Ezt olvasta már?


Kialakultak a járási hivatalok feladatkörei

Kormánydöntés a járások és a jegyzők közötti feladatmegosztásról

Elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézést veszik át a településektől a jövőre megalakuló járási hivatalok.

A hatáskörök szétválasztásakor kiemelt szempont volt, hogy a helyi szabályozáshoz kapcsolódó, mérlegelési jogkörbe tartozó ügyek lehetőleg maradjanak a települési jegyzőnél, ahol viszont az adott ügyben az államnak van egyértelműen feladata, szerepe, ott a járási hivatal tudjon majd hatékonyabban intézkedni. Az azonos szabályozók mentén lefolytatható eljárásokkal hatékonyabb, racionálisabb ügyintézés valósulhat meg országszerte. A jegyzőktől átkerülő államigazgatási ügyek évi közel ötmillió államigazgatási ügy intézését jelentik a járási hivatalokban.

2013. január 1-jével ismét létrejönnek a magyar közigazgatás egykor szerves egységét képező járások és járási hivatalok, amelyek egykor elválaszthatatlan részei voltak a magyar közigazgatásnak. A több száz éves múltra visszatekintő járási rendszert 1983-ban szüntették meg, jövőre tehát harminc év után, de új szervezeti rendben és új céllal alakulnak meg ismét a járások a megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként. A fővárosban nem járási, hanem kerületi hivatalok néven. Erről júniusban, a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvény elfogadásával döntött az Országgyűlés, a jogszabály több mint 80 db törvényi szinten szabályozott államigazgatási feladatot határozott meg a járások számára.

A járási hivatalok feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz, amelyeknek nagy részét eddig a jegyzők látták el, mert az Állam az elmúlt húsz évben "kényelmi szempontok" miatt oda telepítette ezeket. A jegyzők, kivételesen polgármesterek által ellátott 12 millió hatósági ügy 90 %-a eddig is államigazgatási jellegű volt, ez azt jelenti, hogy ekkora tömegű - az állam által áthárított - pluszfeladat hárult eddig az önkormányzatokra, jegyzőkre. Az új feladatmegosztásnak köszönhetően az összes államigazgatási ügy több mint 40%-a kerül vissza az államot képviselő járási hivatalokhoz.

A feladatok megosztásáról több hónapon át folytatott társadalmi, szakmai és politikai egyeztetést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A tárca a döntés előkészítésébe bevonta az országos önkormányzati érdekszövetségeket, konzultált a szakszervezetekkel, a Megye jogú Városok Szövetségének Jegyzői Kollégiumával, a Jegyzők Országos Szövetségével, a Községek, Kistelepülések, és a Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségével. A KIM az elmúlt hónapokban a Települési Önkormányzatok Szövetségével közösen országszerte polgármesterekkel és jegyzőkkel is tartott fórumokat.

 

Jegyzőknél maradó ügyek

Csak azok az ügyek maradnak a jegyzőknél, amelyekhez a helyi viszonyok ismerete elengedhetetlen, vagy amelyekben országosan nem egységes szabályozás és helyi mérlegelési lehetőség is van . Ilyenek pl. a helyi adóval összefüggő igazgatási, az anyakönyvi és állampolgársági ügyek, a települési polgári védelmi, katasztrófa igazgatási feladatok. Továbbá az ipar- és kereskedelmi igazgatási, a birtokvédelmi feladatok, a hagyatéki eljárás, a nem alanyi jogon járó szociális ellátások, a távhőszolgáltatási kérdések, a helyi védettséggel összefüggő környezet- és természetvédelmi, a veszélyes ebek nyilvántartásával összefüggő feladatok, az óvodáztatási támogatás.

A jegyzőknél, polgármestereknél maradó, a törvényben nem szabályozott államigazgatási feladatokról az ősszel születnek meg a további jogszabályok.

Az olyan hatósági ügyeknél, mint pl. a földművelésügyi, állategészségügyi, a vízügyi, az ipari igazgatással, valamint a környezet- és természetvédelemmel, a közlekedés és hírközlési igazgatással kapcsolatos feladatok, lesz feladata a települési jegyzőnek és a járási hivatalnak is, mint ahogy eddig is eljárt ezen feladatkörökben a kormányhivatal helyi szerve és jegyző is.

