Kiss Csaba: jobban be kell ágyazni Miskolc kulturális életébe a nemzeti színházat
Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház nyáron hivatalba lépő igazgatója szerint a teátrumot jobban be kell ágyazni a város kulturális életébe. A kedden kinevezett új vezető a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál értékeire építve két új színházi mustrát is létrehozna a borsodi megyeszékhelyen.
Kiss Csaba rendező, drámaíró, dramaturg június 1-jétől hatályos, 5 évre szóló ügyvezetői kinevezéséről kedden döntött a miskolci közgyűlés.
Kiss Csaba kinevezését követően az MTI-nek elmondta: roppant nagy izgalommal, és örömmel fogadta a döntést. Mint hozzátette, egy hathónapos munka eredménye ért be. Rámutatott, hogy a pályázati anyag kimunkálásával csapatával valójában egy szerződést akartak letenni a város asztalára, ebben konkrétan megfogalmazni és akár számon kérhetővé tenni terveiket. A pályázat ezáltal pontos képet ad arról, milyen színházat szeretnének Miskolcon.
Kiss Csaba a feladatok közé sorolta, hogy a jelenleginél jobban beágyazzák a miskolci kultúrába a teátrumot, ne csak előadásokkal szerepeljenek a köztudatban, hanem sokféleképpen jelenjenek meg a település életében. Ennek érdekében együtt kell működni a város kulturális bázisával, és például az iskolákhoz is közelebb kell vinni a színházat.
A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál értékeire külön is építeni lehet és kell - hangsúlyozta, kitérve arra, hogy az operafesztiválhoz kapcsolódva szeretne létrehozni a borsod megyeszékhelyen - a kisvárdaihoz hasonlóan - egy határon túli magyar színházak részvételével zajló seregszemlét, valamint az európai színiakadémiák mustráját.
Mint kiemelte, a Miskolci Nemzeti Színház az ország leglátogatottabb vidéki színháza, ezt a rangot mindenképp meg akarják őrizni, sőt tovább is szeretnének lépni.
Kiss Csaba szerint csapatával olyan tervet terjesztettek be, amely a meglévő forrásokra, illetve főképp a kreativitásra épít. Nem drágák a tervezett seregszemlék sem, viszonylag alacsony költségvetéssel megvalósíthatóak - magyarázta.
Arról is szólt, hogy bár csak június 1-jével váltja Halasi Imre jelenlegi direktort, addig már az előkészítő munkákat, feladatokat végzi, hiszen épp az operafesztivál idején "csöppen bele" a miskolci kulturális életbe.
|
Pártpolitikai vita a miskolci színház igazgatóválasztásáról A városi közgyűlés MSZP- és Jobbik-frakciója is kifogásolja a miskolci színházigazgató, Kiss Csaba megválasztásának módját. Kiss Csaba és Koltay Gábor pályázott az ország legrégebbi kőszínházát, a Miskolci Nemzeti Színházat működtető kft. élére, a város közgyűlése kedden, rendkívüli ülésén Kiss Csabát választotta meg. A mintegy háromszáz színészt és egyéb alkalmazottat foglalkoztató intézmény dolgozóinak többsége, valamint a szakmai bizottság korábban Koltay Gábor pályázata mellett tette le voksát. Ezzel kapcsolatban Simon Gábor, a közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: mindkét pályázatot elfogadhatónak ítélték, Koltay Gábor a színház tradíciójára, míg Kiss Csaba a megújulásra fókuszált. Ugyanakkor az, hogy személyi kérdésről nyílt, név szerinti szavazáson döntsön a közgyűlés, példátlan, nem méltó sem Miskolchoz, sem színházához - fogalmazott a politikus. Hozzátette: a színházat működtető kft. még meg sem alakult, azaz "egy nem létező cég élére választottak vezetőt". A közgyűlésben szintén ellenzékben lévő Jobbik frakciója közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írták: "a miskolci emberekkel és a szakmával együtt" értetlenül állnak e "kádári időket idéző politikai mentalitás" előtt. A "Fidesz-KDNP kicsinyes politikai lobbiérdekek mögé száműzte a kultúraértő miskolciak és a legmagasabb szakmai fórumok véleményét (...), átverte azt a többtízezer miskolci választót, akinek egy emberként dobbant meg a szíve attól a megtiszteltetéstől, melyben a művészóriás Koltay Gábor részesítette városunkat akkor, amikor beadta pályázatát" - fogalmaztak. |
mti

- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- Egy érzelmes dal az Eurovíziós Dalfesztiválon
- Szerelemszörnyet dédelget a PASO
- Bárkiből lehet akárki
- Réthelyi: a színház nem a politika gyakorlóterepe
- Az első nő, aki festőként lett híres
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

