyei Borisz jobbszélső, a térdsérülésből visszatérő Bodor Márk balátlövő, Zoran Ilic jobbátlövő, aki tavaly kölcsönben a Wisla Plock játékosa volt, és nemzetközi kupákban játszhatott, valamint a tavalyi évet a Ferencvárostól kölcsönben Veszprémben töltő és ettől a szezontól a klubhoz igazoló Lukács Péter irányító.
Nagy László tájékoztatása szerint az elkövetkező hetekben elképzelhetők még személyi változások.
Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: az előző szezon sikertelensége mindenkit mélyen érintett. Az új hároméves koncepció szerint egyszerre szeretnének építkezni és olyan eredményeket elérni, amelyek méltóak a klubhoz.
Hangsúlyozta: a csapat jelenlegi formájában is alkalmas arra, hogy komoly eredményeket érjen el, de az építkezéshez türelmet kérnek a szurkolóktól és a médiától.
Az első év, amikor megkezdődik magyar fiatalok beépítése, kulcsfontosságú lesz - jegyezte meg.
A klub új vezetőedzője, Momir Ilic, aki nyolc évet töltött Veszprémben játékosként és edzőként, örömét fejezte ki, hogy részese lehet a Veszprémben induló projektnek. Elmondta: ismeri az utánpótlásból felkerült fiatalokat, és abból, hogy ők lehetőséget kapnak, a magyar kézilabda is profitálhat. Legfontosabb céljának a csapategység kialakítását nevezte, és hangsúlyozta, számít a szurkolók támogatására.
Gulyás Péter másodedző, aki több mint két évtizede tartozik a klub kötelékébe, a fiatalokról elmondta: posztjukon Európa legnagyobb tehetségei közé tartoznak, akiket türelemmel be lehet építeni a csapatba. Hozzátette: bízik abban, hogy mindegyikük felnőtt válogatott szintre jut el.
Forrás: MTI
hírek innen, onnan
Választás 2026: döntött az NVB a listás mandátumokról – az utolsó percben is kiesett egy név
Huszonöt országos listás mandátum kiadásáról döntött az NVB – jelentette az MTI.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet...
Huszonöt olyan parlamenti mandátumot adott ki Nemzeti Választási Bizottság, amely lemondás miatt üresedett meg
A testület szentesítette az eddig a Fidesz és egy esetben a Mi Hazánk által tett személyi változtatásokat.
Miamiban tért vissza az F1-es mezőny, Charles Leclerc volt a leggyorsabb a szabadedzésen
Bő egy hónapos böjt után folytatódik a száguldó cirkusz.
A Magyar Orvosi Kamara szerint a szabad orvosválasztás visszavezetése csak tüneti kezelés lenne
A kamara reakciója egybecseng Hegedűs Zsolt bejegyzésével.
Lépett a Meta: azonnal eltüntették azoknak a hirdetését, akik hatalmas pert zúdíthattak volna a nyakukba
Két amerikai szenátor közös levélben bírálta Mark Zuckerberget, a Meta vezérigazgatóját: a politikusok azt nehezményezik, hogy a cég...
Botrányos kifizetések az NKA-nál: Rónai Egon megizzasztotta a minisztert
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken az ATV Egyenes Beszédben volt kénytelen magyarázni, hogyan osztott ki 17...
Ezért érdemes minden nap fokhagymát fogyasztani – nem csak megfázás ellen.
A fokhagymát már ősidők óta használják különféle kultúrákban, nem csupán az ételek ízesítésére, hanem az egészség...
Hankó Balázs az NKA-milliárdok kiosztásáról: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések
A leköszönő kulturális miniszter bevédte a 17 milliárd forintnyi támogatás kiosztását és megerősítette, hogy beül a parlamentbe.
Pankotai Lilinek nem annyira tetszik Magyar Péter sógorának miniszteri kinevezése
Szerinte a családtag kinevezése sok mindent jelezhet, de nem feltétlenül cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyartól, és támadási...
Újabb történelmi mélypont: így reagált Kapitány István
A leendő gazdasági és energetikai miniszter a családbarát munkahelyekről, és az emberséges szülészetről írt oldalán.
A maharadzsa feminista lányát Churchill látni sem akarta, hiába volt a királynő a keresztanyja
Az utolsó indai maharadzsa lányaként született 1876-ban, a nőjogok kérlelhetetlen aktivistájaként hunyt el 72 éves korában, 1948-ban,...
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


