Koronavírus - Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések
Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert elmondta: ennek értelmében a vendéglátóhelyeken már nemcsak a kerthelyiségekben engedélyezett a tartózkodás, hanem a vendéglátóhelyek belső zárt részében is. A dolgozóknak kötelező védőeszközt (orvosi szájmaszkot, sálat vagy kendőt) viselni. Az üzemeltetőnek pedig intézkedni kell a védelmi távolságok megtartására. Másik változás, hogy a szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket.
A védekezés ezen szakaszában is hatályban marad a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védőeszközök kötelező viselésére, a távolság betartására, valamint az életkorhoz kötődő idősávok figyelembevételére vonatkozó szabályozás - tette hozzá.
Hozzátette: azok, akik megszegik a továbbra is érvényben levő szabályokat, szabálysértést követnek el, velük szemben a rendőrség fel fog lépni.
A védelmi intézkedések második üteméről elmondta azt is: június 1. után a temetést, illetve a házasságkötést követő családi rendezvényeket meg lehet tartani, ezekhez zenés szolgáltatást lehet biztosítani.
Elmondta: egyre többen vállalják a hatósági házi karanténban levők, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, mennyire tartják be a korlátozó intézkedések szabályait. Eddig 716-an töltötték le mobilkészülékükre és kezdték alkalmazni az erre szolgáló szoftvert, jelenleg 579 aktív felhasználó van.
Tájékoztatása szerint pénteken 890 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 742 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. Pénteken 30 rendőri intézkedésre volt szükség a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben.
Budapesten és Pest megyében kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben pénteken 361 esetben intézkedtek, ebből 211-en figyelmeztetést, 89-an helyszíni bírságot kaptak, 61 ember ellen pedig feljelentést tettek a rendőrök. Március 28. óta ellenőrzi a rendőrség a kijárási korlátozások betartását, azóta 50 704 intézkedésre volt szükség.
Vidéken a védelmi intézkedések új szabályait ellenőrzi a rendőrség, pénteken 64 szabályszegést tapasztaltak, ebből 40 figyelmeztetéssel, 12 helyszíni bírsággal, 12 pedig feljelentéssel zárult. A május 4-étől életbe lépett új szabályok be nem tartóival szemben eddig 821 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.
A határforgalomról elmondta: jelentős határvárakozás alakult ki Nagylaknál, miután a román határellenőrzés megváltozott a korábbiakhoz képest. Ki- és belépőoldalon is hat órát meghaladó a várakozás.
Kérdésre válaszolva Szlovénia határnyitásával kapcsolatban elmondta: a magyar határvédelmi szervek feladatai nem változtak meg ennek tükrében sem. A hatályos szabályok szerint a külföldről hazatérő magyar állampolgárok a határon egészségügyi vizsgálaton esnek át. Ha felmerül velük szemben a fertőzés gyanúja, kijelölt karanténba kerülnek. Ha nem merül fel fertőzésgyanú, akkor elrendelik velük szemben a hatósági házi karantént. Megjegyezte: mentesül a hatósági házi karantén alól az, aki meggyógyult a fertőzésből és tünetmentes, valamint az, aki igazolja, hogy külföldön 14 napos vagy azt meghaladó járványügyi megfigyelés hatálya alatt állt. A hatósági házi karantén elrendelése alól különös méltányosságot lehet kérni még a beutazást megelőzően. Az ügyintézéshez szükséges kérvény a rendőrség honlapján, a police.hu oldalon található meg.
Külön szólt kérdésre válaszolva Tolna megyéről, ahol mindössze 15 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedések május 4-i bevezetése óta, ebből 3 zárult figyelmeztetéssel, 12 pedig szabálysértési feljelentéssel. A megyei adatok az országosnak csupán 2 százalékát teszik ki, ezért köszönetét fejezte ki, hogy a megyében élők komolyan vették az intézkedések betartását.
hírek innen, onnan
Súlyos bejelentést tett Izrael – Irán már az egész világot veszélyezteti
Izrael minden eddiginél nagyobb veszélyként tekint Iránra.
159-ből 170 liter lesz a végére – így hasznosul egyetlen hordó, a mostanában sokat emlegetett kőolaj
Kőolaj nélkül továbbra sem képzelhetők el mindennapjaink.
Olaj- és gázkrízis? Ugyan már. Ez okozhatja majd az igazi felfordulást.
A kőolaj és a földgáz mellett itt is betehet a Hormuzi-szoros blokádja.
Csak rövid távon bírja Európa orosz kőolaj nélkül
A mezőgazdaság sem nélkülözheti a dízelt.
Sokakat érint: ezt kell tudni a 65 év felettiek nyugdíjáról most
Újra sokakat kezdett foglalkoztatni, hogy változnak-e a nyugdíjszabályok a 65 év felettiek számára. Bár több helyen is erős állítások...
Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó
Elveszítette az uralmát a kocsija felett.
Ön mennyi időt bír ki a mobilja nélkül? A többség válasza nagyon meglepő
Bár a húsvétot megelőző böjti időszak sokak számára a tudatos lemondásról szól, a magyarok közel ötöde egy percet sem bírna ki...
Kifogyhatnak a benzinkutak? – Szlovénia behúzta a kéziféket
A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be...
Hogyan lehet józannak maradni a vodka hazájában?
Harcolni az alkoholizmus ellen Oroszországban szélmalomharcnak tűnik, hiszen a vodka nem italnak számít, hanem alapélelmiszernek.
Így mondj udvariasan nemet a kölnire húsvéti locsolkodáskor, hogy senki ne sértődjön meg
A húsvéti locsolkodás sok családban ma is élő hagyomány, de a kölnik keveredése néha kellemetlen lehet. Szerencsére több kedves és...
