Megjelent a bíróság előtt a coloradói filmszínházi mészárlás gyanúsítottja
Vörösre festett hajjal, zavarodott tekintettel jelent meg hétfőn a bíróság előtt James Holmes, akit a coloradói Aurora mozijában végrehajtott mészárlás elkövetésével gyanúsítanak.
hirdetés
A hivatalos vádemelés napját jövő hétfőre, július 30-ára tűzték ki. A péntekre virradó éjjel végrehajtott mészárlásban 12 ember életét vesztette, további 58 pedig megsebesült. Rendőrségi források szerint Holmes egyik fegyvere, egy gépkarabély felmondta a szolgálatot; ha ez nem történik meg, az áldozatok száma még magasabb lenne.
Az ügyészség hétfőn bejelentette, hogy emberöléssel fogja megvádolni Holmest, akit a bíróság ezért halálra ítélhet. Carol Chambers kerületi ügyész közölte: konzultálni kíván az áldozatok hozzátartozóival arról, hogy kérje-e a Coloradóban kiszabható legsúlyosabb büntetést.
Az amerikai sajtóban megjelent értesülések szerint a 24 éves volt ideggyógyász doktorandusz azért festette a haját élénkvörösre, mert a Batman-képregények és filmek negatív hősének szerepében tetszeleg. A gyanúsított éppen a Denevérember-filmek legújabb részének csütörtök éjfélkor kezdődött bemutatóján tört be az aurorai mozi egyik termébe, és nyitott tüzet a nézőkre. Holmes lakásán több Batman-relikviát találtak.
Első bírósági megjelenése alkalmából a kezén-lábán megbilincselt Holmes egyszer sem szólalt meg és az élő televíziós közvetítés tanúsága szerint fásultan meredt maga elé. A bíró kérdéseire a gyanúsított helyett egy ügyvéd válaszolt. A tárgyalóteremben jelen volt a mészárlás áldozatainak mintegy negyven hozzátartozója.
A lövöldözés indítékára a nyomozók még mindig nem találtak magyarázatot. Holmes, aki a Coloradói Egyetemen ideggyógyászatból készült tudományos fokozatot elérni, a doktoranduszok első évfolyamának júniusi szóbeli vizsgája után bejelentette, hogy abbahagyja a tanulmányait. A gyanúsított, akit kiváló képességű, komoly, zárkózott fiatalembernek ismertek, és aki gyorshajtáson kívül semmilyen összeütközésbe nem került a törvénnyel, az utóbbi hónapok során internetes szállítóktól - legálisan - fegyvereket és bombák előállításához szükséges anyagokat szerzett be.
Médiaértesülések szerint Holmes a támadást megelőzően Vicodin nevű fájdalomcsillapítót vett be. Ezt az orvosi rendelvényre kapható gyógyszert megtalálták a véletlen túladagolásban 2008-ban elhunyt színész, Heath Ledger szervezetében is. Ledger az előző Batman-filmben Jokert alakította. A Vicodin mellékhatása eufória, paranoia és ritka esetekben hallucináció lehet. Lapinformációk szerint a gyanúsított marihuána-élvező volt.
Az egész Amerikát megrázó tragédia nyomán Barack Obama vasárnap felkereste a Denver elővárosának számító, 325 ezres Aurorát, hogy részvétét fejezze ki a megölt áldozatok hozzátartozóinak és találkozzon az életben maradottakkal. Az elnök kijelentette: el kell gondolkodni azon, hogy miként lehetne megelőzni a hasonló értelmetlen tragédiákat.
A látogatás során Obama és Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője megfogadta, hogy nem fogja kiejteni a gyanúsított nevét. Az elnök a sebesülteket ápoló aurorai kórházban a kamerák előtt kifogásolta, hogy a gyanúsítottra túlzott médiafigyelem irányul, és reményét fejezte ki, hogy azt az áldozatok emléke és többeknek a tragédia helyszínén tanúsított helytállása el fogja feledtetni.
