Ezt olvasta már?


Koronavírus - Átdolgozott költségvetések, kieső bevételek az önkormányzatoknál

Jelentős bevételkieséssel számolnak a koronavírus-járvány miatt a vidéki önkormányzatok, amelyek ennek ellenére további intézkedésekkel segítik a rászorulókat és a helyi vállalkozásokat.

Békéscsabán átdolgozták az idei költségvetést, Hévízen és Makón gazdasági jellegű kedvezményekről döntöttek. Pest megyében péntektől lezárják a kisoroszi szigetcsúcsot a gépjárműforgalom elől a fertőzésveszély miatt.

Békéscsaba februárban elfogadott költségvetését átdolgozták: 439 millió forintos céltartalékot hoztak létre, ez a már korábban elfogadott 60 millióval együtt csaknem félmilliárd forintra nőtt. A tartalékot a bezárt intézmények dologi előirányzatainak, valamint a sport, a kultúra, a városüzemeltetés és a civil szféra kiadásainak csökkentésével teremtették elő. A háziorvosok támogatására plusz 15 millió, összesen 30 millió forintot szánnak, 14 milliót előirányoztak egészségügyi gépek, berendezések, felszerelések beszerzésére.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester csütörtökön online sajtótájékoztatón elmondta, a költségvetést érintő döntésről polgármesteri határozat született, de egyeztetett az önkormányzati képviselőkkel, a frakcióktól érkeztek is vélemények, amelyeket teljesen vagy részben figyelembe vett.

A hévízi önkormányzatnak május végéig a tervezettnél mintegy 350 millió forinttal kevesebb adóbevétele lesz a járvány miatt, de kedvezményekkel segítik a helyi vállalkozásokat és a turizmus majdani újraindítását - közölte Papp Gábor polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a hévízi önkormányzat állami forrásokon felüli bevételei a helyi adókból, elsősorban az idegenforgalomból származnak. Mivel mostanra minden szálloda bezárt, a bevételek jelentősen csökkentek a város számára is. Ahhoz, hogy a költségvetést egyensúlyban tartsák, a vállalkozókat, rászorulókat is segíteni tudják és a veszélyhelyzet elmúltával újra lehessen indítani a turizmust, több intézkedést is tettek. A veszélyhelyzet idején ingyenes a parkolás a városban, egyelőre megszüntették a letiltásokat, az inkasszót, engedélyezték a részletfizetést, nem kell közterület-használati díjat fizetni, az önkormányzati helyiségek bérleti díját pedig 50 százalékkal csökkentették. Szombattól újra üzemel a pár hete bezárt termelői piac, ahol ugyancsak felére mérsékelték a helypénzt.

A hévízi polgármester hozzátette: a mintegy 400 önkormányzati dolgozó közül senkit nem bocsátottak el és a bérezésük sem változott, az alapbéren felüli juttatásokat azonban át kell majd alakítani, ha hosszan elhúzódik a veszélyhelyzet. Az utasforgalmat jelenleg nem bonyolító, de teherforgalomra készen álló - az önkormányzat által működtetett - sármelléki repülőtéren a dolgozók fizetését ugyanakkor 20 százalékkal csökkentették.

Budapesten Rákosmente önkormányzata gazdasági könnyítésekkel segíti a járvány által leginkább sújtott mikro-, kis- és középvállalkozásokat, egyéni vállalkozókat. Közleményük szerint az április 1-jétől augusztus végéig terjedő időszakra a felére csökkentik az önkormányzati tulajdonú helyiségek utáni bérleti díjakat, és ezt is csak augusztus 31-ig kell befizetni. Emellett erre az időre 50 százalékkal csökkentik a közterület-használati díjakat is, szintén halasztott fizetéssel.

Makón az önkormányzat június 30-ig elengedi a bérleti díjat azoknak a nem lakás célú ingatlant használó vállalkozásoknak, melyek a kijárási korlátozásokra tekintettel bezárnak, de vállalják, hogy munkavállalóikat nem bocsátják el.

A Békés Megyei Önkormányzat bekesmegyeosszefog.hu címmel új weboldalt hozott létre, hogy összekapcsolja a segítségre szorulókat a segítséget felajánlókkal. A jelentkezők a bevásárlásban, a postai csekkek befizetésében, receptek, gyógyszerek kiváltásában, személyszállításban, tanításban, távoktatási eszköz igénylésében is kérhetnek segítséget.

Debrecenben a rászoruló családoknak a napokban 150 élelmiszercsomagot osztottak ki, a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársainak pedig csütörtöktől kerékpáros önkéntesek segítene, hogy minél több rászorulóhoz tudjanak gyorssegélyként csomagokat eljuttatni.

Mórahalmon az önkormányzat felveszi a kapcsolatot valamennyi helybéli időssel, hogy egyeztessenek arról, milyen segítségre van szükségük.

Mezőberényben a nehéz helyzetben lévő családok segélyezésére három beszállítótól 3,4 millió forint összértékben alapélelmiszereket rendeltek, és nagyobb mennyiségű tisztítószer beszerzése is megkezdődött. A csomagokat április közepén kezdik szétosztani. Emellett kezdeményezték egy segélyalap létrehozását is.

Csongrádon ingyenesen vehetik igénybe a helyi közösségi közlekedést az egészségügyben és a szociális területen dolgozók.

Szarvason hétvégén már nem nyit ki a posta. Gyomaendrődön - az agrárminiszter felhívására - újranyitják a piacokat, a korábbi két nap helyett heti egy napra. Az állat- és kirakodóvásárok továbbra is szünetelnek a településen.

Pest megyében péntektől lezárják a kisoroszi szigetcsúcsot a gépjárműforgalom elől a fertőzésveszély miatt - közölte Molnár Csaba polgármester csütörtökön az MTI-vel. A környéken megállást és várakozást tiltó táblákat helyeznek ki, a polgármester rendőröket kért a korlátozások betartásának ellenőrzéséhez. A közleményben azt írták: a településre a kijárási korlátozás első napján mintegy 1400-an látogattak ki gépjárművel, és ez ellentétes a kormány rendeletével.







0
0
0

hírek innen, onnan

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0