Hipnotizőr kellett neki a szexhez, azt hazudta egy rendőrnek, hogy terhes, és Little Spoon néven rappelne – 50 dolog, amit nem tudtál az 50 éves Reese Witherspoonról
Hollywood legjobban fizetett színésznője volt, máig viseli egy autós gázolás nyomát a homlokán, és antik ágyneműket gyűjt. Vannak még...
Leó pápa az egész emberiség szégyenének nevezte a háborúkat
A pápa azonnali tűzszünetet sürget.
Sport
Borzalmas körülmények Zalaegerszegen, elbántak az Újpesttel
A ZTE feljött a tabellán a negyedik helyre, két pontra megközelítette a Debrecent.
Aljas támadás indult Szoboszlai Dominik ellen egy szombati mozdulata miatt + videó
A Liverpool magyar középpályása a Brighton ellen nem tudott csapata vezére lenni.
Kerkez Milos látványos gólja, Szoboszlai Dominik pazar játéka ment a levesbe
Két magyar fecske nem csinál nyarat.
Elek Gáborék ellenállhatatlan játéka kiütéses győzelmet ért Győrben
Gyakorlatilag eldőlt, melyik magyar csapat jut az Európa-liga négyes döntőjébe.
A Liverpool edzője Marco Rossinak is üzent Szoboszlaival kapcsolatban
Arne Slot komoly kéréssel fordult a szövetségi kapitányokhoz.
Molnár Attila második lett a vb-döntős futamában, mégsem kaphatott érmet
Európa-bajnokunk majdnem ugyanazon a helyen végzett, mint a tavalyi világbajnokságon.
Horror a bringaversenyen: az olasz lány belezuhant a szakadékba, csoda, hogy túlélte
Azonnal kórházba szállították az olasz kerékpárost.
Ősi riválisa tett hatalmas szívességet a Liverpoolnak, pont nélkül távozik a Chelsea a Mersey-partról
A londoni kékek nem tudták kihasználni Szoboszlaiék botlását.
Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbja, Kerkez Milosnak a futballintelligenciáját dicsérték
A Liverpool újabb veresége ellenére remek értékeléseket kaptak a csapat magyar futballistái.
Remek hír Marco Rossinak: válogatottunk kapusa kivédte az ellenfél szemét
Tóth Balázs kirobbanó formában.
A vb-érmes magyar váltó bravúrja: új országos rekord a világbajnokság zárónapján.
A kezdése alapján az ötpróbázó Szűcs Szabina is dobogóért harcolhat a toruni világbajnokságon.
Kerkez megsérült a gólja után, a Liverpool borzalmas helyzetbe került
Arne Slot csapata egyre távolabb a BL-szerepléstől.
Bulvár
Orbán Viktor szövetségese söpörheti el a botrányról botrányra bukdácsoló kormányt
Az ellenzék, ha ügyes, akkor kihasználhatja a szlovén Szabadság Mozgalom gyengülését.
Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
Nem engedi el az újabb fideszes hibát a Tisza Párt elnöke.
Iráni rakéta csapódott be az izraeli Arad városába
Sokan megsebesültek – többen életveszélyesen – Izraelben egy Arad városában becsapódott újabb iráni ballisztikus rakéta miatt szombat este – jelentette az izraeli mentőszolgálat.
„Örülök, hogy halott” – reagálta Donald Trump arra, hogy meghalt az ügyész, aki a 2016-os kampányát vizsgálta
Robert Mueller 81 éves volt.
Magyar Péter és Varga Judit ismét egy oldalra került, sötét titokra derült fény
Komoly vádakkal kell szembenéznie a korábbi házaspárnak.
Putyin meglepő alkuajánlata: Ukrajnáért Iránt
Moszkva lepaktálna Washingtonnal, Putyin szándékáról a már bejáratott csatornákon, összekötője útján értesítette Trumpot. Különös ajánlatot tett Oroszország az Egyesült Államoknak: Moszkva felvetette, hogy le
Milyen egy intim együttlét 70 felett? Erről szinte senki nem beszél
Sokan hajlamosak azt hinni, hogy egy bizonyos életkor után az ember „kilép” az élet bizonyos területeiről. Mintha létezne egy láthatatlan határ, ahol már nem illik vágyakról, közelségről vagy kapcsolódásról b
Magyar Péter mögé beszálltak az oroszok, a neves szakértő elárulta az igazságot Szoboszlairól és a Liverpoolról is
A Tisza vezéréről és miniszterelnökéről azt állítják, hogy az oroszok támogatását élvezte, ezért tudta lenyomni még Donald Trumpot is.
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5,899 milliárd forint volt a tét
Mutatjuk, hogy mely számokkal lehetett megnyerni az xxx forintot.
Versenyfutás az idővel: Azonnali gázfeltöltésre szólította fel a tagállamokat az Európai Unió
Brüsszel szerint még azelőtt kell cselekedni, hogy a nyári árverseny padlóra küldi a gazdaságot.
Jobban állsz anyagilag, mint az átlag? Három jel, ami ezt mutatja
Ha valamikor, akkor a 20-as és 30-as éveinkben tele vagyunk álmokkal és nagy, megvalósításra váró tervekkel, elképzelésekkel. Az anyagi biztonság kérdése azonban itt még sokszor kérdőjeles…
„Három meztelen nimfa káromkodva fürdik a jéghideg patakban” – magyar napszámos fiatalok Nyugat-Európában
Magyar fiatalok, akik Európát járják, és földeken végzik el napszámban az idénymunkát. Önként választották ezt, mert vonzotta őket a szabadság. De vajon milyen az életük, ha a romantikus közhelyek mögé nézün

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


