Még egy tüntetésre sem tud egységes lenni az ellenzék
A civilek függetlenségéért és a sajtó szabadságáért szervez tüntetést augusztus 20-ára az Együtt. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke is felszólal.
hirdetés
„Magyarországon a sajtó szabadsága, a sajtó függetlensége és a civil szervezetek függetlensége veszélyben van, hagyja őket békén Orbán Viktor!”
Így foglalta össze a vasárnapra szervezett ellenzéki tüntetés mondanivalóját az Együtt választmányi elnöke. Szigetvári Viktor bejelentette, hogy Hajdu Nóra, a párt alelnöke mellett felszólal – többek között – Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke, egyben miniszterelnök-jelöltje is. Az MSZP is részt vesz a demonstráción, de Juhász Péter, az Együtt elnöke más pártokkal is tárgyal.
Az MSZP sajtófőnöke megerősítette, hogy részt vesznek a demonstráción, mert ők is úgy érzik, hogy veszélyben van a sajtószabadság Magyarországon.
Az Együtt az LMP-t is meghívta a tüntetésre. „Mint párt nem veszünk részt ilyen rendezvényeken, ugyanakkor a tagjaink olyan rendezvényen vesznek részt, amilyeneken szeretnének. Ezt nem tiltjuk meg, de mint párt nem veszünk részt ilyen rendezvényen” - jelentette ki Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője.
A Demokratikus Koalíciót viszont nem hívta meg az Együtt a vasárnapi demonstrációra.
A politikai elemző szerint az ellenzéki pártok között jelenleg is zajlik egy verseny, hogy megmutassák ki milyen erős. Ezt szolgálja a vasárnapi demonstráció is. Somogyi Zoltán szerint az évről-évre egyre sokszínűbb ellenzék elvileg nagyobb kínálatot jelent a választóknak. Úgy látja, az ellenzéki pártok ugyan különböző stratégiákat követnek, ám azzal szerinte egyikük sem foglalkozik, hogy esetleg meg is nyerhetnék a 2018-as választásokat.
atv.hu
hírek innen, onnan
Körülbelül ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál
A szakszervezet érdekképviseleti elnöke szerint 20-25 százalékos bérfejlesztésre lenne szükség a vállalatnál.
Novák Katalin egy újabb szövetségesre lelt Elon Muskban
A köztársasági elnök végre elárulta, hogy miről egyeztetett a világ leggazdagabb emberével.
Puzsér Róbertet súlyosan bántalmazták gyerekkorában
A napokban kezdett el terjedni az a hír, hogy egy nagykanizsai tanár megverte az egyik diákját, mert a gyerek dudorászott matekórán. Puzsér...
„Egy új szövetségesünk lett” – Novák Katalin találkozott Elon Muskkal
A magyar köztársasági elnök a világot érintő demográfiai válság megoldási lehetőségeiről is tárgyalt a Tesla autógyártó vállalat...
Ördög Nóra rettenetes hírt közölt: nagyon nagy baj van
Teljesen összetört.
Az EU embargó bevezetésre készül a "fekete masszára"
Az európai újrahasznosító ipar és a környezetvédelmi szervezetek arra kérik az Európai Bizottságot, hogy tiltsa meg a használt...
Hamarosan megszólal Varga Mihály a forintról
Kedd reggel a VIG Alapkezelő Fókuszban a forint című konferenciáján beszél Varga Mihály pénzügyminiszter. A gazdaságpolitikai vezetők...
Novák Katalin és Elon Musk egymásra találását úgy ünnepli az MTI, hogy arra nincsenek szavak
Elon Musk Tesla-vezérrel találkozott Novák Katalin az egyesült államokbeli Austinban. A találkozó után az MTI egy lelkesen áradozó...
"Kutyapisitől dőlt össze a ház" - 72 ebet tartott bezárva az otthonában egy nő
A falak átáztak a kutyapisitől, az egyik ki is dőlt.
Véres padló, koszos, rozsdás eszközök, legyengült állatok – ezt találta a Nébih egy vágóhídon
A tárolási körülményekkel és a dokumentációval is gond volt.
Novák Katalin most elárulta az Elon Muskkal lezajlott találkozó részleteit is
Elon Musk - egy újabb szövetséges a családok szabadságharcában és a békemisszióban - posztolta Novák Katalin, miután találkozott a...
Egyre több európai országnak van elege a migránsokból
Az illegális bevándorlás megfékezése végett elrendelte a lengyel miniszterelnök a rendszeres közúti ellenőrzést a lengyel-szlovák...
Sport
Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!
„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”
„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője
A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott
Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa
Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.
Különleges korcsolyával sokkolt mindenkit Liu Shaoang - képek
Remekelt a Kína-kupán.
Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha
Egy hihetetlen kiesés története.
Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége
Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.
Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron
Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn
Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt
A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.
Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok
Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.
A szövetséget szidta, majd lemondta a válogatottságot a Fehérvár focistája
A közösségi oldalán jelentette be, hogy nem lép többet pályára a nemzeti csapatban.
Hivatalos felülvizsgálatot kér a magyar szövetség az elveszített vb-döntőről
Mint ismert, a magyar birkózó-válogatott egy arany- és két ezüstéremmel, egy ötödik hellyel, valamint két olimpiai kvótával zárta a 2023-as belgrádi világbajnokságot. A két ezüst könnyen lehetett volna szintén
Mr. Tus: Ez tus volt
A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.
Bulvár
Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban
Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze.
Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj
A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.
Jelentősen csökken a benzin ára
A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.
Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...
Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal
Összetörten közölte a szomorú hírt Bruce Willis felesége
Szívszorító szavak.
Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány
Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.
Szorul a hurok Orbánék körül, egyszerre indulhat vizsgálat a botrányos belgrádi vasútépítés meg a silány kínai...
Az Európai Unió lett kereskedelmi biztosa, Valdis Dombrovskis Kínába látogatott, a kínai e-autók exportját érintő szubvenciós vizsgálatok miatt. Az EU végre fellép a kínai nyomulással szemben. Az Európai Bizottsá
Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő
Estefelé vették észre az élettelen testét.
193-mal előzte meg a rendőröket egy férfi Tolnában, aztán kártyával rendezte a 260 ezres bírságot
Nyolc büntetőpont is járt a manőverért.
A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt
Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.
Korszakhatárt jelez, hogy Orbán nekiment Matolcsynak a parlamentben
Miután múlt héten Matolcsy György élesen kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját, ezúttal olyan helyről kapott hasonlóan éles választ, ahonnan korábban nem.
Az olcsóbb, olasz paradicsom szörnyű titka
Sajnos nem valami csodaszerről van szó, ami ellenállóvá teszi a paradicsomot az időjárás viszontagságaival szemben.
blogmorzsák
A világ legnagyobb kötélpálya-hálózata
Amikor a siklók részei a tömegközlekedésnek: a 30 kilométert lefedő Mi Teleférico.
"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"
A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.
Túl rövid az élet ahhoz, hogy rejtegessem a lelkem
A neosoul és a kortárs pop énekmódja nehezen látszik összeilleszthetőnek, Csinszka első lemezén mégis jól összejött.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás