Ezt olvasta már?

Drágult a benzin

A Mol bruttó 3 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változott.

0

Márciusban érkezik Budapestre Az inkák aranya című kiállítás

Márciusban nyílik Budapesten Az inkák aranya című kiállítás, amely az Andok vidékét egykoron uraló népek különleges kincseit mutatja be interaktív formában a közönségnek.


hirdetés

A tárlat több mint 100 tárgyat, köztük ékszereket, maszkokat, vallási és kultikus tárgyakat, hatalmi jelképeket vonultat fel Peruból. Az egykor élt ötvösök alkotásainak értéke meghaladja a három milliárd forintot is - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Mujica Gallo alapítvány által működtetett perui Aranymúzeum páratlan arany és ezüst gyűjteménye a Magyarországon fellelhető különleges kerámia leletekkel gazdagítva ad betekintést azoknak a kultúráknak az életébe, amelyek a mai Peru területén és azon túl, Közép- és Dél-Amerikában virágoztak.

Az Andok hegyvonulataitól az óceán partjáig évszázadokon keresztül egyedi civilizációt építő, hatalmukat több ezer kilométerre kiterjesztő inkák az aranyban a Napot és az isteneiket látták. Ez a nemesfém testesítette meg számukra a meleget, a fényt, az életet, uralkodóik a Nap leszármazottjaiként aranytárgyak tömegével vették körbe magukat. A különleges műalkotások megidézik az európaiak érkezése előtt virágzó kultúrákat, valamint bemutatják, hogyan borította vérbe a dél-amerikai kontinenst a nemesfém csillogása.

A tárlat a Komplexben lesz látható március 13-tól.







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0

hírek innen, onnan

Az oroszok nagyon gyorsak, de ne legyenek büszkék rá!

Az oroszoknak átlagosan kevesebb, mint 20 perc kell egy szervezet meghackeléséhez.

Májusban debütálhat a Windows Lite

Talán benne sem lesz a nevében a Windows kifejezés.

Pattanásig feszült helyzet után elmaradt a sztrájk

Pattanásig feszült helyzet alakult ki az elmúlt hetekben Székesfehérvár legnagyobb munkáltatója és adófizetője, a Denso üzemében, ahol...

Tarlós bejelentette: Leaszfaltozzák a fővárosi földutakat

Szilárd útburkolattal látják el a budapesti földutakat egy négyéves útépítési program keretében, amelynek első körében tizenhárom...

Svédország. Elítélték a kukában megtalált koronaékszerek elrablóját

Négy és fél év börtönbüntetésre ítélte egy stockholmi bíróság azt a 22 éves svéd férfit, aki júliusban koronaékszereket lopott el...

A csokból a melléképület is fejleszthető

A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van, a megújuló agrárium egyik zálogát adják - mondta Nagy István agrárminiszter a Fiatal...

Elemzők: nyolcéves lakásépítési rekord dőlt meg

Nyolcéves rekord dőlt meg tavaly lakásépítésben, de még így sem érte el a lakásállomány megújításához szükséges mértéket. Az...

Nagy bajt jelezhet a szúró hasi fájdalom

Sokfajta betegség vagy állapot járhat hasfájással, emiatt nem szabad elhanyagolni ezeket a tüneteket.

Egy orvosnak köszönhetjük a híres autómárkát

Josef von Skoda egy pilseni kovácsmester fiaként látta meg a napvilágot, majd világhírű orvos lett Bécsben.

0

Sport

140 hektáron gazdálkodik az olimpiai bajnok magyar pólókapus

Szécsi Zoltán az egri vízilabda irányítása mellett saját birtokát is gondozza.

Megkezdték a legendás magyar focistadion bontását - videó

Vadonatúj, minden igényt kielégítő aréna kerül a helyére.

"Ronaldo nem nyert öt Bajnokok Ligáját, csak hármat"

A két gólon kívül történt még néhány igen érdekes esemény az Atlético és a Juventus BL-meccsén. És utózönge is van bőven.

A Dortmund 18 éves zseniális szélsője Anglia válasza Neymarra?

A félelmetesen tehetséges Jadon Sanchóról is szól a Bundesliga 2018/2019-es szezonja.

A merész Barcelona 100 milliót fizetne a Manchester United egyik legnagyobb értékéért

A Mundo Deportivo szerint a Barcelona továbbra is csatárt keres.

Neymar hiába menekült el Messi elől, a franciáknál is van nála jobb

Összegyűjtöttük az európai topbajnokságok eddigi pozitív és negatív meglepetéseit.

A Renault vitte az F1-es barcelonai teszt negyedik napját

Nico Hülkenberg érte el a legjobb köridőt az idei Forma-1-es szezon első hivatalos tesztjénék negyedik napján.

0

Bulvár

A NASA lefotózta a Hold túloldalán robogó kínai holdjárót

Még február 1-jén sikerült a NASA 10 éve a Hold körül keringő űrszondájának egy olyan fotót lőnie az égitest felszínéről, hogy azon látszódik a kínaiak holdjárója, valamint a hozzá tartozó leszállóegység is.

