Ezt olvasta már?


Kövér László: Sanghaj lehet Kína kapuja Magyarország számára

hogy Magyarország az Európai Unió és Közép-Kelet-Európa kapuja Kína számára, úgy a 24 millió lakosú és a világ legnagyobb forgalmú kikötőjével rendelkező Sanghaj lehet Kína kapuja hazánk számára, hiszen kereskedelmi forgalmunk 40 százaléka már most Sanghajon keresztül bonyolódik.

- mondta Kövér László azon a megbeszélésen, amelyet Csin Csü-cuj (Jin Ju-cui) asszonnyal, a Sanghaji Népi Gyűlés elnökével és Hszü Kun-linnal (Xu Kunlin), Sanghaj polgármester-helyettesével folytatott a kínai nagyvárosban.

Erről Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t csütörtökön.

Kövér László úgy fogalmazott: nagy örömünkre szolgál, hogy Budapest partnerének tudhatja Kína legdinamikusabban fejlődő területét, Kína gazdasági, kereskedelmi és innovációs központját. Ezen felül Pécs és Szeged is testvérvárosa Sanghaj egy-egy kerületének. "Közös feladatunk, hogy a baráti politikai kapcsolatokat felhasználva és a soha nem látott mértékű gazdasági és kulturális együttműködést a jövőben megtöltsük még több tartalommal, és még intenzívebbé tegyük" - emelte ki az Országgyűlés elnöke.

Úgy vélte, hogy a Magyarország külgazdasági érdekeivel egybeeső Egy övezet, egy út program, valamint a Közép- és Kelet-Európa országai, illetve Kína között létrejött 16+1-es együttműködés mindehhez kiváló keretet teremt. Magyarország reményteli várakozással tekint ez utóbbi együttműködés őszi budapesti csúcstalálkozója elé. A magyar törvényhozás pedig teljes mértékben támogatja a kormány keleti nyitás politikáját, és ezen belül a gazdasági, kulturális, turisztikai együttműködésben rejlő további lehetőségek kiaknázását.

"A jövőbeni együttműködés záloga a következő generáció, ezért is tölt el megelégedéssel, hogy a kínai fiatalokban megvan az érdeklődés Magyarország iránt, hiszen a most kidolgozandó együttműködési lehetőségeknek ők lesznek a megvalósítói" - mondta a házelnök, amikor látogatást tett a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén, ahol a tavaly megalakult Magyar Tanszék diákjaival és tanáraival, valamint ösztöndíjas magyarországi egyetemistákkal találkozott. Kövér László úgy fogalmazott, hogy öröm és megtiszteltetés volt számára fiatal kínaiakkal és magyarokkal beszélgetni, akik elsajátítva a másik nép nyelvét, megismerve annak kultúráját, a jövőben tovább fogják erősíteni a két ország kapcsolatait és barátságát. Megbeszélésein Kövér László külön kiemelte az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 65 sanghaji egyetemistának felajánlott Hudec ösztöndíjat, amely a Besztercebányán született és az első világháború után Sanghajban letelepedett Hudec László magyar építészről kapta nevét, aki a város 1920-as, 30-as évekbeli arculatát meghatározó épületeit tervezte, amelyek közül 65 ma is áll és védettséget élvez.

Az Országgyűlés elnöke Magyarországon befektető sanghaji üzletemberekkel is találkozott a dél-kínai városban, akiket arra kért, hogy bátorítsák üzleti partnereiket és ismertessék meg velük a magyarországi lehetőségeket, mivel Magyarország az Európai Unió tagjaként a közép-európai régió legdinamikusabban fejlődő országa.

A magyar delegáció tagjaként jelen lévő Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára külön megbeszélést folytatott a China Eastern légitársaság vezetőivel egy közvetlen légi járat beindításáról, amely mind a turista-, mind pedig az üzleti utazásokat fellendítené Budapest és Sanghaj között.

Kövér László ellátogatott a Sanghaj Múzeumba, ahol megtekintette a Magyar Nemzeti Múzeum június elején megnyitott, Sissi és Magyarország - a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című kiállítását, amely több mint 150 eredeti műtárgyat tár a kínai közönség elé, hogy bemutassa, miként éltek az arisztokrata családok tagjai az elmúlt négyszáz esztendőben, a késő középkori és újkori Magyarországon, hogyan viszonyultak a Habsburg uralkodóházhoz. A 215 éves Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei színe-javából válogatott, hiszen a magyar, sőt a régió múzeumai közül is elsők között mutatkozik be saját anyaggal és kutatással a kínai metropolisz kiemelt intézményében.

Az Országgyűlés küldöttsége Sanghajból Hongkongba és Makaóra utazik.







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

Többek között az űridőjárást monitorozza majd.

Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit

Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...

Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk

Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...

Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat

A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással...

Szigorú ultimátumot adott Trump: azonnal lecsapnak Iránra, és azokra, akik fizetni mernek a Hormuzi-szoroson

Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki három iráni pénzváltó vállalatra és egy kínai olajterminálra. Washington eközben...

A Zalaegerszeg meglepő veresége után a Debrecen közelebb került a bronzéremhez

Megszakadt a Zalaegerszeg elképesztő hazai sorozata.

A nemzetközi sajtóban is hír volt a több gyanús, NER-hez köthető pénzmozgás

A Guardian forrásai szerint jelentős pénzmozgások indultak meg Magyarországról, főként közel-keleti államok neve merült fel.

Trump kiállt a Fehér Ház elé, és azonnali tájékoztatást adott Iránról

Miközben Donald Trump amerikai elnök ismét határozott és éles hangvételű kijelentéseket tett az iráni nukleáris programmal kapcsolatban,...

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Fontos változás jön a YouTube-on, minden felhasználót érint

Teljesen új élményekkel gazdagodik a legnépszerűbb videómegosztó.

Történelmi csúcson zártak az amerikai tőzsdék

A Wall Street főbb indexei emelkedéssel nyitottak pénteken. Ezzel folytatták az évek óta legnagyobb havi ralit, miután az erős vállalati...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0