Korszerűsítették Szil egészségházát
Elkészült Szil Község egészségházának épületenergetikai korszerűsítése. A vissza nem térítendő támogatás 34,88 millió forint volt, melyet az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja finanszírozott.
A fejlesztés során a település egészségházának épülete került korszerűsítésre. A 34,88 millió forintos európai uniós beruházásnak köszönhetően Szil Község Önkormányzata az épület fenntartását költséghatékonyabban tudja majd biztosítani. Az elmúlt hónapok munkálatai során, az épület hőszigetelésének és nyílászáróinak korszerűsítése, kondenzációs kazán beépítése és az épület akadálymentesítése valósult meg.
A munkálatok azért váltak szükségessé, mert az épület az elmúlt évtizedekben elhasználódott és már nem felelt meg a mai kor támasztotta hőtechnikai követelményeknek. A felújítással nagymértékben csökkenthetők a fenntartási költségek, és sokkal gazdaságosabban lesz üzemeltethető az épület. E mellett az is fontos szempont, hogy az alacsonyabb fűtési energiaigény hatására csökken a károsanyag-kibocsátás, így az eddiginél is többet tesznek a környezet védelméért.
A támogatásnak köszönhetően Szil Községnek olyan közintézményi épülete lett, amely megfelel a mai energetikai előírásoknak és környezetvédelmi szempontoknak. Mindez nemcsak a fenntartási költségekben tükröződik majd, hanem sokkal komfortosabb környezetet is biztosít, a megújult homlokzat pedig a településképet is javítja.
A projektről bővebb információt a www.szil.hu oldalon olvashatnak.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
A kormányközeli Nézőpont szerint a Fidesz növelte előnyét a Tiszával szemben a Békemenet után
A március 15-i rendezvények után készített felmérésük szerint nőtt a a kormánypárti szimpatizánsok részvételi hajlandósága. A...
Együtt kortyolgat Dua Lipa és George Clooney
A Nespresso büszkén jelenti be, hogy az új globális márkanagykövete Dua Lipa. A popsztárral való együttműködés új fejezetet nyit a...
Kevesebb kalória, jobb memória? - Az elhízás a demencia egyik rizikófaktora
Több kutatás is igazolta mára, hogy a szellemi teljesítőképesség hanyatlásával és memóriaromlással járó demencia kockázatát a...
Rubint Réka farsangi mérlege: betört koponya, beszakadt dobhártya és részleges amnézia
Súlyos sérülésekkel került kórházba egy férfi Rubint Réka egyik népszerű Alakreform táborából. A Rubint Réka nevével fémjelzett...
Nesze neked Dr. Google! Európai orvostechnikai minősítést kapott a Telekom tünetértelmezője
A Magyar Telekom egészségügyi szolgáltatáscsomagja új digitális eszközzel bővült: a Telekom Egészségben elérhető tünetelemző az...
Hatalmas bírságot szabott ki Balázsék műsora miatt a Médiatanács
A TV2-nek is fizetnie kell.
Magyar betegek rémálma: egy tanulmány szerint a fájdalomcsillapításban sem állunk jól
Egy friss kutatás rávilágít a magyar daganatos betegek fájdalomkezelésének hiányosságaira. A szakmai irányelvek szerint a gyors hatású...
Dietetikusok kedvence: végre egy kenyér, ami nem ellenség, hanem orvosság a testnek
Miért lett ennyire népszerű a kovászos kenyér és tényleg egészségesebb?
Megtorpedózta az ukrán kamatcsökkentést a közel-keleti háború
Az Ukrán Nemzeti Bank csütörtökön bejelentette, hogy változatlanul 15 százalékon tartja az irányadó kamatot. A döntést azzal...
Rendőröket bántalmazott egy brit nő Budapesten
Nem volt hajlandó elhagyni egy budapesti szórakozóhelyet, ezért a hatóság segítségét kérték.
Minimálbért a közmunkásoknak – Iváncsán látogatott akkugyárat Dobrev Klára
A közmunkásoknak minimálbért, a gyári dolgozóknak hatékony érdekképviseletet szorgalmaz kampánykörútján Dobrev Klára, a Demokraikus...
Figyelmeztetés érkezett egy gyomorégés elleni gyógyszerről: hazavágja a szívet és a csontokat
Valószínűleg a te gyógyszeres fiókodban is lapul belőle.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Ráeresztették a mesterséges intelligenciát Magyar Péterre, eldobsz mindent a végeredménytől
Különleges kapcsolat van Orbán Viktor és Magyar Péter között.
Vérfagyasztó bejelentés Iránból, ezt teszik a Hormuzi-szorossal, az egész világ megremegett emiatt
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a Közel-Keletről.
„Nincs más út” – drasztikus lépésre szánta el magát Robert Fico Volodimir Zelenszkij miatt
Meghúzzák a nadrágszíjat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