Csípős, de jó. Ezt teszi a szervezeteddel a csodálatos vírusölő gyógy- és fűszernövény

Van, aki minden nap imádja, és van, aki csak Húsvétkor veszi elő, pedig számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, amely sokat segíthet szervezetünknek az év minden napján. Ez nem más, mint a torma, amiről sokan talán nem is tudják, hogy mennyi előnyös hatása van, amelyek bizony jól jöhetnek az étrendünkben és a házi patikában is.

"Majdnem elokádtam magam" - Vasvári Vivien igényeinek nem felelt meg Bali

A luxusfeleséget nem nyűgözte le az indonéz nyaralás.

Mutatjuk, milyen luxuslakás lapul egy klasszikus budapesti épület második emeletén

Palotanegyed, Lőrinc pap tér, macskaköves Krúdy Gyula utca. Megvan a helyszín? A fővárosba látogató külföldiek nem véletlenül imádják ezt az éttermekkel, bárokkal, régi épületekkel övezett környéket, ahol az alábbi luxuslakás is megtalálható.

Gyerekként te is hordtad ezt a cipőt, most pedig a sztárok őrülnek meg érte - Ez lesz az idei divat

A híres énekesnő az elmúlt évek során nagyon gyakran viselte magán a Mary Jane cipőket, és most már egyre több divatház látja meg benne a fantáziát.

Micsoda kutatási eredmény. Azok a nagyszülők, akik sok időt töltenek az unokákkal, óriási előnyre tesznek szer...

A nagyszülők számára az egyik legnagyobb kincs, hogy sok időt tölthetnek az unokáikkal. De ennek több előnye is van rájuk nézve; valamint a gyerekekre is!

Elhunyt Fésűs Éva

Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas író - tájékoztatta a kaposvári polgármesteri hivatal az MTI-t csütörtökön.

Valóban a méret a lényeg? Nők vallanak a férfiak fő parájáról

A Redditen a napokban felmerült az örök kérdés: vajon valóban a méret a lényeg, ha péniszről van szó?

Eddig rosszul vezetted a háztartást: dobd ki a vécékeféd, és moss sokkal többet!

És még annál is többet. A szakértők ezt javasolják.

A születésed napja elárulja, hogyan alakulnak idén a pénzügyeid

A pénz nem boldogít, tartja a mondás, de azért jó, ha van, tesszük hozzá többnyire kicsit epésen. Sokan úgy gondolják, sosem lehet belőle elég, mások szerint, amíg a megélhetést fedezi, nincs okunk panaszra. Egy viszonyt biztos: a pénz mindenkit érdekel, és a csillagok segítségével most azt is megtudhatod, mire számíthatsz a forinttal kapcsolatos viszonyod tekintetében.

Így zajlott le Andy Vajna temetése Los Angelesben - Nem hinné, kik voltak ott - exkluzív videó

Szerdán, magyar idő szerint este nyolc óra körül tartották meg Andy Vajna néhai filmproducer és kormánybiztos második temetési szertartását.

Tolonganak a megrendelők, 500 millió forint értékben vettek ebből a zsebre rakható projektorból

Nem várt fordulatot vett egy kis projektor története az Indiegogón. Úgy tűnik, a fejlesztőknek olyan dolgot sikerült kitalálniuk, amelyre valóban nagy szükség van.

blogmorzsák

A legendás magnókazetta

Ki ne tekerte volna vissza ceruzával az elejére, hogy a walkman ne fogyassza az elemet vagy ne bosszankodott volna amikor a magnó bezabálta a kedvenc kazit?

Én csak élni szeretnék! Lehetőleg a saját hazámban

Réges rég rabszolgák vagyunk a hazánkban, és minden törvényünk, szokásunk ezt erősíti!

Konzultáljunk a Palkovics-tervről!

Ha a Palkovics-terv sikerrel járna, onnantól nem lenne Magyar Tudományos Akadémia.

Brüsszel plakátkampánya Magyarországon

„Tudjátok hány migráns inváziót elősegítő titkos terv létezik Európában? Egy. Az is nálatok!“

Büntetőeljárás vár azokra, akik ká­bítószer használat miatt lesznek rosszul

Ha az életed a tét, nem szabadna, hogy a börtöntől kelljen tartanod!

Újabb részletek a fogolyszökésről

„Több híresztelés is arra utal, hogy nem minden úgy történt a fogolyszökéssel kapcsolatban, ahogy azt eddig elmondták nekünk.“

Így működik a fül

Emellett azt is elmondjuk, mi a feladata a halláson kívül.

Biztos, hogy életed párját találtad meg?

Hasonló a hasonlóra lehet, hogy rátalál, de boldogok még nem lesznek tőle. De akkor mi a megoldás?

Kihaltnak hitték, aztán szembejött a tengerparton

Majdnem így történt a 112 éve kihaltnak vélt galápagosi óriásteknőss újrafelfedezése, ám a valóság kicsit másként alakult.

6+1 tipp az álomszép padlóburkolathoz

A padlóburkolatok sem maradhatnak ki idén a változás és megújulás lendületéből.

Taktikus 25 éve­seket akarunk a VV10-be!

Mit gondolnak a hogyvoltírók a VV9-ről és mitől lenne jobb a VV10 szerintük?

0