Ezt olvasta már?

Két pécsi győzelem a Magyar Kupában

A Honvéd büntetőkkel legyőzte a Vasast a férfi vízilabda Magyar Kupa harmadik fordulójában, szombaton a Margitszigeten.

0

Magyar Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kamara: a pécsi BTK is az alapítók között

Magyar Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kamara alakult az ország legnagyobb bölcsészettudományi karainak összefogásával.


hirdetés

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, illetve a Miskolci, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemek Bölcsészettudományi Karai és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont együttműködéséből született Kamara célja egy olyan intézményi hálózat kialakítása, amely az európai értékeknek és a kritikai hagyományainak megfelelően mozdítja elő a bölcsész- és társadalomtudományos kutatást és oktatást Magyarországon, valamint a Kárpát-medencében.

Az újonnan alakult szervezet célja emiatt egyebek között a bölcsész- és társadalomtudományokban rejlő egyedülálló lehetőségek láthatóvá tétele, valamint a magyar társadalomban rejlő innovatív és reziliens, megújulni képes készségek kiaknázása.

„A társadalmi sztereotípiával ellentétben a bölcsészek közötti diplomás munkanélküliség jelensége elenyésző, melyet a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai is igazolnak. A bölcsész végzettségű szakemberek munkaerő-piaci értéke és a tudományos életben való részvétele a jövőben még nagyobb hangsúlyt kaphat a Kamara törekvései által, így a bölcsész- és társadalomtudományok presztízse is nőhet.” – hangsúlyozta dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.

Dr. Heidl György, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja az alapító ülésen elmondta: „A bölcsészettudományi és társadalomtudományi tevékenységet végző egyetemek széles körű tudással rendelkező, összetett szervezetek, melyek máig őrzik a tradicionális egyetemi szemléletmódot, az akadémiai hozzáállást és az európai hagyományokat.” Felhívta a figyelmet arra a tényre is, hogy az elemző gondolkodású elmékre a legkülönbözőbb területeken van szükség, sőt, ma már sok iparág kifejezetten a bölcsész végzettségű szakemberekre épít.

Az alapítók mindannyian egyetértettek abban, hogy a Magyar Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kamara képes lesz összekapcsolni a bölcsész- és társadalomtudományokban érintett kutatási és oktatási intézményeket, a politikai és gazdasági döntéshozókat, szakértőket, kutatókat és a civil társadalom képviselőit, ezzel elősegítve az aktuális társadalmi, kulturális, politikai és környezeti kihívásokra adandó válaszok kidolgozását. A Kamara a brüsszeli központú, az európai egyetemeket összefogó érdekvédelmi szervezet a European Alliance for Social Science and Humanities mintájára alakult, melyhez csatlakozni is kíván, és az európai értékek közvetítése mellett törekszik a minél nagyobb kutatási források kiaknázására is.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Gyakorlatok térdnyújtáshoz és hátizom-erősítéshez

Speciális nyújtás-erősítés gyógytorna segítségével - érdemes kipróbálni!

A vízparton fekszel, de az F1 után vágyakozol? Ránk van szükséged.

A nagy kánikulában a strandon töltöd a hétvégét, de lelkiismeretfurdalásod van, hogy nem követed a Forma-1 eseményeit? Ne aggódj,...

Két újabb embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést Hajdú-Biharban

Debrecen ? A megyében ezzel 70-re nőtt, az országban 43-mal 4696-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, nincs újabb elhunyt.

Koronavírus: csaknem 19,6 millió a fertőzöttek száma a világon

Baltimore - A világon 19 571 989 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 725 914, a gyógyultaké pedig...

Kozák Danutának és a fiatal kenus párosnak jól jöhet az olimpia elhalasztása

Hüttner Csaba szövetségi kapitány nehezen dolgozta fel, hogy még egy évet várnia kell élete első olimpiájára.

Megőrizte veretlenségét az NBA-rájátszásért küzdő Phoenix Suns

Az arizonai csapatnak 2014 óta nem volt a mostanihoz fogható sorozata.

Peller Annáéknál felcserélődtek a szerepek - Ezért Mikike maradt gyesen a kislányukkal

Lukács Mikike őszintén beszélt arról, hogy miért ő maradt otthon Annabellával.

Ketrecharcosok lépnek a Facebook ringjébe - a Fidesznek máris tetszik

Profi Facebook harcosokat képez a Fidesz. Illetve bocsánat: nem a Fidesz, a kormánypártnak ehhez semmi köze nincs, bár a kezdeményezést...

33 millió forintért kelt el egy árverésen Michael Jackson fehér flitteres kesztyűje

Eladták többek között Bob Dylan egy kézzel írt szórólapját és Jefferson Airplane egyik plakátját is.

Így változnak a tankönyvárak - ábrán mutatjuk.

fogyasztói árindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100

Szörnyű bűncselekmény: Szándékosan gyújtottak fel egy toronyházat - 11-en meghaltak, öten az ablakon ugrottak ki

Szörnyű jelenetek. Szándékos gyújtogatás miatt gyulladt ki egy lakás a Prágától 300 kilométerre található, kelet-csehországi Bohumin...

Sport

Meghalt a magyar röplabdázás egyik legnagyobb alakja

Kasziba István öt csapattal összesen nyolc bajnoki címet nyert, és irányította a női válogatottat is.

