Ezt olvasta már?


Már mintegy 4,7 millióan intézhetik ügyeiket elektronikusan

A koronavírus-járványban egyre népszerűbbek a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai, amely már mintegy 4,7 millió embernek jelenthet biztonságos, könnyű és egyszerű ügyintézést, például az szja-bevallásnál és az adó 1+1 százalékról szóló nyilatkozat beküldésénél, amit csütörtökig tehetnek meg.

Ma már több száz ügy intézhető elektronikusan - emelte ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Számos adóhivatali szolgáltatás mellett mintegy 4,7 millióan férhetnek hozzá például egészségügyi dokumentumaikhoz, még a Covid-19 teszteredmények is megtalálhatók az úgynevezett Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben, a rendszer az e-mail cím megadását követően azonnal értesítést küld a kiállított e-receptekről, beutalókról, leletekről - fogalmazott Tállai András.

Az ügyfélkapuval rendelkezők családi pótlékot, anyasági támogatást is igényelhetnek elektronikusan, még az ingatlanok tulajdoni lapját is lekérdezhetik, a Magyar Államkincstár online felületéről otthonról kényelmesen és ingyenesen vásárolhatnak állampapírt, ráadásul az érintetteket automatikus üzenet figyelmezteti a személyi okmányok (például személyi igazolvány, jogosítvány) lejártát megelőzően - sorolta az államtitkár.

Az elektronikus ügyintézés kényelmes, egészségvédelmi szempontból biztonságos, és a koronavírus-járvány idején egyre népszerűbbé is vált - tette hozzá.

Szerinte ezt mutatja az is, hogy sokkal többen rendelkeztek adójuk 1+1 százalékáról, mint a korábbi években - húzta alá az államtitkár, megjegyezve: május 17-ig már több mint 870 ezer nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz, ami közel hetvenezerrel több, mint tavaly ugyanilyenkor. Május 20-ig a vallási közösségeknek, a Nemzeti Tehetség Programnak és a civilszervezeteknek juttattható mintegy negyvenmilliárd forintról dönthetnek az adózók - mondta Tállai András.

Megjegyezte: az adóhivatal díjnyertes e-szja szolgáltatását is többen használták idén: május 16-ig már csaknem 1,3 millióan küldték el online a bevallásukat.

Akinek még nincs, érdemes minél előbb ügyfélkaput nyitnia, mert így azonnal elérheti a közigazgatás több száz online szolgáltatását, amellyel az ügyintézés kényelmesen otthonról is elvégezhető - jegyezte meg az államtitkár.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kész, ennyi volt, beszüntetheti működését az ismert fapados légitársaság

Kútba esni látszik a hatalmas kormányzati mentőcsomag, amely életben tarthatta volna a Spirit Airlines amerikai diszkont légitársaságot. A...

Miami Nagydíj - Leclerc volt a leggyorsabb a szabadedzésen

Fotó: Ferrari Márkatársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton a negyedik időt autózta. A négyszeres vb-győztes holland Max...

Nők ezrei törtek össze Radnai Márk vallomásától

Radnai Márk kitálalt, nincs értelme tovább hallgatnia.

Emily Blunt és férje a kamerák előtt turbékoltak, le sem tagadhatnák, mennnyire imádják egymást

Óriási mérföldkőhöz ért Emily Blunt karrierje: a 43 esztendős színésznő csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. A nagy...

Gázolt a villamos Budapesten, a tömegközlekedés leállt

A baleset a IV. kerületben történt. A villamosgázolás helyszínére mentőt riasztottak.

Családját mentette a tini, súlyos égési sérüléseket szenvedett

A focistáért egész csapata szorít, adománygyűjtésbe kezdtek számára.

Újabb ötlete van az amerikaiaknak a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít, ezzel pedig az iráni vezetésre akar nyomást gyakorolni. A Trump vezette háború...

ISM-index: visszatér a korábbi évek legnagyobb gazdasági rémálma az Egyesült Államokba

Az amerikai feldolgozóipar teljesítménye áprilisban stagnált. Eközben a közel-keleti háború okozta ellátási zavarok négyéves csúcsra...

Elgázolt egy embert a villamos Újpesten

A helyszínre mentő is érkezett.

Kátai-Németh Vilmos a betegségéről: Ez hozta ki igazán a harcost belőlem

A csepeli képviselő lesz a magyar történelem első látássérült minisztere.

Ez a fa még a nagy fehér cápánál is veszélyesebb, tehetetlen a városvezetés, képtelenség kivágni, annyira végzetes

Egyetlen érintés is elég a bajhoz, a gyümölcse meglepően csábító, de amit a szervezettel tesz, azt a legrosszabb ellenségünknek sem...

„Sándor egy fogalom” – Törőcsik Franciska gyerekkori álmát váltja valóra Friderikusz

Izgalmasnak ígérkezik a Friderikusz Talkshow szombati adása. A műsorvezető vendégei között lesz többek között Törőcsik Franciska és...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0