Holmest egyébként, aki ámokfutásának éjszakáján golyóálló felszerelést viselt, közvetlenül a mozi mellett fogták el, nem tanúsított ellenállást. A lakásán azonban beélesített, robbanó huzalcsapdákat és csaknem negyven liter benzint találtak a rendőrök. A mellmagasságban kifeszített drótokhoz erősített, mintegy harminc házi készítésű gránátot szombaton semmisítették meg a tűzszerészek.
A tragédia hatással volt az elnökválasztási kampányra is; pénteken Obama elnök és leendő hivatalos kihívója, Mitt Romney is politikai beszédek helyett az aurorai tragédia áldozatairól emlékezett meg, a két kampánystáb pedig legalább hétfőig visszavonta Coloradóban az ellenfélre nézve negatív választási hirdetéseket.
mti
hírek innen, onnan
Gyermeknapi meglepetés a médiahatóságtól
Május 25-26-án a Városligeti Gyermeknapon felállított Internet Hotline sátorban a világháló biztonságosabb kezeléséről és a televíziós digitális átállásról szóló szórakoztató játékokkal, kvízekkel és szakmai tanácsadással várják a...
Digitális marketing- és médiaszakmai klubestek a Margitszigeten
A HMC (azaz HOT Marketing Club) non-profit, lokális tudásmegosztásra fókuszáló szakmai közösség erre a nyárra kiköltözik a Margitszigetre, hogy havi rendezvénysorozatát a Holdudvarban tartsa meg.
Kihirdették a Szegedi Nemzeti Színház 2013/2014-es bemutatóit
Rendkívül munkás, de sikeres évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház: 330 előadást tartottak az évadban, ennek felét a Nagyszínházban, a másik felét külső helyszíneken, közte az új stúdiószínházban a Korzó Zeneházban - közölte az év...
Csalás az Eurovízión?
Egy betelefonáló a Class FM csütörtök reggeli műsorában azt állította, pénzt és telefont kapott azért, hogy egy bizonyos ország indulójára szavazzon. Litvániában Azerbajdzsánt vádolják hasonló akcióval.
A szegregáció sem játék
Ezren készülnek az EMMI-hez - most a szegregáció legalizálása ellen tüntetnek civil szervezetek.
Fáy kérdi: mikor leszünk fiatalok?
Mindig azt éreztem, hogy a Tajtékos napok a világirodalom leginkább túlbecsült könyvei közé tartozik, de olyan sok értelme nincs vitába szállni a közízléssel, rendes ember magában keresi a hibát, biztosan kimaradt az életéből egy ...
Válaszfal dőlt két gyerekre egy óvodában
Két gyerek és egy felnőtt megsérült, amikor leomlott egy belső válaszfal csütörtök délelőtt egy soproni óvodában - közölte a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei ügyeletének munkatársa az MTI-vel.
Gyurcsány fideszes szálról beszél Őszöd kapcsán
Teljes egészében nyilvánosságra hozná az őszödi kiszivárogtatás ügyében végzett titkosszolgálati vizsgálat anyagát Gyurcsány Ferenc, bár szerinte ez a Fidesznek nem lenne érdeke, mert rájuk nézve is újdonságok derülnének ki.
Késések a székesfehérvári vonalon
Műszaki hiba miatt a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vasútvonalon 30-40 perces késésekre kell számítaniuk az utasoknak csütörtök kora délután - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Isten bosszúja volt Tokió, Hirosima és Nagaszaki bombázása
A Dzsungang Ilbo című lap azt írta: Tokió, Hirosima és Nagaszaki bombázása Isten bosszúja volt.
Amnesty-jelentés: Gyarmatosítást és Bajnai-gárdát emleget a Fidesz
A Fidesz szerint az Amnesty International éves jelentése kifejezetten torz és elfogult képet mutat be Magyarországról, amelyet "a magyar emberek nevében" visszautasított a kormánypárt szóvivője.
Sport
Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához
Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...
Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát
Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.
