Ezt olvasta már?


Lendületet adhat a kereskedelemnek a pünkösd

A hosszú hétvégék, ünnepek előtt általában megélénkül a forgalom az üzletekben, de az idei pünkösdi forgalmat főként az erősítheti, hogy április 7-e óta lépcsőzetesen enyhülnek a koronavírus-járvány miatti védelmi intézkedések - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.


hirdetés

Vámos György felidézte: a járvány rányomta a bélyegét a kiskereskedelem idei első negyedévére, a forgalom átlagosan 3,2 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az újraindulás óta erősödik a fogyasztói bizalom, fokozatosan nő a fogyasztás, és az eddigi folyamatok alapján pünkösdkor várhatóan többet költenek a háztartások minden területen, amiből a kereskedelem sem marad ki - jelezte.

A főtitkár úgy látja, hogy a védelmi intézkedések enyhítése lendületet adott a teljes fogyasztásnak, és az újraindulás első lépése óta eltelt bő egy hónaphoz képest tovább erősödik majd a forgalom a pünkösdi időszakban.

Vámos György hozzátette azt is, hogy tavasszal a lakásfelújítási, a kerti és a szabadidős tevékenységek miatt nő az iparcikkek iránti kereslet, ami szintén hozzájárul a kiskereskedelmi forgalom bővüléséhez.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Chema Rodriguez felfedte a titkot, ezért jutottunk ki az olimpiára

A magyar kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a skandináv csapatokat szeretné elkerülni az olimpiám

Halottnak hitték a balesete után - Martin Donnelly 60 éves

A 60 éves Martin Donnelly hatalmas balesete a Forma-1-ben

Jövő héten a repülőtéren lesz dolga? Akkor van egy nagyon rossz hírünk

Korlátozások lesznek keddtől a ferihegyi repülőtér felé vezető úton - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt....

Több százezer dollárt kell fizetnie annak, aki Marilyn Monroe mellé szeretne temetkezni

A tehetős rajongók akár a Playboy alapítója mellé is kerülhetnek.

Ez a hobbi segíthet lelassítani agyunk öregedését - bármikor csinálhatod és egy forintodba sem kerül.

Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik...

Húsvétkor változik a hétvégi kamionstop

Az áruellátás zavartalansága érdekében éjszakára felfüggesztik a nehéz-tehergépjárművekre vonatkozó tilalmat.

Egyre nagyobb bajban van a TikTok? Vizsgálat folyik a platform ellen

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) vizsgálja a TikTokot az adat- és biztonsági gyakorlata miatt - közölte két forrás a CNN-nel. A...

Fontos információkat közölt a Szerencsejáték Zrt. a lottózók húsvéti nyitva tartásáról

Azok, akik szeretnek fogadni, és azt nem online formában teszik meg, még inkább figyeljenek a tájékoztatóra.

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Ha nem otthon töltjük a húsvétot, akkor többnyire szállodákban, hiszen a hosszú tavaszi hétvége idején sok család szánja rá magát -...

Zámbó Jimmy már készül, hogy újra leszülessen: érdekes dolgokat árult el a halottlátó

"Vannak, akik visszajárnak arra a helyre, ahol a halál utolérte őket, bentragadnak a köztes létbe..."

Ettől függ, hogy milyen gyorsan öregszel

A magyar kutatók a mesterséges intelligenciát is segítségül hívták a jelentős eredmények eléréséhez.

0

Sport

Dzsudzsák Balázs ezzel a méregdrága luxusautóval ment edzésre - kép

A Debrecen csapatkapitánya stílusosan érkezett meg az edzőközpontba.

Lionel Messi: „Abbahagyom, ha…”

Sok mindenre nyitott, de tudja, semmi nem tarthat örökké.

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

Még nem tudni, mennyit kell kihagynia a háromszoros olimpiai bajnoknak.

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező.

Xavinak elege lett, perre megy

Mindent azért nem tehetnek meg az újságírók.

Meghalt a Liverpool legendás focistája

Kétszer nyert angol bajnoki címet, és kétszer hódította el a BEK-et.

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

A két győztes barátságos meccs után beszélgetett a Mol Csapat, aminek legérdekesebb része az Eb-keret még mindig nyitott kapui.

Kirúgták a futballedzőt, mert szexuális viszonya volt a saját játékosával

Az idei szezonban már a második edzőt menesztették hasonló okok miatt a női Premier League-ben.

Fontos ember távozott a Red Bull Forma-1-es csapatától

A közösségi oldalán jelentette be a döntését.

„Marozsán akár Grand Slam-tornát is nyerhet”

A Magyar Tenisz Szövetség szakmai igazgatója, Sávolt Attila szerint a Miamiban bravúrozó Marozsán Fábián akár egy Grand Slamen is felérhet a csúcsra.

Sajtóhír: Madridban már Modric búcsúját szervezik

A Relevo szerint eldőlt a horvát középpályás jövője.

0

Bulvár

Az erdő, ami 8 ezer kilométerre a tengerben nő: szédítő látvány nyújt

Ausztrália „másik” korallzátonya legalább olyan fontos szerepet játszik a biodiverzitás szempontjából, és hatalmas veszélyben van.

Kijárási korlátozás volt azon az estén, amikor Gulyás Gergelynél vacsorázott Magyar Péter és Varga Judit

A rendőri jelentéssel végződő 2020. december 29-ei családi vita előestéjén.

Az egész ország ezen a Varga Judit videón röhög: friss a felvétel, nemrég készült

Mérhetetlenül megalázták Varga Juditot, nem kegyelmezett a nép.

Majka nem bírja tovább a politikai cirkuszt: most kimondta Varga Juditról

Az ózdi rapper kegyetlen ítéletet mondott, egyik fél sem fogja zsebre tenni a véleményét.

Molnár Áron Varga Juditnak: Fel kell ismernie, hogy a Fidesz rendszere ugyanúgy egy bántalmazó rendszer, amely...

A színész videóban reagált a volt igazságügyi miniszter minap megjelent interjújára.

Ilyen ijesztő még nem volt a költségvetés: ha ezt megússzuk, Orbán Viktor behúzhatja 2026-ot

Viharos heteken kénytelen manőverezni a magyar gazdasági politika: idén februárban soha nem látott méretű államháztartási hiány íratta át a kormányzat elképzeléseit, úgy, hogy közben a lakossági bizalom éledez

Hajdú Péter kellemetlenül érzi magát a Varga Judit-interjú miatt

Hajdú Péter műsorvezető a részletek feltárásával azt próbálta bebizonyítani, hogy az ő Varga Judit-interjúja nem a rogáni propaganda része. Már több tízezren megnézték Hajdú Péter exkluzív interjúját Varga

Paródia volt a Diétás Múzsa által megtalált videó a Megafonnal kapcsolatban

„Üdv, Kötter” – hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kikerült központi ukáz végén. 

Megszületett az ellenzéki összefogás, közös miniszterelnök-jelöltet állítanak

Közös bejelentést tett Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke, EP-képviselő, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselője és Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbes

RTL: Se honlapja, se telefonszáma, se alkalmazottja nincs a Stefánia úti palotát százmilliókért felújító cégne...

A társaság tavaly novemberben alakult. Az ügyben az összes érintett szereplő hallgat.

Pusztító ítéletidő közelít felénk, itt csap le hamarosan a vihar: Jégeső teheti tönkre a húsvéti ünneplést

Csütörtökön kiadták a riasztást az ország nagy részére: zivatar, széllökések, villámlás és jégeső is jöhet. Csütörtökön a front csapadékzónája kora délelőtt kelet, északkelet felé távozik. A naposabb

0