Magyar Közút: kétmilliárd forint lehet az árvízkár a közúthálózaton
Az elmúlt hetek áradásai miatt az összesített kár elérheti a kétmilliárd forintot a közúthálózaton - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn a társaság szakembereinek gyorsjelentések alapján.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint mintegy 140 útszakasz került hosszabb-rövidebb időre víz alá országszerte az elmúlt hetek áradása során, a közútkezelő szakemberei mintegy ezer káresetet regisztráltak.
A Magyar Közút tájékoztatása szerint az általuk üzemeltetett 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton a műtárgyakban, az úttartozékokban, valamint a közút mellett található növényzetben is jelentős kár keletkezett.
A felszabadult utaknál a Magyar Közút megkezdte a károk felmérését és a helyreállítást - írja a társaság közleményében.
A legtöbb kár eddig az észak-magyarországi és a dél-dunántúli úthálózaton keletkezett. Borsod-Abaúj-Zemplén megye halmozottan hátrányos helyzetben van: a mostani elöntésekig is itt regisztrálták az elemi károk zömét. A heves esőzések jelentős károkat okoztak Baranya, Somogy, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megyében is.
Számos útszakaszon várhatóan több száz méteren kell teljes burkolatcserét végezni, ami több 10 millió forintos költséget jelent esetenként, a kárfelmérés jelenleg is tart. A viharos szél jelzőtáblákat, jelzőberendezéseket és úttartozékokat rongált meg, és a kidőlt fákat, letört ágakat is el kell távolítani az utak széléről.
Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője a közleményben kiemeli, hogy saját költségvetésből nem tudják előteremteni a helyreállítási munkákhoz szükséges forrásokat, ezért mindenképpen állami segítségre szorulnak.
MTI

- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Mai névnapok és eredetük
- A mindennapos testnevelés bevezetése az egyik fő cél
- Uniós és önkormányzati pénzből újul meg Miskolc egyik közúti csomópontja
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


ez nagyon durva már megint, sajnos mi szívunk