Ezt olvasta már?


Kreatív gyerkőcök, ezt sasoljátok!

Meserajzoló pályázat indul gyermekek számára

Meserajzoló pályázatot hirdet 8-12 év közötti gyermekek számára a Magyar Telekom, a BOOKR Kids, az Autistic Art Alapítvány és a Fenntarthatósági Média Klub. - Pécsi Napilap -

A kiírók egy új mese megalkotásába szeretnék a pályázat keretében bevonni a gyermekeket azzal, hogy a mese két főszereplőjét megrajzolják. A mese harmadik szereplőjét, az autizmussal élő kisfiú alakját az Autistic Art Alapítvány művészeti programja keretében alkotó autizmussal élő fiatalok rajzai közül fogják kiválasztani.

A mesét Lackfi János költő, író és az Autistic Art szakértői közösen alkotják meg. Az új mese a BOOKR Kids Mesetár applikáción keresztül lesz ingyenesen elérhető, és azt fogja bemutatni, hogy miben más egy autizmussal élő kisgyerek és ezt a másságot hogyan fogadjuk el - olvasható a szervezők MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mint írják, körülbelül 60 ezer diagnosztizált gyermek és felnőtt él autizmussal ma Magyarországon. Az autizmus az agyi működés alapvető fejlődési területeit érintő zavara, amely veleszületett és egész életen át fennmarad. Ez a tünetegyüttes megnehezíti a társas kapcsolatok fenntartását és jelentős problémákat okoz a kommunikáció területén is. Ezért annak ellenére, hogy az autizmusnak külső, látható jegyei nincsenek, szokatlan viselkedés jellemezheti.

A Telekom, a BOOKR Kids, az Autistic Art Alapítvány és a Fenntarthatósági Média Klub összefogásának célja, hogy támogatást nyújtson a gyermekeknek és az autizmussal élőknek egyaránt az egymással való érintkezésben és a társas kommunikációban. Az összefogás másik fontos célja a mesén keresztül megmutatni, hogy az autizmussal élők éppen ugyanúgy szeretetreméltó egyéniségek, mint bárki más. Számukra is fontos a közösség, a barátok és az elfogadó környezet.

A mese története szerint Panka és Gyurka egy testvérpár, akik kisgyerekkoruk óta ugyanarra a játszótérre járnak. Egy napon azonban összetalálkoznak egy új kisfiúval, aki kicsit furán viselkedik, más, mint ők.

A mese illusztrációs pályázatra olyan 8-12 év közötti gyermekek rajzát várják a kiírók, akik megrajzolják a mese két főszereplőjének, Pankának és Gyurkának az alakját. A beérkező rajzokat a kiírókból álló szakmai zsűri bírálja majd el, a kiválasztott rajzból alkotják meg a BOOKR Kids meserajzoló grafikusai a készülő mese két főszereplőjét.

A pályázatra beérkező munkák határideje március 23., az eredményhirdetés április 3-án lesz. A pályázati határidő lejártát követően a beérkezett rajzokat a Telekom feltölti Facebook oldalán egy nyilvános fotóalbumba, ahol közönségdíjat is hirdetnek: a díjat a legtöbb lájkot elért rajz készítője kapja.

A rajzpályázat győztesének és a Facebook közönségdíjasának jutalma egy-egy tablet, 6 hónapos hozzáféréssel a BOOKR Kids Mesetárhoz.

A meserajzoló pályázat annak a stratégiai partnerségi megállapodásnak a része, amelyet a Telekom az Autistic Art Alapítvánnyal kötött 2016 márciusában.







0
0
0

hírek innen, onnan

Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok

A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai...

Újabb Bajnok búcsúzott az Exatlontól: neki ért véget a verseny

Véget ért az Exatlon Hungary versenye az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás számára. A Bajnokok csapatának oszlopos tagja Hadobás...

Az élet elképesztően jóra fordul 4 csillagjegy számára. Te köztük vagy?

Ha az elmúlt években úgy érezted, semmi sem akar összejönni, most fellélegezhetsz: 2026 második fele négy csillagjegy számára...

Katasztrofálisan megromlott a bebörtönzött iráni Nobel-békedíjas aktivista egészsége, kórházba szállították

Nargesz Mohammadit, aki 2023-ban kapta meg a Nobel-békedíjat, 2025-ben börtönözték be ismét Iránban, azóta már többször eszméletét...

„Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást

Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb...

Amivel Irán nem számolhatott – az USA már ezt is beveti ellenük

Az amerikai haditengerészet 100 millió dolláros szerződéssel erősíti az iráni aknák elleni AI-képességeit.

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

Többek között az űridőjárást monitorozza majd.

Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit

Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...

Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk

Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0