Magyarországon az első, a világon a 21. legzöldebb egyetem a PTE
A 21. helyen végzett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a világ "zöld egyetemeinek" meghirdetett, "UI GreenMetric World University Rankings" nevű nemzetközi programban, amelyben 1050 intézmény vett részt. A PTE ezzel a magyar mezőnyben harmadszor végzett az élen.
hirdetés
"A PTE a legzöldebb hazai egyetemként sikereket tud felmutatni, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy folyamatosan nyitottnak, fogékonynak kell lenni az ökológiai lábnyomot csökkentő újdonságok iránt. Az eredmény jól mutatja, hogy a modellváltáskor a fenntarthatóság területén megfogalmazott négy-öt éves célokat sikerült másfél év távlatában megközelíteni" - emelte ki az elismerés kapcsán Szili Katalin, a PTE fenntarthatóságért felelős kuratóriumi tagja.
"A Pécsi Tudományegyetem Zöld Egyetem Programján keresztül tovább kívánja fokozni a fenntarthatósági törekvéseit, mindent megtesz annak érdekében, hogy népszerűsítse a környezettudatos szemléletformálást minden ágazatban" - tette hozzá Decsi István, a PTE kancellárja.
"Tudatos, fegyelmezett környezeti ambícióinak és a fenntartható fejlődési célok eléréséért tett erőfeszítéseknek köszönhetően a PTE évről évre előre tudott lépni az egyre bővülő nemzetközi rangsorban" - hangsúlyozta Kulcsár Tünde, a PTE Zöld Egyetem programkoordinátora.
A lista szerint 2022-ben a világ "legzöldebb" egyeteme - megőrizve ezzel tavalyi elsőségét - a holland Wageningen University & Research, amelyet a brit Nottingham Trent University, illetve a szintén brit University of Nottingham követ.
hírek innen, onnan
Tragédiába fulladt a focimeccs: összeesett és elhunyt a játékosedző
A mentősök hosszú ideig küzdöttek az életéért.
Hét évtizede állt először ember a világ tetején
70 éve ért elsőként az Everest csúcsára az új-zélandi Edmund Hillary és nepáli társa, Tenzing Norgay.
Sáfrány Emese terpeszétől az áll is leesik – fotó
Sáfrány Emese hihetetlen sokat fejlődött az évek során, mint légtornász. Legújabb megosztott fotóján az látható, hogy az évek alatt...
"Tőlem ki kér bocsánatot?." - Baukó Éva bevallotta, ezért spoilerezte el a sikerműsorokat: az újakról is mindent tud.
Baukó Éva magánélete minden részletéről őszintén vallott a Blikknek.
Egy félistennel kevesebb jár a földön – Két éve halt meg Jankovics Marcell
Emlékezzünk mindannyiunk gyerekkorának egy fontos szereplőjére – arra az emberre, aki megmutatta nekünk a legszebb meséket.
Kína beveszi a Holdat
Kína 2030-ig űrhajóst tervez eljuttatni a Holdra – közölte hétfőn a kínai űrhivatal (CMSA) sajtótájékoztatón.
Órákon belül leszakadhat az ég, a Dunántúlt már elöntötte a víz
Volt, ahol jégesővel csapott le a zivatar.
Emelik a balatoni árakat, de önmegtartóztató módon
Ezzel számolhatunk, ha a Balaton felé vesszük az irányt.
Kékfejű gyík és mohos béka - Két év alatt 380 új állat- és növényfajt fedeztek fel a Mekong folyó környékén
Új emlős is van a listán.
Németország Patriot rakétarendszert telepít Litvániában
Patriot légvédelmi rakétarendszerrel is hozzájárul Németország a júliusi vilniusi NATO-csúcs biztonságához - közölték pénteken...
Postára jár? Erről jobb, ha tud!
Informatikai karbantartás miatt egyes Posták nyitvatartása ideiglenesen változik - adta hírül a Magyar Posta
Alapvetően változtatnák meg a parkolási szokásokat Budán
Egyre nagyobb problémát jelent a növekvő autóforgalom, és a díjfizetők zónák sem mindig jelentenek megoldást.
Sport
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye
Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.
Gólt lőtt, majd meghalt a magyar focista
A mentők 11-szer élesztették újra a stadionban - mindhiába.
Az Everesten hagyják Suhajda Szilárd holttestét
A család döntött így.
