Miskolci Napilap - Magyar zene és fellépők a gamingi Chopin-fesztiválon

Ezt olvasta már?

Nem hosszabbít szerződést Szécsivel a vízilabdabajnok Eger

Szabadlistára teszi háromszoros olimpiai bajnok kapusát, Szécsi Zoltánt a magyar bajnok ZF-Eger vízilabdacsapata.


Magyar zene és fellépők a gamingi Chopin-fesztiválon

Frédéric Chopin életműve mellett a magyar zene lesz a középpontban az ausztriai Ötscher-vidéken, Gamingban megrendezendő Chopin-fesztiválon ezen a héten.


hirdetés

Az augusztus 9. és 12. között zajló fesztiválon fellépnek Jávorkai Sándor és Ádám hegedűművészek, valamint a Napraforgók néptáncegyüttes. Koncertet ad Chopin műveinek egyik legelismertebb tolmácsolója, Janusz Olejniczak lengyel zongoraművész is.

A Nemzetközi Chopin Társaság közel harminc éves múltra visszatekintő rendezvényén a társaság honlapján ismertetett program szerint a lengyel romantikus zeneszerző művei mellett többek között Bartók Béla, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc szerzeményei, magyar népzenei és cigányzenei darabok is elhangzanak.

A programban szerepel zenekari koncert az apátsági templomban, felolvasásokkal egybekötött éjszakai koncert a kartauziak barokk könyvtártermében és orgonakoncert a település plébániatemplomában. Ez utóbbi azon az orgonán hangzik el, amelyen már Wolfgang Amadeus Mozart is játszott. Egy "vacsora-koncerten" magyar ételkülönlegességeket fogyaszthatnak zene mellett a vendégek.

A Nemzetközi Chopin Társaságot 1952-ben alapították Bécsben a Zene- és Előadóművészeti Egyetemen. A társaság célja a zeneszerző életművének gondozása, széles körben való ismertetése. A gamingi fesztivált 1985 óta rendezi meg az egyesület.


MTI








Ön szerint is jogosak a Kormány nyugdíjjal kapcsolatos reformjai?






0
0

hírek innen, onnan

BÉT Elemző: pozitív hangulat az európai pesszimizmus dacára

Budapest, 2013. május 24., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,10 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 19 183,32 ponton zárt pénteken.

Akció a méhekért

Nyíregyháza - A neonikotinoid rovarölők méhpusztító hatása ellen tiltakozott aláírásgyűjtő akcióval a Greenpeace Magyarország Egyesület pénteken, a megyeszékhely sétálóutcájában.

Friss: Hamarosan vége a őszödi rejtélynek - Ezt tervezi a koronatanú

Nem célja karaktergyilkosságot elkövetni - mondta a koronatanú.

Új Suzuki márkakereskedés nyílt, a válság óta először

Tatabánya, 2013. május 24., péntek (MTI) - Csaknem öt év után új márkakereskedést nyitott a Suzuki Magyarországon, a tatabányai szalon nyitásával a cég a magánvásárlások bővítését szeretné elérni.

Rogán: elfogadhatatlan Harangozó Tamás nemzetbiztonsági bizottsági kijelentése

Budapest, 2013. május 24., péntek (MTI) - Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az MSZP-s Harangozó Tamásnak a parlament nemzetbiztonsági bizottságában pénteken tett kijelentését, miszer...

Szécsit telefonon rúgták ki Egerből

Szabadlistára teszi háromszoros olimpiai bajnok kapusát, Szécsi Zoltánt a napokban újabb magyar bajnoki címet szerzett Eger vízilabdacsapata.

Határok nélkül: Jakabffy Elemérre emlékeztek

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a napokban Szatmárnémetiben Jakabffy Elemérre emlékezett.

És akkor mi lesz a hétvégén Budapesten?

A 444 programajánlója péntek és szombat estére.És akkor mi lesz a hétvégén Budapesten? Ez a cikk !!444!!!-en jelent meg

Százak tüntettek Szekszárdon a trafikmutyi miatt

Lemondásra szólította fel a trafikügy miatt az MSZP Tolna megyei elnöke a fideszes többségű szekszárdi közgyűlést pénteken Szekszárdon, egy demonstráción.

