Kreatív gyerekváros nyílik október végén a Nyugati téren
Magyarországon, de Európában is egyedülálló kreatív kiállítás nyílik gyerekeknek október végén Budapesten, a Mini Cityt a Nyugati téren, a volt Skála Metró épületében, összesen 1800 négyzetméteren alakítják ki - mondta Máté Xénia, a kiállítást megalkotó Prime Exhibition ügyvezetője az MTI-nek.
A kiállításon a gyerekek kipróbálhatják magukat a nagyok világában, pár órára olyan dolgokkal is foglalkozhatnak, amelyek többnyire tiltva vannak nekik. Így például a piacon ők lehetnek az árusok, kezelhetik a mérleget és a pénztárgépet, orvosként bepillanthatnak a műtőbe, kipróbálhatnak műszereket, szobafestőként szabadon mázolhatnak, építészként falazhatnak. A stúdióban most ők mondják el a híreket, jelenthetik az időjárást, vezethetnek vagy éppen szerelhetnek autót.
Máté Xénia megjegyezte: a gyerekek a méretben rájuk szabott környezetben játékosan bár, de valóban felnőttes munkákat végezhetnek.
A szervezők a 3-12 éves korosztályt célozták meg, de - mint az ügyvezető elmondta - családi programot kínálnak, az aktív szülők részt vehetnek a játékban. A család felnőtt tagjai is kellemesen tölthetik el az időt, büfé és várakozó áll a rendelkezésükre, a legkisebbeknek pedig mini kuckót alakítottak ki - ismertette.
A beruházás 100 millió forint nagyságrendű, a költségek jelentős hányadát azok a szponzorok állják, amelyek az egyes szakmákat bemutatják. A szervezők azzal számolnak, hogy a kiállítás egy éves időtartama alatt 150-200 ezren látogatnak el. A családi jegy, amellyel két felnőtt és két gyerek mehet be 5000 forint.
forrás:MTI

- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Mai névnapok és eredetük
- A mindennapos testnevelés bevezetése az egyik fő cél
- Uniós és önkormányzati pénzből újul meg Miskolc egyik közúti csomópontja
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