A Dortmund hatalmas bukása eltörpül a focihétvége legelképesztőbb fordulatához képest - videók
A magyar focista csapatának szurkolói örömükben berohantak a pályára, majd nem hittek a szemüknek.
Távozik a Fraditól a válogatott focista
Már el is köszönt a szurkolóktól.
Botrányos körülmények között lett ukrán bajnok a Sahtar Donyeck - videó
A Dnyipro elleni meccsen pofozkodtak és rugdosódtak egymással a játékosok.
A világbajnok Kylian Mbappé elárulta, melyik csapatban folytatja a pályafutását
A PSG focistája egy díjátadón vetett véget a találgatásoknak.
Hivatalos: Öt játékos biztosan távozik Dortmundból a nyáron.
A klub hivatalos közleményben köszönt el azoktól, akik jövőre biztosan nem lesznek a keret tagjai.
Fotókon a Fradi látványos bajnokavatója
Vereséggel zárta az idényt a Ferencváros, de ettől még nem maradt el a nagyszabású parádé Budapesten.
Behúzott egy óriásit az egyik szurkolónak az Ajax futballistája
Steven Berghuis kiütött egy szurkolót.
Hét éve bajnok lett, most kiesett a Premier League-ből a Leicester City
Visszacsúszott az angol másodosztályba a Leicester.
Mi történt azzal a hat játékossal, akiket CR a legtehetségesebbnek tartott?
Van, aki valóban a világelitbe tört, de olyan is akad, aki hosszú évek óta nem találja helyét a profi labdarúgásban.
Bulvár
Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban
Az Algopyrin valóban az elsőszámú fájdalom- és lázcsillapító a gyógyszertárakban, de van ennél olcsóbb megoldás is.
A háború alatt húzott fel Ukrajna egy erőművet, totálisan kibuktak a szakértők
Több szárazföldi szélturbinát épített az elmúlt évben Ukrajna, mint Anglia, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság kormánya ígéretet tett a szárazföldi szélerőművekre vonatkozó korlátozások enyhítésé
„A férjem soha nem beszélt a kolléganőjéről” – 10 bagatell lebukás sztori
A baráti társaságunkban egyszer úgy tudtam meg, hogy a legjobb barátnőm a bátyámmal kavart, hogy tesóm kérdezés nélkül tudta, hogy barátnőm kis tejjel és két cukorral issza a kávéját. Az alábbi tíz sztoriban
Diplomáciai botrányt okozott Romániában Novák Katalin egyik Csíksomlyón készült videója
Az eset miatt a román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a bukaresti magyar nagykövettel. A köztársasági elnök nem először keveredett hasonló helyzetbe Romániában.
Erőss Zsolt, a legendás hegymászó özvegye 43 évesen is gyönyörű: így néz ki ma a 10 éve elhunyt Hópárduc egyko...
Sterczer Hildát az emberek többsége a kiváló magyar film, a Magasságok és mélységek című alkotás kapcsán ismerte meg közelebbről – férje, a legendás hegymászó halála óta 10 év telt el, cikkünkből megtudha
Göd frissen megválasztott polgármestere kisétált az interjújáról, miután az akkumulátorgyárról kérdezték
Kammerer Zoltán semlegesnek tartja magát az akkumulátorgyár ügyében.
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye
Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.
Gáspár Győző lerántotta a leplet a Győzike Show-ról: így készült valójában
Gáspár Győző a Győzike Show kulisszatitkaiba avatta be a nézőket.
Heti horoszkóp május 29-től június 4-ig: a Halak új fejezetet kezd, a Kos nagy esélyt kap
A napokban sokak sorsa fordulhat jobbra.
Tömegesen akadtak ki a vásárlók az Aldi miatt, mindenkit lezsibbasztott az üzletlánc
Az Aldi húzása egyszerre fájdalmas és rendkívül vicces.
Erre sose gondoltunk: Katalin hercegné ujjain ezért van ragtapasz mindig
Vajon mi az oka annak, hogy Katalin hercegné szinte folyton ragtapasszal az ujjain jelenik meg?
Novák Katalin ismét diplomáciai incidenst okozott Romániában, kiverte a biztosítékot a székely himnusz a román...
A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a Novák Katalin magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott „nem megfelelő nyilvános üzenetek mia


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás