Kiszorulna a biztosításból az MLM
Háttérbe szorítaná a multi-level marketing (MLM) alkalmazását a biztosításközvetítésben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A felügyelet javaslatára bekerült a biztosítási törvénymódosítási tervezetébe az a szabály, amely a biztosítási termékek terjesztése során megtiltja olyan módszer alkalmazását, amely biztosítási termék megvásárlását, díjazással járó terjesztésbe való bevonáshoz köti - mondta Szebelédi Ferenc főosztályvezető a PSZÁF sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.
A módosítás szűkítené a multi-level marketing (MLM) alkalmazását a biztosítási - elsősorban életbiztosítási - szerződések értékesítésénél. A PSZÁF különösen kifogásolja azt, hogy ennél az értékesítési formánál háttérbe szorul az ügyfél igényének felmérése a jutalékkal járó eladással szemben. Ugyanakkor nem kifogásolja a felügyelet azt, ha a jutalékot megosztják egymással az értékesítési láncban résztvevők.
A jelenlegi jutalékfizetési gyakorlattal sem ért egyet a felügyelet. Váczi Imre ügyvezető igazgató-helyettes kifejtette: jelenleg a biztosítók jutalékként a megkötött biztosítás éves díjának egy-másfélszeresét fizetik ki a közvetítőnek. Ráadásul a kifizetés nem a befolyt díjból történik, hanem már akkor fizet a biztosító, amikor "előírja" az első díjat, azaz kiküldi a csekket az ügyfélnek. Ez a megoldás nem jó a biztosítónak, mivel ha elmarad a díj befizetése, akkor törölnie kell a szerződést, a közvetítőtől pedig utólag kell visszakövetelnie a jutalékot.
A PSZÁF javasolta már, hogy a biztosító ne fizesse ki egy összegben a jutalékot, inkább csepegtesse vagy porlassza azt. Az első azt jelenti, hogy az évente befolyó díj után járna meghatározott arányú jutalék. A porlasztás alkalmazásával szerződéskötéskor egy kisebb összeget fizetne ki a biztosító, majd a szerződés fenntartásáért évente járna a jutalék.
hírek innen, onnan
Magyar Péter: Ma a történelem szemétdombjára helyezzük az illiberális Orbán-rendszer jogállambontásának ékkövét
Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben vezette fel Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolását célzó törvényjavaslatról szóló...
Megrongálódott a csongari híd az ukrán dróncsapások miatt, lezárták az utat
Újabb éjszakai dróncsapás rongálta meg a Csongarnál található, Herszon megyét az elcsatolt Krím félszigettel összekötő közúti hidat...
Irritálja, ha gazdag egy politikus?
A politikus a nép szolgája kellene hogy legyen. A hivalkodás és a fölösleges és észszerűtlen pénzégetés nem lenne a dolga, bármekkora...
Megjelent a rendelet, változás jön a védett üzemanyagárnál
Nő a stratégiai készletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési ára. Tovább csökken az értékesítők profitja.
Véget ért a tavasz, bezuhant a karbamid ára
Az iráni háború kezdete óta most érte el legalacsonyabb pontját a karbamid ára. Az ok: túlkínálat.
Négy ember áll bíróság elé! Itt a fordulat a Gálvölgyi-ügyben
Súlyos, ami történt!
Az örökké divatos bob idén nyáron is tarol – Mutatjuk 2026 nyarának legnépszerűbb bob frizuráit
Rövidebb frizurára váltanál és olyan fazont keresel, ami nemcsak gyönyörű, de sokoldalú és könnyen variálható is? Akkor tarts velünk...
Alig 10 perce tette meg a komoly közlést Magyar Péter a Parlamentben. Ez erősen érinti azt, aki...
Most már minden tisztán látszik.
Diogo Jota özvegyfelesége megható levelet küldött a Liverpool sztárjának
A világbajnokságra tett ígéret miatt jelentkezett a szépséges Rute, ez könnyfakasztó.
Hatmilliótól a hatmilliárdig terjed a skála - itt vannak a Magyar-kormány első vagyonnyilatkozatai
Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták az Országgyűlés honlapján a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait, legalábbis...
Nagyon drága volt a nyuszimotor
Darabonként nettó 15 ezer forintért vásárolt a kereskedelmi forgalomban 5-6 ezer forintért kapható műanyag kismotorokat a korábbi, Hankó...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


