Ezt olvasta már?


Koronavírus - Bankszövetség: leállították a törlesztőrészletek beszedését a bankok

A pénzügyi szféra, a bankok és a lízingcégek megkezdték a kormányrendelet által előírt intézkedések végrehajtását, csütörtöktől leállították a törlesztőrészletek beszedését - közölte a Magyar Bankszövetség az MTI-vel csütörtökön.

Felidézik: a kormányfő jelentős gazdasági lépéseket jelentett be, melyek leglényegesebb pénzügyi eleme a lakossági és vállalati hitelek törlesztési moratóriuma 2020. december 31-ig, amely gyors és hatékony segítséget jelenthet a rászoruló családok és vállalatok számára.

Kiemelik: azon ügyfeleknek, akiknek nincs szükségük a jelenlegi helyzetben a moratórium igénybevételére, és az eredeti szerződési feltételek szerint kívánják folytatni a hitelük törlesztését, erre joguk és lehetőségük van. Ennek jelzésére a későbbiekben vissza is vonható nyilatkozat beadásával lehetőséget biztosítanak a pénzintézetek. A nyilatkozati minta kidolgozása folyamatban van. A bankszövetség kéri, hogy az ügyfelek előzetes kérdésekkel a veszélyhelyzetre való tekintettel ne terheljék most meg a banki ügyfélszolgálatokat. Különösen személyesen ne keressék fel jelenleg a bankfiókokat.

Kitértek arra is, hogy a miniszterelnök bejelentéséhez kapcsolódó részletszabályok és a végrehajtási módozatok egyeztetésre és pontos kialakításra várnak. Néhány napig szükség van az ügyfelek türelmére, ezt követően minden érintett részletes tájékoztatást fog kapni.

Közölték: a bankszektor megfelelő likviditással rendelkezik. Az időben elhalasztott kamatbevétel összege mintegy 450 milliárd forint. A bankszektor stabilitását biztosító szabad likviditás meghaladja a 13 000 milliárd forintot, amit a 2008-as gazdasági válság utáni tőketartalék-képzési szabályok, valamint a pénzpiacok likviditása tesz lehetővé - írták.

A pénzügyi szektor bízik abban, hogy a kormányzati intézkedések pontos, szigorú betartásával a nemzetgazdaság néhány hónapon belül túljuthat a kritikus időszakon.

A moratórium hossza túlmutat a válságkezelésen, és várhatóan már az újraindítás időszakába is belenyúlik. A bankszektor az intézkedéscsomag végrehajtása mellett is készül a járványhelyzet után a gazdasági aktivitás újraindítására. Ilyen helyzetben elengedhetetlen egy összehangolt és mindent átívelő közös gazdasági csomag, melyben a magyar bankok kulcsfontosságú szerepet fognak vállalni. A nemzetgazdaság újraépítésének fenntartható finanszírozásához szükség lesz a pénzintézeti ágazat extra terheinek eltörlésére, ezért 2021. január 1-jével a bankszektort sújtó minden illetékteher és különadó kivezetését kérik - olvasható a közleményben.







0
0
0

hírek innen, onnan

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0