Kinyitható kanapéval a helytakarékosságért
Egyre többektől hallani, hogy egész nap fáradtak, nincs energiájuk, egyszerűen majd elalszanak akár munka közben is. Ez főleg azért alakul ki, mert manapság nem igazán jut időnk arra, hogy igazán jól és a szervezetünk számára szükséges óraszámot aludjunk. Mit tehetünk ez ellen?
Először is mindenképp próbáljunk meg időt teremteni magunknak a pihenésre. Egy kis kikapcsolódástól még senki nem lustult el, nem lett semmi baja. Éppen ezért időnként vonuljunk félre egy jó könyv társaságában, vagy relaxáljunk a fürdőkádban.
Min aludjunk?
Az alvás tekintetében meghatározó szerepe van a matracnak, amin álomra hajtjuk a fejünket. Abban egyetérthetünk, hogy jót aludni csak jó matracon lehet, mivel az nagyban hozzájárul a közérzetünkhöz, teljesítőképességünkhöz. Igen, persze ugyanilyen fontos az egészséges táplálkozás és mozgás is, de alvás nélkül nem húzzuk sokáig, annyi szent.
Éppen ezért mindenképp érdemes egy franciaágyat beszereznünk a pihentető alvás jegyében, hiszen a testünknek az nyújt megfelelő alátámasztást és ha jó a matrac, akkor már egy kicsit kevesebb alvással is fittek leszünk. Fontos, hogy lehetőleg úgy válasszunk matracot, mi a mi igényeinknek tökéletesen megfelel, mert abból csak jó származhat.
Ellenben hiába az igény egy jó franciaágy iránt, ha a helyszűke közbeszól. Ha a hazai panelokat vesszük alapul, akkor nem meglepő tényező, hogy nincs hely külön hálószobának. Éppen ezért ideje körülnéznünk a kanapépiacon.
Fontos már az elején leszögezni, hogy nem minden kanapé alkalmas arra, hogy állandóan azon aludjunk. Ezeket nevezzük vendégágy funkcióval ellátott kanapéknak, mivel arra pont jó, hogy 1-2 napot átvészeljen rajta az ember, de arra alkalmatlan, hogy állandó jelleggel azon aludjunk. Ezek főleg a kihúzhatós kanapék, mivel az előre történő húzásból adódóan többféle matracon fogunk feküdni. Ez lehet eltérő keménységű és anyagú, ezért hosszútávon a derékfájás garantált a nem egyforma támasztás miatt.
Az állandó alvásra szánt ágyak
Azok a kanapék, amiket állandó alvásra szántak, az esetek 99 százalékában kinyithatók. Ez alapvető különbség, mert ebben az esetben előre kell húzni az ülőfelületet, majd végül lehajtani a háttámlát, ezzel kész is az ágy. Ez fontos, mert így személyenként 1 matracból áll az ágy, az egyetlen illesztés a két „térfél” között van, ahol jó esetben senki nem alszik.
Eddig elsiklottunk felette, de ezek a kanapék tartalmaznak ágyneműtartót, az esetek legnagyobb részében. Ezzel megspóroljuk azt, hogy az ágyneműknek egy külön szekrényt kelljen rendszeresíteni, vagy pedig egy ágytakaróra beruháznunk. Nagy könnyebbség, hogy pár mozdulattal a nappaliból hálószobát varázsolhatunk, hiszen kinek van kedve sokat vesződni a fekhely összerakásával egy kimerítő nap után?!
(X)
hírek innen, onnan
Szamócarazzia: országos vizsgálatot indított a fogyasztóvédelmi hatóság
Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme...
Reményvesztetten battyogott az út közepén az idős nő, miután lerombolták a házát a háborúban: látni kell, mi történt ezután
Az ukrán katonák egy rendkívüli mentőakció során megmentették egy idős asszony életét, aki a háború sújtotta Liman város...
Irán már teljes készültségben van – az USA megindíthatja a csapást
Az Emírségek szerint Irán egyoldalú lépései nem garantálják a Hormuzi-szoros biztonságát, miközben a konfliktus elakadt.
Dugóra kell számítani az egyik forgalmas budapesti hídon – itt a figyelmeztetés
A Budapesti Közművek tavaszi hídmosási programja szombaton a Margit híd megtisztításával folytatódik.
Kiabálja a kardiológus! Sok ezren szedik a melatonint, de valójában ezt teszi a szívvel
Milliók szedik világszerte a melatonint alvássegítőként, most azonban egy friss kutatás komoly kérdéseket vet fel. Az eredmények szerint...
Elképesztően fiatalon lett anya a magyar híresség
Nem vártak sokáig, hogy családot alapítsanak.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Elárulom, mit tett a fokhagyma az orchideákkal. Jobb, ha tudsz erről te is
Ezt a módszer többen ismerik, de van aki még nem is jutott el addig ,hogy legyen bátorsága ezzel a szerrel kínálnia virágokat.
Valami készülhet – óriási mennyiségű hadianyagot mozgósítottak az USA-ból
Az elmúlt 24 órában jelentős mennyiségű amerikai felszerelés érkezett Izrael területére, ami újabb fontos lépést jelent a térségben...
„A Fidesz búcsúajándéka” – a Tisza leendő képviselője aljas átverésről és színjátékról írt
Dr. Farkas Csongor szerint a hírek igaznak bizonyultak, a mezőtúri kórházban ismét bezár a belgyógyászat.
Nem a cukor a legnagyobb gond a reggeli kávénál, erre nagyon figyelj.
Sokan azt gondolják, hogy a reggeli kávé legnagyobb hibája a cukor vagy az ízesített szirup.
Megbízható pesti nepperek – Ezekben a használtautó-kereskedésekben nem vernek át
Hol a legjobb egy használtautó-kereskedés Budapest területén? Megmutatjuk, mire figyelj, hogy ne verjenek át a pesti nepperek.
Sport
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Jogerős döntés: Pontlevonás az NB II-ben, változott a tabella - hivatalos
Jogerőssé vált, hogy a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