Miért alszanak a virágok?

Pollent tartalékolnak nappalra és segítenek a baglyoknak vadászni.

Rossz hír jött a spanyol és olasz kötvénypiacról

Erőteljesen emelkedtek pénteken a spanyol és az olasz állampapírok kockázati felárai a spanyol bankrendszert övező bizonytalanság felerősödése, a rossz olasz gazdasági klíma miatt, de a piacok attól is tartanak, hogy közeledik az ...

Fotók: húsztonnás a világ legnagyobb legómodellje

A világ legnagyobb legómodelljét, a Csillagok háborúja X-szárnyú harci gépét készítették el legókockákból Csehországban.

Sport

Kovács Katalin és Kozák Danuta ezúttal egymás ellen küzd

Pár héttel az évad első kajak-kenu világkupa versenyét követően a hétvégén ismét benépesül a szegedi Maty-ér, ám ezúttal nem nemzetközi, hanem hazai versenyt rendeznek mégpedig az első Európa- és világbajnoki válogatóversenyt. A s...

Kozák Danuta magabiztosan nyert 500 méteren az első válogatón

Pénteken folytatódott a kajak-kenusok idei első válogató versenye, amely az Európa- és világbajnoki csapatösszeállításról hivatott dönteni. A Maty-éren zajló versenyek közül kiemelkedett a nők K-1 500 méteres viadala, ahol nem kev...

Dunaújvárosban marad a szakmai stáb, Miskolcra szlovák csatár érkezett

A MOL Liga két meghatározó csapatánál, a bajnok Dunaújvárosnál és a tavalyi ezüstérmes Miskolcnál is zajlik az élet. Az Acélbikák tegnap kaptak egy jó, illetve egy kevésbé jó hírt, nevezetesen Stehpan Lundh marad a csapat szakveze...

Babos Tímea: nem érdemeltem meg ezt a vereséget!

Nem így képzelte egyesbeli szereplését az idei Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves teniszező jó formában érkezett Párizsba, tornagyőzelemmel a háta mögött, így joggal bízhatott abban, hogy sikerül kivívnia a főtáblára kerülést....

Ismét a világfutball csúcsán a német foci - Bayern-Dortmund BL-döntő

A korábban sikeres, de nézhetetlen német foci idővel egyre kevésbé párosult eredménnyel, így elölről kezdtek mindent. A reform olyan sikeres lett, hogy a 2013-as Bajnokok Ligája-döntőt két német gárda játssza, mégpedig tele hazai ...

Mi történhetett Erőss Zsoltékkal?

Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény...

Őt viheti magával Mourinho a Realtól a Chelsea-hez

Nagyon úgy tűnik, hogy nem José Mourinho lesz az egyetlen portugál, aki a Real Madridtól a Chelsea-hez megy a következő szezontól.

Kozák Danuta: Egy válogató mindig komoly, vérre menő verseny

A hétvégén Szegeden a Maty-éren rendezik a kajak-kenusok idei első  válogatóját. Ennek kimenetele egy-egy sportoló egész nyarát illetve évét befolyásolhatja, hiszen ezen lehet kvalifikációt szerezni a júniusi portugáliai Európa-ba...

Vajda Attila: Ezúttal én is úgy éreztem, jól mentem

Vajda Attila Szegeden készül a hétvégi válogatóra. Attila immár évek óta egyeduralkodó itthon a kenusportban, de így is várakozással teli izgalommal készül a versenyre. Attila egyébként is remek formában van, amit mi sem bizonyít ...

Videó: az év legbetegebb kötényét adta a Roma 11 éves kölyökzsenije

Egészen parádés kötényt adott az úgynevezett rabona-mozdulattal az AS Roma 11 éves, de már most óriási tehetségnek tartott játékosa, Aurelio Rivisitato a Cagliari elleni mérkőzésen.

Szavazás: a Dortmund vagy a Bayern nyeri a BL-t?

Szombat este a Borussia Dortmund és a Bayern München játssza a Bajnokok Ligája német házidöntőjét Londonban, a Wembley-ben. Vajon melyik gárda emelhet magasba késő este a legrangosabb európai kupasorozat serlegét? Szavazzon!