Tátva marad a száj Messi góljától

Azóta is keressük az állunkat.

Súlyos bírói hiba is kellett a Juventus BL-kieséséhez

A pénteki mérkőzést látva valóban felmerül a kérdés: mi szükség van a VAR-ra.

Meghalt Györe Lajos mesteredző

A magyar vízilabdázás legendájának az uszoda volt az élete.

A Ferrari pilótája elmondta, miért nem térdelt le a versenyek előtt

Charles Leclerc szerint többféle módon is lehet küzdeni a rasszizmus ellen.

A Barcelona és a Bayern München már a negyeddöntőben BL-döntőt játszhat

A két sztárcsapat pénteken csap össze Lisszabonban. Messi a Napoli, Lewandowski pedig a Chelsea ellen gálázott.

Ennyire súlyos verésbe még nem szaladt bele a Chelsea

A Bayern München bizonyította a Chelsea elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján is, hogy az egyik legnagyobb favorit az idei kiírásban.

Négy csapat közül kaphat ellenfelet a Fradi a BL-selejtező első körében

Az UEFA elkészítette az első kör kalapjainak beosztását a vasárnap déli sorsolás előtt.

Az életéért aggódott az argentin focista, miután megsértette Ibrahimovicot

Marcos Rojo örökre hálás lehet a jókor érkező José Mourinhónak.

Most érkezett: Busai Attilát műteni kell - Három helyen eltört a brutálisan összevert focista arccsontja

Budapest ? Kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett szenvedett Busai Attila (31), a Ferencváros korábbi labdarúgója abban a verekedésben, amely szerdán este zajlott le egy budapesti szórakozóhelyen. A játékost meg kell műteni.

0

Bulvár

Elbambult az M0-son egy sofőr, elképesztő, hogy mit művelt az autójával - videó

Csak három napja használták az új védőeszközt, már össze is törte a túl gyorsan hajtó autós.

Órákon belül megérkezik a vihar az ország középső részére

Lehűlésre nem, de jelentős mennyiségű csapadékra számítani kell.

Ültess ilyet a kertedbe, ha nem akarod, hogy belássanak: te is örömmel nézed majd őket

A kert nagy ajándék, hiszen főleg a jó időben gyakorlatilag második élettérként szolgálhat. A fűben olvasás, a felfújható medencében pancsoló gyerekek, a sütkérezés a napon vagy éppen az esti grillezés azonban nem tartozik másokra.

Megrázó hír - félbeszakadt a neves magyar zenész koncertje.

Bérczesi Robi a magyar underground zene egyik ismert zenésze, akinek legismertebb formációja a Hiperkarma volt, ezzel a zenekarral még a mainstream zenéket játszó rádióba is képes volt bekerülni. Még 2018-ban egy nagy internetes portálnak adott interjújában beszélt komoly alkohol- és drogproblémáiról, amelyek aztán sikerrel túljutott és a BlaBla nevű formációval igyekezett újra feltenni magát a [...]

Lefényképezte a házát, hogy eladja, ekkor vérfagyasztó dolgot pillantott meg

Hónapokkal később vették észre, hogy valami nem stimmel a fényképpel. Te mit gondolsz?

blogmorzsák

"Nyaraljunk itthon" - turisztikai kampány az 1930-as években

Így csábították belföldi nyaralásra dédszüleinket.

Meghan úgy érezte, feladta egész életét a királyi családért

A Sussexékről írt könyv szerint a pár úgy érezte, hogy nem támogatják őket, és márciusra már alig beszéltek Vilmosékkal.

Meglepő húzás a japán vasúttól

Sok mindent várna az ember egy vasút­társaságtól, azt azonban aligha, amit most Japánban megléptek.

Az autó vagy a motorkerékpár biztonságosabb?

Most kiderül, az autó vagy a motor számít-e biztonságosabb közlekedési eszköznek – legalábbis a szakértők szerint.

Kedves Blogger, most tényleg megjelenhetsz az Indexen!

Ennek köszönhetően tartalmaiddal jóval több olvasóhoz juthatsz el.

Kántor: a leghíresebb magyar rendőrkutya története

Kántor az egyik leghíresebb magyar négylábú, sikerei ma is lenyűgözőnek számítanak. Nézd meg, ki volt a gazdája!

Tényleg megőrült Péterfy Bori?

"Azt ígérte, dühös lesz az új lemeze. Meghallgattuk."

Fiatalok és gyorsan tüzelnek

Jon Bon Jovi 30 éve írt Grammy-díjas zenét Hollywood ügyeletes szívtipróinak westernfilmjéhez.

Iskolaőrök - jó ötlet ez?

A szeptembertől kezdődő új iskolai tanévtől közel 500 hazai oktatási intézményben lesznek iskolaőrök.

Rokon, barát körbe-körbe

Hogy a csudába nem sújt le ilyenkor Orbán ostora?

Lánygyermekek, akiket belekényszerítenek a házasságba

650 millió lány, akiket megfosz­tottak a szabad akaratuktól és beleragadtak a szegénységbe.

A másoló csa­pat miatt áll a bál az F1-ben

Egy illegális, de mégis legális megoldás, „zavarba ejtő” ítélet, háborgó riválisok és még sok korántsem lefutott kör.

0