Ezt olvasta már?

K&H: teljesen átalakította a gondolkodást az infláció

A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó magyar vásárlók döntéseit immáron alapvetően befolyásolja az infláció, részben jobban odafigyelnek arra, mit vásár...


Koronavírus - Magyarország egész területén lehet edzeni, lehetnek zárt kapus események hétfőtől

A kormány hétfőtől az ország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását, amivel lehetővé válik a labdarúgó OTP Bank Liga folytatása.


hirdetés

A koronavírus-járvány magyarországi, márciusi megjelenése óta szintén minden csapatsportágban lefújták a bajnokságokat, egyedül a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem törölte sorozatait, sőt, kifejezte szándékát a folytatásról. A Magyar Közlönyben csütörtökön éjszaka megjelent 170/2020. rendelettel pedig lehetősége nyílik erre.

Csányi Sándor, a szövetség elnöke egy csütörtöki Facebook-interjúban még úgy nyilatkozott, számításaik szerint május 23. és június 13. között tudnák újrakezdeni az NB I-et, és június végére, július elejére lezárulhatna a sorozat, illetve a Magyar Kupa. Konkrétumot viszont a rendelet leiratának megjelenéséig nem tudott adni.

Az edzések engedélyezése a sportegyesületek által szervezett tréningekre éppúgy vonatkozik, mint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport tevékenységek céljából végzett tréningekre.







0

hírek innen, onnan

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. és a Töosz

Az új postapartneri program támogatásáról együttműködési megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. és a Települési Önkormányzatok...

Dögös dizájnnal érkezik a Kia EV9, de mi nem ezért várjuk

Egy tekintélyes méretű, hétüléses, színes-szagos autót gurított elénk a Kia, amivel minimum egy lépéssel közelebb kerültünk az...

Felpörgetik a fegyvergyártást, de talán nem lesz rá szükség

A parlamentnek benyújtott jövő évi költségvetési tervezetből kiderül, hogy nagyot nőnek a honvédelmi kiadások. Ezzel úgy tűnik,...

Páros lábbal álltak bele a kommentelők G.w.M-be, nem kímélték a botrányhős rappert

Sokak szerint több időt kellene a családjával töltenie, főleg most, hogy megszületett a kislánya.

Belehalt a 15 éves focista a meccs után verekedésbe

Szörnyű hírről számolt be a Bild című német lap a pünkösd vasárnapi frankfurti nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna kapcsán. Az...

Új szerződést írt alá a Manchester United portugálja – hivatalos

Meghosszabbította szerződését az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United jobbhátvédje, Diogo Dalot – közölte a klub a...

Maguire kész tárgyalni, hamarosan eldől a jövője – sajtóhír

Hamarosan tárgyalásokat folytat a Manchester United labdarúgócsapatának menedzserével, Erik ten Haggal a több játéklehetőségre vágyó...

Különleges labdát rúgtak be a virrasztó diákok Orbánnak a Karmelita elé

Népszavazási kérdésekkel teleírt labdával ajándékozták meg Orbán Viktort az Egységes Diákfront tagjai. A labdába belerúgó diákot...

„Lepergett előttem az életem filmje" - Varga Dénesnél rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak

Rosszindulatú daganatot távolítottak el Varga Dénes szervezetéből, a vízilabdázót a műtét és a vizsgálatok után gyógyultnak...

Szombat éjszaka ritka égi jelenség lesz látható szabad szemmel is

Telihold és egy vörös óriás együttállása.

A Honvéd három fejesgóllal intézte el a Puskás Akadémiát – tavaszi gólszépségverseny videókkal, 6. rész

Bár a felcsútiak vezetést szereztek, Herdi Prenga duplázott, Nenad Lukics is betalált, ráadásul mindhárom kispesti gól fejes után...

A kormány felkent reklámembere 6,8 milliárdos osztalékot adott magának

Balásy Gyula tavaly tűnt fel a száz leggazdagabb magyar listáján, most ráerősített egy kicsit.

Sport

Több focistát is kirúgott a Fehérvár

Nagytakarítás kezdődött a fehérvári focicsapat háza táján.

Holtan találtak egy hegymászót a Himaláján

A híres hegymászó holttestét 8400 méteren találták meg.

