Ezt olvasta már?

0

Magyar Kupa - Új lebonyolítási rendszer, névadó szponzor és arculat

A 2020/2021-es idénytől öt éven át a MOL lesz a névadó szponzora a labdarúgó Magyar Kupának, amely megújult lebonyolítási rendszerrel és friss arculattal jelentkezik.


hirdetés

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki közleménye szerint a 111 éve alapított kupa az egyik legnagyobb múltra visszatekintő európai nemzeti kupasorozat. A továbbjutás mostantól egy mérkőzésen dől majd el, a döntőt pedig 2021 tavaszán ismét a Puskás Arénában rendezik, a győztes az Európa-liga selejtezőjébe jut.

"Ahogy a MOL jelen van Magyarország teljes területén, úgy a kupa az a versenysorozat, amelyben országunk minden régiója képviselteti magát. A legjobb amatőrcsapatok évről évre bizonyítják, hogy a kupában egy-egy mérkőzésen akár az élvonalbeli klubokkal szemben is fel lehet venni a versenyt, így a kisebb településeken minden kupaforduló különleges alkalom, miként a döntő a magyar labdarúgás igazi ünnepe, különösen a Puskás Aréna gyepén" - idézte a közlemény Csányi Sándort, az MLSZ elnökét.

Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója a névadó szponzori együttműködésről elmondta, új lendületet akarnak adni a Magyar Kupának.

"Célunk, hogy közelebb vigyük az emberekhez a MOL-t, erre pedig a sporttámogatás az egyik leghatékonyabb eszköz, hiszen a sport iránti elkötelezettség tömegeket képes megmozgatni. A MOL a fiatal tehetségek felkarolásától kezdve a profi sportolók támogatásán át a helyi sportegyesületek és közösségek rendszeres segítéséig a magyar sportélet minden mozzanatában jelen van" - jelentette ki Hernádi.

A közlemény szerint ősztől a szurkolók az ország minden részén találkozni fognak az új arculat elemeivel, a mérkőzések előtt hallható lesz az új Magyar Kupa-himnusz, és internetes honlapot is indítanak, melyen csak a kupával kapcsolatos legfrissebb hírekről, érdekességekről számolnak be.

A Magyar Kupa történetének legsikeresebb együttese a Ferencváros, amely 23-szor hódította el a trófeát. Az előző kiírásban a Budapest Honvéd diadalmaskodott, ezzel nyolcszoros kupagyőztes.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Megugrott az esetszám, de nincs újabb áldozata a járványnak

Miközben nincs újabb áldozata a járványnak, az új koronavírusos megbetegedések száma erőteljesen, 43 fővel nőtt.

Napi horoszkóp augusztus 9.: a Skorpiók napját a romantika határozza meg, a Halaknak a türelmet kell gyakorolniuk

A hét utolsó napján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak a csillagok!

Akkor és most: emlékszel még Balázsy Pannára?

Balázsy Panna rádiós-televíziós műsorvezető volt, többek között 6 évig vezette az RTL Klub Reggeli című műsorát.

Barta Sylvia bikini nélkül élvezte a napsütést, csak egy törölközővel takarta magát a Balatonon

Olyan meleg volt a hajókázás közben, hogy inkább nem vett fel fürdőruhát sem.

A 12-13. emeletről ugrottak ki emberek a toronyháztűzben Csehországban

11-en haltak meg, köztük 3 kisgyerek. Csehországban az utóbbi évtizedek legtragikusabb lakóháztüzéről van szó.

Deák téri kettős gyilkosság: gyanúsított lett az áldozat öccse is, ő kezdhette a balhét?

Az elejétől kezdve abban bízom, hogy előbb-utóbb kiderül a teljes igazság."

Tóth Andi megint szakított Szabó Ádámmal?

A rajongók bizonyos jelekből arra gyanakodnak, hogy véget ért a szerelem Tóth Andi és Szabó Ádám között, és megint a szakítás mellett...

Május óta nem volt ennyi új koronavírusos Magyarországon

Sajnálatosan megugrott az új koronavírusos megbetegedések száma, a hivatalos adatok szerint egy nap alatt 43 fővel nőtt. Ennél több új...

Felborult egy busz az M5-ösön

A balesetnek egy halálos áldozata van.

56 kilométert úszott egy alpesi tóban az olimpikon sportoló - videó

A kazah úszó csak jelezni szerette volna, hogy egy év múlva rendezik Tokióban a 10 kilométeres nyíltvízi számot.

Amikor a köztévé kulturális csatornája a legfontosabbról, azaz Gyurcsányról kérdezi az SZFE-ügyben Vidnyánszky Attilát

Az M5 anyagából nem a szimpla elfogultság, hanem a teljesen irracionális központi irányítás tükröződik. Így pedig azt a maradék...

Sport

Meghalt a magyar röplabdázás egyik legnagyobb alakja

Kasziba István öt csapattal összesen nyolc bajnoki címet nyert, és irányította a női válogatottat is.

Tátva marad a száj Messi góljától

Azóta is keressük az állunkat.

