Ezt olvasta már?


Magyar Filmdíj: átadták az elismeréseket

A Testről és lélekről című alkotás, Enyedi Ildikó rendezése nyerte el a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat, az elismerést vasárnap este Budapesten, a Vígszínházban megrendezett gálán adták át, amelyen összesen 23 kategóriában hirdettek győztest.

A 3. Magyar Filmdíj gálaestjén az 5 műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában adtak át díjakat.

A Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai a 4. Magyar Filmhéten bemutatott alkotások közül választották ki a díjak jelöltjeit, majd a győzteseket.

A legjobb játékfilm díját elnyert Testről és lélekről producerei Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő. Az elismerést - a rendező távollétében - a film stábja vette át. A filmért Enyedi Ildikó elnyerte a legjobb forgatókönyvért és rendezésért járó díjat is, valamint női főszereplőjét és mellékszereplőjét is díjazták.

A legjobb tévéfilmnek járó díjat az Árulók, Fazakas Péter rendezése nyerte el, amely kategóriájában további négy díjat kapott.

Legjobb dokumentumfilmként az Egy nő fogságban, Tuza-Ritter Bernadett rendezése kapta a díjat.

A legjobb kisjátékfilmnek járó elismerést a Földiek, Freund Ádám rendezése kapta, míg az animációk között a Pataki Szandra rendezte WireLess lett a győztes.

A közönségdíjat a Kincsem című film, Herendi Gábor rendezése kapta.

A játékfilmes kategóriában a legjobb női főszereplőnek járó díjat Borbély Alexandra nyerte el a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért, míg a kategória legjobb férfi főszereplője Rudolf Péter lett az 1945 című filmért.

A legjobb tévéfilmnek választott Árulókért Fazakas Péter elnyerte a legjobb rendezés díját is, Köbli Norbert pedig a kategória legjobb forgatókönyvért járó díját kapta meg. A tévéfilmes mezőnyben az Árulókban való játékáért legjobb női főszereplőként Sztarenki Dóra, legjobb férfi főszereplőként pedig Hegedűs D. Géza nyerte el az elismerést.

A legjobb operatőr Rév Marcell lett, aki a Jupiter holdja című alkotásért vette át a díjat, a filmben való munkájáért Ágh Mártonnak a legjobb látványtervezőnek járó elismerést ítélték oda.

A legjobb jelmez díját Bárdosi Ibolya kapta a Kincsem című filmért, Fekete Rita, Makk Ildikó és Jónás Kata pedig a legjobb smink és fodrász kategória díjat nyerte a filmben nyújtott munkájáért.

A legjobb játékfilmes női mellékszereplő díját Tenki Réka vehette át a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb játékfilmes férfi mellékszereplőnek járó díjat Znamenák István kapta Az állampolgár című filmért.

A legjobb zeneszerző díját Szemző Tibor kapta, az 1945 című filmért. A legjobb hangmester Balázs Gábor lett A Viszkis című alkotásért, amelyért Kovács Zoltán a legjobb vágó díját nyerte el.

A legjobb maszk díját Tesner Anna, Halász Judit és Görgényi Réka vehette át a Budapest Noir című filmben való munkájáért.

A gálán megemlékeztek a magyar filmművészet elmúlt évben elhunyt személyiségeiről.

A 3. Magyar Filmdíj gála rendezője Seres Tamás forgatókönyvíró, televíziós rendező.

A február 8. és 11. között a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával lezajlott filmhétre az alkotók a 2017-ben Magyarországon moziforgalmazásba került, televízióban sugárzott vagy a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt alkotásokat nevezhették. Öt kategóriában összesen 131 film versenyzett a Corvin moziban megrendezett filmhéten.

A Magyar Filmakadémia Egyesület február 11-én hozta nyilvánosságra, hogy a tagok titkos szavazásának eredményeként a 4. Magyar Filmhéten bemutatott filmek közül 23 kategóriában melyik 5-5 alkotást és alkotót jelölik a 3. Magyar Filmdíjra. A legtöbb szavazatot kapott 5-5 alkotás és alkotó közül az akadémiai tagok újabb titkos szavazással döntöttek a nyertesekről. A közönségdíjra a nézők a filmhét honlapján voksolhattak.







0
0
0

hírek innen, onnan

Új felelem járja át az érettségizők agyát, az AI-tól való félelem

Hétfőn 148 ezer magyar diák érettségizik, újabb fiatalok, akik retteghetnek attól, lesz-e munkahelyük, kell-e még a tudásuk 5 év múlva?...

Vissza kell a magyar filmnek a szabadságát

Mi lesz a magyar filmtámogatási rendszerrel? Erről kérdeztünk olyan alkotókat, mint Schwechtje Mihály és Vermes Dorka rendezők, valamint...

Nem szavazott a választmány Orbán Viktor lemondásáról – állítja a Népszava

Ferencz Orsolya szerint a Fidesznél a jelenleginél sokkal őszintébb szembenézésre, és változtatásokra lesz szükség.

Slot: "Pécsi nagyon jó helyen van a Liverpoolnál" - de lehet, hogy csak nyárig

Arne Slot szerint Pécsi Ármin nagyon jó helyen van Liverpoolban, Spanyolországban viszont továbbra is téma a Sevillához szerződése.

A Parlamentből posztoltak videót: ezt a részét még biztosan nem láttad

Pedig nélküle nem lenne ugyanaz az Országház.

Freddie Mercury asszisztense elárulta a Queen-legenda titkát - interjú

Peter Freestone 12 évig volt Freddie Mercury személyi asszisztense, és ez idő alatt nagyon mély barátság szövődött közöttük. Freestone...

Negyedszer is csapást mértek ukrán drónok az oroszországi Tuapsze kikötőjére

A térségben kedd óta rendkívüli állapot van érvényben.

Both Miklós is lemondott az NKA bizottsági tagságáról

A Hagyományok Háza vezetője azután mondott le, hogy kiderült, az NKA titokban milliárdokat osztott ki a Fidesz holdudvarának.

Otthon Start: az ajándékpénznél fontosabb a kamatkedvezmény

Minimálisnak tűnő, 0,2 százalékpontnyi kamatkedvezmény 1 millió forintnál is több megtakarítást jelent az Otthon Start hitelnél....

Nem hajtjuk végre az Európai Bíróság ítéletét – közölte Orbán Viktor

Az unós források felszabadítása szempontjából is fontos a gyermekvédelminek nevezett törvény sorsa, amelyről a bíróság nemrég...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0