Több mint ezer kiló kokainnal bukott meg a korábbi holland válogatott focista

Nem volt elég izgalmas a foci a holland szélsőnek.

Hátborzongató dolgot tett a Bayern München

Nem véletlenül mondják, hogy úgy, ahogy ők nyernek, más nem tud. De veszíteni sem.

Agyhalottá vertek egy 15 éves játékost a focimeccsen

Egy 16 éves ellenfél volt a feltételezett elkövető, őrizetbe vették.

Nem kell a 127 milliós csatár a Chelsea-nek, visszamegy Madridba

Mauricio Pochettinónak nem kell Joao Félix.

Megérkezett az egyik legnagyobb olasz futball-legenda Budapestre - fotó

A legendás olasz futballista még focizni is beállt a Hősök terén.

Vele pótolná Carlo Ancelotti Karim Benzemát Madridban

A francia szerződéshosszabbítási ügye körül mintha megrekedtek volna a dolgok.

Hat jelölt: Közülük kerülhet ki a Real Madrid új 9-ese

Fiatal csillagok és veterán játékosok is szerepelnek a listán.

Sorra rúgja az óriási gólokat a Barca 15 éves futballistája

Lamine Yamal ismét rúgott egy óriási gólt.

0

Bulvár

Arnold Schwarzenegger szívszorító búcsúja Bruce Willistől: "Hatalmas sztárként fogunk emlékezni rá"

Vajmi kevés az esély arra, hogy Willis és Schwarzenegger valaha is fog még kommunikálni egymással az életben - ennek az egyetlen oka a Die Hard korábbi sztárjának egyre súlyosabbá váló betegsége -, így az Osztrák

Ez Suhajda Szilárd lenne? Sokkoló felvétel került elő egy halottról a Mount Everesten

Hegymászók jelentkeztek be TikTok-on a Mount Everestről, akik egy halott próbálkozó mellett mentek el.

Júliustól magánbiznisz lesz a szemétszállítás – jön a szennyező fizet elve

Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer július 1-jével, és az európai uniós előírásoknak megfelelően létrejön az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium

Napokon belül a második világháborút idéző „teljes mozgósítás” jöhet Oroszországban

Vlagyimir Putyin teljes mozgósításra készülhet. Szakértők szerint könnyen elképzelhető az ukrajnai konfliktus eszkalációja.

Fotón a Salgótarján felett 28 ezer km/órás sebességgel elhúzó Nemzetközi Űrállomás

Olykor szabad szemmel is lehet látni a 400-420 kilométer magasságban száguldó Nemzetközi Űrállomást.

Nike cipőt találtak egy 370 éves festményen szereplő kisfiú lábán

A fura sztori egy Ferdinand Bol nevű holland festővel kezdődik, aki 1652-ben portrét készített egy nyolcéves fiúról, aki egyes művészettörténészek szerint a saját fia volt. Lépünk izmos 370 évet az időben és el

Így búcsúzott zokogva Suhajda Szilárd megtört felesége férjétől - képek

Több százan gyújtottak gyertyát a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti parkban a magyar hegymászó emlékére.

Lebukott a Pöttyös Túró Rudi: csúnyán átveri a vásárlókat az ország kedvence?

Sokan kiakadtak a Pöttyös Túró Rudi miatt, hatalmas a botrány.

Ez történik a testeddel, ha minden nap eszel tojást

Nálad is gyakran megesik, hogy reggelire vagy akár vacsorára is tojást eszel? Noha finom, és könnyű elkészíteni, érthető, ha benned is felmerül a kérdés: vajon mennyire tesz ez jót a testednek?

Rendőr, mentős, orvos és adóhivatalnok is fennakadt az NVSZ hálóján

A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2011-es megalakulása óta több ezer célszemélyt figyelt meg az állami szerveknél az úgynevezett megbízhatósági vizsgálat keretében, és gyakorlatilag nem volt olyan állami szerv, ahol nem

Meztelen mellek: elhagyta a vízben a bikinifelsőjét a színésznő, videón a brutál szexi jelenet

Amanda Cerny nem jött zavarba, amikor a víz felszínén látta lebegni a bikinifelsőjét.

0