Lassan becsöngetnek - sok minden változik
Több jogszabályi változás is életbe lép a szeptember 1-jén kezdődő új tanévben, így egyebek mellett ismét lehetősége lesz a nevelőtestületnek szülői beleegyezés nélkül évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, a módosított közoktatási törvény pedig rögzíti a szöveges értékelés feltételeit is.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján közzétett tanévkezdő kiadvány szerint a szeptemberben életbe lépő változások rögzítik az évfolyamismétlés és a szöveges értékelés alkalmazásának feltételeit: a 2010/2011 tanévtől ismét lehetőség lesz második év végén, illetve a további évfolyamokon is arra, hogy a nevelőtestület szülői beleegyezés nélkül utasítsa évfolyamismétlésre a diákot.
A változtatás értelmében az évfolyamismétlésnél kikerül a szülői vétó a jogszabályból, s visszatérnek a 2003. évi törvénymódosítás előtti állapothoz, amikor is a tanuló - a másodiktól kezdődően - magasabb évfolyamba akkor léphetett, ha sikeresen teljesítette az adott évfolyamon előírt tanulmányi követelményeket. A tanuló az első évfolyamon azonban továbbra is csak abban az esetben buktatható meg, ha a tanulmányi követelményeket az iskolából való igazolt és igazolatlan mulasztás miatt nem tudta teljesíteni.
A módosított törvény rögzíti, hogy első évfolyamon félévkor és év végén, a második évfolyamon félévkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a diák kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített, illetve felzárkóztatásra szorul. A módosított törvény alapján azonban az intézmények pedagógiai programjukban saját maguk határozhatnak arról, hogy a második év végétől a negyedik év félév végéig a szöveges értékelést vagy a hagyományos osztályzásos módszert használják-e, esetleg a kettőt együtt.
Ugyanakkor iskolaváltásnál, vagy ha más esetben erre szükség van, az intézmény a szülő kérésére köteles a tanuló félévi és az év végi minősítését osztályzattal is kifejezni. Az iskola által alkalmazott jelölés, értékelés érdemjegyre, osztályzatra való átváltásának szabályait továbbra is a helyi tantervben kell meghatározni. Azoknak az iskoláknak, amelyek az osztályozást már a 2010/2011. tanév második félévétől alkalmazni kívánják, 2010. december 31-ig kell módosítaniuk a pedagógiai programjukat.
Az új szabályok értelmében kötelezően csak az 1-4. évfolyamon folyik nem szakrendszerű oktatás. Az 5-6. évfolyamon nem szakrendszerű oktatás maximum a kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások 50 százalékában, csak az iskola döntése alapján folyhat. A nem szakrendszerű oktatás tehát ezeken az évfolyamokon csupán lehetőséggé válik, amelyről az iskolák szabadon dönthetnek.
Azok az intézmények, amelyek még a 2010. szeptember 1-jén kezdődő tanév elindulása előtt módosítani tudják a pedagógiai programjukat, a fenntartójuk is jóváhagyja ezt, és igénybe vették a közoktatási szakértőt is, akár már ebben a tanévben alkalmazhatják az 5. évfolyamon a teljes egészében szakrendszerű oktatásra történő áttérést vagy a korábbi minimumszabálynál kevesebb óraszámban történő nem szakrendszerű oktatást. A 6. évfolyamon azonban még a módosítás előtti szabályok szerint kell megszervezni ebben a tanévben az oktatást (25-50 százalékában nem szakrendszerű oktatásnak kell folynia), akkor is, ha még most nyáron módosítják a pedagógiai programot.
Módosulás még, hogy a jövőben központilag, a kormány fogja meghatározni, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez az érettségi vizsga mely vizsgatárgyából vagy vizsgatárgyaiból kell emelt szintű vizsgát tenni. Az új szabályokat először a 2013/2014. évi felsőoktatási felvételi eljárás során kell alkalmazni. A kormány 2010. október 30-ig adja ki - a kellő felkészülési idő biztosítása érdekében - azt az új rendeletet, amely meghatározza, hogy 2013-ban melyik felsőoktatási alapképzéshez, illetve egységes osztatlan képzésre történő felvételhez mely vizsgatárgyból, illetve tárgyakból kell majd emelt szintű érettségit teljesítenie a felvételizőnek.
hírek innen, onnan
Itt a nagy Kresz szabály változás: másképp kell indexelni
2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.
Őrületesen nagyot megy Jennifer Lopez új filmje a Netflixen
Brett Goldstein és Jennifer Lopez közös romantikus vígjátéka rövid idő alatt a Netflix globális toplistájának élére került.
Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten
Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a...
Az amerikai hadsereg csapásokat mért Iránra
Az Egyesült Államok a helikoptere kilövését torolja meg.
Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...
Új fejezet jön a bérlakásszektorban?
A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...
Így és ekkor kell szedni a vitaminokat, ha azt akarod, hogy hassanak
Ez az egészséges vitaminszedés kulcsa!
Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain
Ilyenre évek óta nem volt példa.
Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt
A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.
Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...
Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon
A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...
Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben
A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