Súlyos bírói hiba is kellett a Juventus BL-kieséséhez

A pénteki mérkőzést látva valóban felmerül a kérdés: mi szükség van a VAR-ra.

Meghalt Györe Lajos mesteredző

A magyar vízilabdázás legendájának az uszoda volt az élete.

A Ferrari pilótája elmondta, miért nem térdelt le a versenyek előtt

Charles Leclerc szerint többféle módon is lehet küzdeni a rasszizmus ellen.

A Barcelona és a Bayern München már a negyeddöntőben BL-döntőt játszhat

A két sztárcsapat pénteken csap össze Lisszabonban. Messi a Napoli, Lewandowski pedig a Chelsea ellen gálázott.

Ennyire súlyos verésbe még nem szaladt bele a Chelsea

A Bayern München bizonyította a Chelsea elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján is, hogy az egyik legnagyobb favorit az idei kiírásban.

Négy csapat közül kaphat ellenfelet a Fradi a BL-selejtező első körében

Az UEFA elkészítette az első kör kalapjainak beosztását a vasárnap déli sorsolás előtt.

Az életéért aggódott az argentin focista, miután megsértette Ibrahimovicot

Marcos Rojo örökre hálás lehet a jókor érkező José Mourinhónak.

Most érkezett: Busai Attilát műteni kell - Három helyen eltört a brutálisan összevert focista arccsontja

Budapest ? Kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett szenvedett Busai Attila (31), a Ferencváros korábbi labdarúgója abban a verekedésben, amely szerdán este zajlott le egy budapesti szórakozóhelyen. A játékost meg kell műteni.

0

Bulvár

Elbambult az M0-son egy sofőr, elképesztő, hogy mit művelt az autójával - videó

Csak három napja használták az új védőeszközt, már össze is törte a túl gyorsan hajtó autós.

Órákon belül megérkezik a vihar az ország középső részére

Lehűlésre nem, de jelentős mennyiségű csapadékra számítani kell.

Ültess ilyet a kertedbe, ha nem akarod, hogy belássanak: te is örömmel nézed majd őket

A kert nagy ajándék, hiszen főleg a jó időben gyakorlatilag második élettérként szolgálhat. A fűben olvasás, a felfújható medencében pancsoló gyerekek, a sütkérezés a napon vagy éppen az esti grillezés azonban nem tartozik másokra.

Megrázó hír - félbeszakadt a neves magyar zenész koncertje.

Bérczesi Robi a magyar underground zene egyik ismert zenésze, akinek legismertebb formációja a Hiperkarma volt, ezzel a zenekarral még a mainstream zenéket játszó rádióba is képes volt bekerülni. Még 2018-ban egy nagy internetes portálnak adott interjújában beszélt komoly alkohol- és drogproblémáiról, amelyek aztán sikerrel túljutott és a BlaBla nevű formációval igyekezett újra feltenni magát a [...]

Lefényképezte a házát, hogy eladja, ekkor vérfagyasztó dolgot pillantott meg

Hónapokkal később vették észre, hogy valami nem stimmel a fényképpel. Te mit gondolsz?

blogmorzsák

"Nyaraljunk itthon" - turisztikai kampány az 1930-as években

Így csábították belföldi nyaralásra dédszüleinket.

Meghan úgy érezte, feladta egész életét a királyi családért

A Sussexékről írt könyv szerint a pár úgy érezte, hogy nem támogatják őket, és márciusra már alig beszéltek Vilmosékkal.

Meglepő húzás a japán vasúttól

Sok mindent várna az ember egy vasút­társaságtól, azt azonban aligha, amit most Japánban megléptek.

Az autó vagy a motorkerékpár biztonságosabb?

Most kiderül, az autó vagy a motor számít-e biztonságosabb közlekedési eszköznek – legalábbis a szakértők szerint.

Kedves Blogger, most tényleg megjelenhetsz az Indexen!

Ennek köszönhetően tartalmaiddal jóval több olvasóhoz juthatsz el.

Kántor: a leghíresebb magyar rendőrkutya története

Kántor az egyik leghíresebb magyar négylábú, sikerei ma is lenyűgözőnek számítanak. Nézd meg, ki volt a gazdája!

Tényleg megőrült Péterfy Bori?

"Azt ígérte, dühös lesz az új lemeze. Meghallgattuk."

Fiatalok és gyorsan tüzelnek

Jon Bon Jovi 30 éve írt Grammy-díjas zenét Hollywood ügyeletes szívtipróinak westernfilmjéhez.

Iskolaőrök - jó ötlet ez?

A szeptembertől kezdődő új iskolai tanévtől közel 500 hazai oktatási intézményben lesznek iskolaőrök.

Rokon, barát körbe-körbe

Hogy a csudába nem sújt le ilyenkor Orbán ostora?

Lánygyermekek, akiket belekényszerítenek a házasságba

650 millió lány, akiket megfosz­tottak a szabad akaratuktól és beleragadtak a szegénységbe.

A másoló csa­pat miatt áll a bál az F1-ben

Egy illegális, de mégis legális megoldás, „zavarba ejtő” ítélet, háborgó riválisok és még sok korántsem lefutott kör.

0