Május 28-án kezdődik Szilvásy György és Dávid Ibolya megismételt büntetőpere
Május 28-ra tűzte ki a Fővárosi Törvényszék az első tárgyalását annak a megismételt büntetőpernek, melyben az ügyészség az UD Zrt.-vel összefüggésben lehallgatási anyagok nyilvánosságra hozása miatt vádolta meg Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati miniszterét, Dávid Ibolyát.
Az ügyészség 2008-as események kapcsán emelt vádat személyes adattal visszaélés, illetve Dávid Ibolya vonatkozásában még kényszerítés miatt is. Az ügy sértettje a vádhatóság szerint többek között a jelenlegi házelnök Kövér László és Demeter Ervin - mindketten volt fideszes titkosszolgálati miniszterek -, valamint Almássy Kornél volt MDF-es országgyűlési képviselő és az UD Zrt. egyes vezetői.
Az ügyészség szerint 2008 szeptemberében Szilvásy György és Tóth Károly volt szocialista politikus - aki a vádbeli cselekmények idején a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke volt - a bizottság tagjainak kiosztotta Kövér László, valamint Demeter Ervin akkori ellenzéki országgyűlési képviselők és az UD Zrt. biztonságtechnikai cég egyik akkori vezetője közötti lehallgatott telefonbeszélgetések személyes adatokat is tartalmazó anyagát.
Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak azt rótta fel az ügyészség, hogy a máig ismeretlen helyről származó, titokban rögzített telefonbeszélgetések hangfelvételeinek nyilvánosságra hozásával visszalépésre kényszerítették az MDF 2008 szeptemberi tisztújításán elnökjelöltként - és ily módon Dávid Ibolya riválisaként - indulni kívánó Almássy Kornélt.
Boross Péter volt miniszterelnök, MDF-es politikus a büntetőper egyik tárgyalásán tanúként arról beszélt: otromba beavatkozási kísérlet történt a párt életébe, ő jobban megérti a vádlottak padjára kerülteket, mint a feljelentőket, 2008 szeptemberében pedig ő maga azért vetette fel Almássy eltávolítását a pártból, mert a fiatal politikus azt ígérte, tud hozni kétmilliárd forintot az MDF-nek, de a pénz eredetéről nem kívánt mondani semmit.
Dávid Ibolya birtokába került lehallgatási anyagokon többek között az UD Zrt. egyik akkori vezetője beszélt Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának a Dávid Ibolya elleni adatgyűjtésről, illetve egy esetleges MDF-en belüli hatalomváltásról. (A beszélgetések egyes résztvevői vitatták, hogy ezekről a kérdésekről lett volna szó, és félreértésnek minősítették ezeket az értelmezéseket.)
A vádlottak az eljárás során mindvégig következetesen tagadták bűnösségüket. Tavaly áprilisban első fokon, nem jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) mind a négy vádlottat felmentette.
A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék azonban idén januárban hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést és új eljárást rendelt el a négyből három vádlottnál, egyedül Tóth Károly esetében emelte jogerőre az elsőfokú döntést.
A törvényszék szóbeli indoklása szerint az elsőfokú büntetőper azért siklott félre, mert az ügyészség és ez alapján az elsőfokú bíróság a sokféle vádbeli cselekményt a személyes adattal való visszaélés fogalmában próbálta "betuszkolni". Ugyanakkor Szilvásy György esetében a másodfokú bíróság szerint a vádban rögzített tények alapján hivatali visszaélés megtörténtét kellett volna vizsgálni, ami azonban első fokon nem helyi bíróság, hanem törvényszék hatáskörébe tartozik, így a PKKB - amely tavaly az elsőfokú, nem jogerős felmentő ítéletet meghozta - el sem járhatott volna az ügyben.
A másodfokú bíróság szóbeli indoklásában rámutatott: a vádbeli események során a két megvádolt MDF-es politikus pártja demokratikus működését veszélyeztető tevékenységet észlelhetett, a közélet megtisztítása, az erkölcstelen politikusok onnan történő eltávolítása pedig lehet jogilag méltányolható érdek, ugyanakkor tisztázandó, hogy ebben az ügyben csupán erről van-e szó. Az események során szembenálló csoportok közül nem csupán az egyiknél merülhettek fel politikai célok, egyforma mértékkel kell mérni a különböző vallomásokat.
Almássy Kornéllal kapcsolatban találónak minősítette a büntetőbíróság az egyik polgári ügyben eljáró bíróság megfogalmazását, amikor az "a jogellenesség gyanúját felvető súlyosan erkölcstelen cselekedetről" beszélt.
hírek innen, onnan
Meghibásodott az orosz műhold, hullócsillag lett belőle
Az oroszok már tesztelik a saját műholdas internetüket, de egyelőre nem problémamentes az indulás.
Az ex-megafonos Szűcs Gábor is talált hibát a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkájában
A parlamenti képviselővé avanzsált fideszes influenszer szerint nem volt elég kemény Lánczi Tamás hivatala.
Ezek most a magyarok kedvenc autói: letarolta a hazai piacot az új slágermodell, csúnyán visszaesett a Suzuki
11 518 személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon 2025 májusában, ami 5,6 százalékos éves növekedést jelent
Eszméletlen tempóban fegyverkezik a világ: az Egyesült Államok egymaga többet költött, mint a többi atomhatalom együttvéve
A világ kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állama 19 százalékkal növelte nukleáris arzenáljára fordított kiadásait 2025-ben -...
Medve sebesített meg három turistát egy nap alatt – mindannyian alapvető szabályokat szegtek meg
Egyetlen napon három turistára is rátámadt a medve Erdélyben. Utólag kiderült, mindannyian figyelmen kívül hagyták az alapvető...
Karácsony Gergely: A jövő héten fizetésképtelenné válik a Fővárosi Önkormányzat
A főpolgármester egy szakmai fórumon számolt be a helyzetről.
Mindössze két dolog maradt, amin nem hajlandóak spórolni az európaiak vásárlók
Két év alatt 49-ről 56 százalékra nőtt a pesszimisták aránya.
Meg kell-e emelni a dolgozó bérét a gyermekgondozási szabadság után?
A válasz attól függ, hogy a munkakörben, vagy a cégnél volt-e béremelés.
Vitézy Dávid: Két nappal a választások előtt Lázár Jánosék még kiutaltak 94,3 milliárd forintot a mohácsi hídra
A miniszter arról számolt be, hogyan lett 451 milliárd forint a Duna-híd beruházása.
Szerkezeti hiba miatt visszabontják az új mohácsi híd egyik betonelemét
Az úgynevezett fészkes betont a kivitelező fekete paravánnal takarta el a kíváncsi szemek elől, mint írták, azért, hogy ne szóródjon...
Árverés – Nem akárhogyan támogathatjuk a Kék Golyó utca légkondicionálását
Kortárs művészek alotásai és neves sportolók, csapatok relikviái kerülnek kalapács alá a Megyünk tovább Előre Alapítvány...
Meghalt Nógrád vármegye egykori rendőrfőkapitánya: így búcsúznak tőle a kollégái
Gyászol a rendőrség: 72 éves korában elhunyt dr. Rafael Károly nyugállományú rendőr dandártábornok, Nógrád vármegye...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