 

Okmányiroda a járásokban

A legtöbb feladatot az okmányirodáktól átvett ügyek fogják jelenteni a járási hivatalok számára . Mivel az okmányirodák 2013. január 1-jétől a járási hivatalok törzshivatalának szervezeti egységeiként működnek tovább, így (a fővárosban működő Központi Okmányiroda kivételével) valamennyi okmányiroda a járási hivatalokhoz kerül, az ott foglalkoztatott köztisztviselőkkel együtt. Az eddig a települési önkormányzatok által ellátott okmányirodai feladat tehát a járási hivatalok feladata lesz. Ezek nagy részét a személyi adat- és lakcímnyilvántartással, útlevél-igazgatással és a közlekedési igazgatással kapcsolatos feladatok adják.

A tervek szerint 2013 végére az okmányirodák bázisán alakítják ki a kormányablak-rendszert. A területi közigazgatási reform távlati célja az egyablakos ügyintézés biztosítása az ügyfelek számára, hogy az állampolgárok egyetlen helyen, a - 2013 végéig kialakítandó - kormányablakoknál tudják majd hivatalos ügyeiket intézni.

Az ügyfelek dolgát nagyban megkönnyíti majd, hogy 2013 januárjától a járási hivatalok okmányirodái országos illetékességgel fogják ellátni feladataikat.

 

Gyermekvédelmi, gyámügyi, szociális igazgatási feladatok

A járási kormányhivatalokhoz kerülnek a helyi igazgatáson túlmutató ügyek, mint pl. egyes szociális igazgatási, az okmányirodai és a gyermekvédelmi- és gyámügyek . A gyámhivatalok a járási hivatal szakigazazási szervként, járási gyámhivatal néven folytatják munkájukat. A szociális igazgatási ügyek egyharmada is a járási hivatalokhoz fog tartozni.

A gyámhivatalokhoz hasonlóan a munkaügyi kirendeltségek, a népegészségügyi intézetek, a körzeti földhivatalok és az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok is a járások szakigazgatási szerveiként végzik majd feladataikat. Ugyancsak a járások látják majd el szinte kizárólagosan majd a kommunális igazgatással (pl. temetőengedélyezés), a menedékjogi ügyekkel kapcsolatos feladatokat.

A járások székhelyei és a járások illetékességi területéről is hamarosan döntés várható. A fővárosban kerületi szinten szerveződnek a járási hivatalok, azaz a fővárosi kormányhivatal kirendeltségeként 23 kerületi hivatal kezdi meg működését.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Sajtó Osztály







0
0
0

hírek innen, onnan

Emiatt állhat le teljesen a bazsalikom növekedése a nyári melegben

A bazsalikom a konyhakert sztárja, de a nyári melegben könnyen leállhat a növekedése. Fényhiány vagy túlöntözés? Mutatjuk, hogyan hozd...

Kiderült, honnan kapott Radnai Márk a választás után egy budapesti lakást és két BMW-t

A lakás 53 négyzetméteres, az egyik BMW 320D, a másik 630D.

Vitézy: A választások előtt utaltak ki 94,3 milliárdot a 451 milliárdos mohácsi hídra

A közlekedési és beruházási miniszter elmondása szerint Lázár János két héttel a választás előtt írta alá azt a...

Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban

A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz...

A Margitszigeten áll egy 203 éves fa, amit neked is megéri megnézned

Már Széchenyi idejében is élt az öreg platán.

Személyiségteszt: melyik a kedvenc gyümölcsöd? Többet elárul rólad, mint gondolnád

A kedvenc gyümölcsöd nemcsak az ízlésedről árulkodik: személyiséged rejtett oldalait is felfedheti. Vajon mit árul el rólad a...

Tovább emelkedtek hétfőn a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

A közel-keleti háború újbóli fellángolása miatt erősen negatív hangulatban indult tegnap a kereskedés, 5%-os emelkedéssel nyitott az...

Hazaengedték a kórházból a tiszaújvárosi robbanás összes sebesültjét

Ketten már vissza is tértek a munkába a Mol keddi közlése szerint.

Tiszaújvárosi robbanás: minden sérült hazatérhetett a kórházból

A Mol szerint ketten már munkába is álltak, a többiek „otthon folytathatják a rehabilitációs időszakot”.

Elektromos robbanás történt a Debreceni Egyetemen

Jelenleg szünetel az áramellátás az érintett épületben.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0