Kormányzati akciótervet fogadtak el a parlagfű ellen
Bevonnák a közfoglalkoztatottakat a parlagfű-mentesítésbe, illetve megvizsgálják az elítéltek foglalkoztatásának lehetőségét a fertőzött területek csökkentése érdekében - ezek az intézkedések is szerepelnek a kormány által elfogadott, parlagfű elleni rövid és középtávú védekezési akciótervben.
A Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározat azt is tartalmazza, hogy a közterületek gyommentesítését végző alkalmazottaknak munka- és egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell átesniük.
A 2012–2020-as időszakra vonatkozó akcióterv szerint az allergiás, illetve asztmás megbetegedésben szenvedők számának növekedése miatt még az idén felülvizsgálják a parlagfüves területek hatósági felderítési rendjét, és egyszerűbb, hatékonyabb eljárási, illetve szankcionálási rendszert dolgoznak ki. A megyei kormányhivatalok megfelelő szakigazgatási szervei júliustól szeptemberig folyamatosan ellenőrzik a külterületek parlagfű-mentességét.
Megvizsgálják a lakossági parlagfű-bejelentő rendszer bevezetésének lehetőségét, illetve a feladatok között szerepel a pollenmonitorozó hálózat fenntartása és fejlesztése is. A parlagfű-mentesítés kérdését beépítik a Nemzeti alaptantervbe.
A 2014-re előírt feladatok között szerepel egyebek között a parlagfű-mentesítést ösztönző rendszer kidolgozása a földtulajdonosok, mezőgazdasági termelők részére.
Az akcióterv szerint 2014–2015-ben folytatnák a megkezdett munkát a teljes mentesség elérése érdekében, különös figyelemmel az állami és az önkormányzati mezőgazdasági területekre, illetve egyéb, állami és önkormányzati kezelésben lévő területekre.
2016–2020-ban értékelik az előző évek munkáját, és a hatékonynak bizonyult intézkedéseket a szükséges korrekciók után továbbra is alkalmazzák.
Az érintett miniszterek a kormányhatározatban foglalt akcióprogram végrehajtásáról évente készítenek majd beszámolót.
A kormányhatározat a közzétételét követő napon lép hatályba.
MTI
hírek innen, onnan
Ők lesznek a Fidesz–KDNP új fővárosi képviselői
Papp Tibor és György Bence lesz a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának két új tagja – jelentette be a képviselőcsoport vezetője,...
Madonna új klipje sokkolta a rajongókat, arcpirítóan vad jelentekkel van tele
Madonna ismét bebizonyította, hogy nem hajlandó behódolni a kornak, és még mindig ő diktálja a vizuális polgárpukkasztás szabályait. Az...
Schäfer András hálószaggató bombagólja kellett Kazahsztán legyőzéséhez
Marco Rossi válogatottja végül fölényesen győzött, és őrzi idei veretlenségét.
Vad sportgéppel járt évekig japán első női kormányfője
Japán első női miniszterelnöke egész meglepő autóval járt munkába karrierje kezdetén: egy turbós, hathengeres legendás Toyotával.
Vitézy Dávid szerint jelentős közpénzpazarlás történt a mohácsi Duna-híd projektnél
Vitézy Dávid közlekedési miniszter egy több mint húszperces videóban azt állította, hogy az előző kormány indokolatlanul drágította...
Lecserélte Győrfi Pált a mentőszolgálat, már be is mutatták az új szóvivőt
Szűcs Brigitta 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott az OMSZ-hez.
„Érdekes felfogás” - a Tisza traumatológus képviselője válaszolt a neki bekiabáló Takács Péternek
Harminc éven át a teljesítményemet nem bekiabálásokban, hanem a betegek szolgálatában mérték - vágott vissza az ajkai kórház egykori...
Brutális utcai támadás miatt forrong Észak-Írország, a brit kormányfő is megszólalt
Emberek gyülekeznek az utcákon szerte Észak-Írországban, ahol hétfőn este egy szudáni bevándorló életveszélyesen megsebesített késsel...
Magyar Péter: Még egyszer leülnék négyszemközt Sulyok Tamással, lehet, hogy újdonságot is tudok neki mondani
A miniszterelnök az Egyenes beszéd adásában azt mondta, hogy azért nem keresték meg az Integritás Hatóság elnökét, mert az nem a...
Magyar Péter egy utolsó, négyszemközti megbeszélést ajánl Sulyok Tamásnak, mielőtt lép a kormány
A miniszterelnök az ATV-ben jelentette be, hogy még egyszer, négyszemközt szeretne tárgyalni Sulyok Tamás köztársasági elnökkel....
Több száz évig élt, minden nyelven beszélt és magyarnak hitték: ő volt a rejtélyes Saint-Germain gróf
A 18. században élt, különös férfi azt állította, ismeri az örök élet titkát. Fiatalos külsejét állítása szerint ennek...
Mekkora fordulat, Győrfi Pálról most jött a nagyon erős hír
Ő maga árulta el közösségi oldalán.
Sport
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