Életét adta társa Erőssért

Kiss Péter a beszámolók szerint Erőss zsolt segítségére sietett a tragédiába torkolló Kancsendzönga-expedíción.

0

Bulvár

Képek! Ezeknek a magyar képviselőknek nincsen érettségije - Szakmunkás képvisel...

Képeken a képviselők, akik nem szereztek érettségit.

50 évesen gyermeket vár a színésznő! Ráadásul ikrekkel terhes

Tina Malone angol színésznő 50 évesen gyermeket vár. Ikrekkel terhes 19 évvel fiatalabb férjétől.

Egy elképesztő növény a memória szolgálatában

Feledékeny vagy? Szédülsz? Zúg a füled? Mindez az agy romló vérellátására utal. Segít a páfrányfenyő! (x)

Nem hozatná haza Erőss Zsolt holttestét felesége

Ha tehetné, sem akarná hazahozatni férje holttestét Sterczer Hilda.

Királyok kedvence - a szuper tápláló zöldség

A spárgarajongóknak a zöldségteremtés koronája a fehér, zöld vagy viola színű, áprilistól június végéig termő különlegesség. Utánanéztünk, hogy egy véletlen folytán hogyan született a fehér spárga és miért olyan értékes, illetve h...

Ezért veszélyes ecettel takarítani - 7 fontos szabály, amit tarts be, hogy működ...

Az ecet sokoldalú tisztítószer, nem árt azonban vigyázni vele.

Holtan szült az édesanya, majd feltámadt

Döbbenetes körülmények között született egy amerikai csecsemő. Édesanyja nem volt életben, mikor világra hozta, azonban a szülés után feltámadt.

Már másfél éve külön élnek! A magyar műsorvezető házassága kudarcáról vallott

Teszári Nóra válásáról és az egyedülálló anya szerepéről vallott.

Magas vérnyomásra ez az ideális mozgásforma

A rendszeres jógagyakorlatok jó hatással vannak a szív- és érrendszer egészségére derül ki egy friss tanulmányból, amely szerint a mozgásforma a magas vérnyomás kezeléséhez is hozzájárulhat.

Abszurd dráma az olívaolajjal

Tiltás - Rossz tréfát z az Európai Unió a válságba belefásult polgárokkal. Most például azt találta ki: 2014. január elsejétl megtiltja az éttermeknek, hogy az olívaolajat kis kancsókban vagy tálkákban kínálják. Jönnek helyettük

Győzelem - Magyarország lekerül a szégyenpadról

A BruxInfo úgy tudja: Varga Mihály csomagja meggyőzte a biztosokat és megszüntetik Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárást.

blogmorzsák

A Primavera fesztivál élő közvetítése!

Egyenes adásban nézhető koncertek Barcelonából: James Blake, Swans, Dead Can Dance, Wu-Tang Clan, Hot Chip és még sokan.

Halálra szívatják az Apple-t

Már sejtem, mi lesz az vége ennek a balhénak.

Fél liternyi Vietnám Budapesten

A Funky Phoban nemcsak jót ehetsz, de a nyereséget környezetbarát fejlesztésekre költik.

A szabadság láncai

A dohányzásban az a legrosszabb, amikor már úgy érezzük, irányítja az életünket.

A korai házasság létező tradíció

Kínában, tanulatlan, falusi népeknél.

Vasember: Gyilkológép

Az idén 50 éves Vasembernek ez az első „saját” képregénye Magyarországon. A karakter
a ’90-es évek mutatkozott be.

Daruról lógtak a lefejezett holttestek

A szaudi Jizan városában öt jemeni állampolgárt fejeztek le, a torzókat pedig közszemlére tették.

Örökre csillagösvényen

Megemlékezés a közösségi oldalakon.

Magyar úszónő botránykönyve

Volt sporttársai nevetségesnek és szánalmasnak tarják az egész szituációt.

Ki, hova és mennyi időre menjen Amerikába

Az eddigi legpraktikusabb postban ötletek tíz naptól 19 hónapig, az Antarktisztól Belize-ig.

0