Babos Tímea egyelőre jól érzi magát Párizsban
Gond nélkül jutott túl a Roland Garros selejtezőjének első körén Babos Tímea. A 20 éves magyar teniszező a hazai színekben versenyző Myrtille Georges ellen nyert két játszmában, következő ellenfele pedig az a lengyel Paulo Kania l...
A kecskeméti győzelem ezüstérmet érhet a Vidinek
Két mérkőzése van már csak hátra a Videotonnak az idei bajnokságból. A fehérváriak a hétvégén Kecskemétre látogatnak, mégpedig azzal a tudatta, hogy a nyernek és riválisaik közül az MTK és a Honvéd is botlik, akkor ezüstéremmel zá...
Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...
Szilágyi Áron hegymászással és BL-döntővel készül a vb-re
Szilágyi Áron kihagyta a legutóbbi varsói kard Grand Prix versenyt. Távolmaradásának egy örömteli és egy szomorúbb oka volt. Örömteli, hogy jelenleg is vezeti a világranglistát, így nem kellett újabb pontokat szereznie az előrelép...
Schmittről tárgyal az olimpiai bizottság
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a jövő heti következő ülésén foglalkozik a doktori címétől megfosztott Schmitt Pál ügyével - írta az Origo.
A Manchester United is harcba száll a Barcelona irányítójáért
Spanyol források szerint a Manchester City után a United is bejelentkezett Thiago Alcántara játékjogáért.
A harmadik Szolnok-Alba döntő következik
Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik
A magyar hegymászó felesége, Sterczer Hilda már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás.
Bulvár
Kolléganőjével csalta meg feleségét! Vége a műsorvezető házasságának
15 év házasság után elválik feleségétől a műsorvezető.
Rabszolgasorsban Budapesttől néhány kilométerre
Évekig nem kereste senki Gubica Paulát (képünkön). Budapesttől alig néhány kilométerre tartották fogva és kényszerítették munkára. Egy család valóságos rabszolgája lett. Hogy jutott el eddig?
Bele is halhatunk az ülőmunkába
Az ülőmunka a gerinc fájdalmas betegségei mellett növelheti az agyvérzés, a szívinfarktus, a szívnagyobbodás és a vesebetegség rizikófaktorát is.
Eltörlik az összes jelszót és PIN-kódot: mi lesz így a biztonsággal?
Megreformálják vagy teljesen lecserélik a jelenleg használt felhasználónév-jelszó rendszert.
Eltűnt magyar hegymászók - megkerülhetnek?
Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, Az eltűntek megmentésére nincs bevett módszer a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szeri...
Nem találják Erőss Zsolt hegymászót! - Klein Dávid beszámolója
Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt, miután sikeresen meghódította a Kancsendzöng 8586 méteres csúcsát. A kialakult helyzetről Klein Dávid hegymászó beszélt a napidoktor.hu-nak.
Felkutatják az elvándorolt magyarokat
Jelenleg nincsenek pontos adatok az elvándoroltakról.
Erőss Zsolt felesége: Már akkor tudtam, hogy baj van
Szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak - mondta a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció szóvivője, Vincze Szabolcs az M1 Híradóban.
Kipróbáltuk: Új Google Maps
A Google fokozatosan élesíti e Maps böngészős verziójának új generációját. A HWSW kipróbálta az okosabb, szebb és személyesebb térképet. A kérdés csupán annyi: miért kellett erre ennyit várni?
Erőss Zsolték - ez történhet most a hegyen
Még nincsenek friss hírek a magyarokról.
Tájékoztató arról, hogy ki minősül saját jogú nyugdíjasnak
2012. január 1-jén bekövetkezett jogszabályváltozások következtében azon személy minősül a magyar jogszabályok szerinti saját jogú nyugdíjasnak, aki
Miattuk hízol hasra: képeken 7 népszerű étel, aminek magas a sótartalma
A sós mogyoró és a felvágottak a hasi hízást segítik elő.
blogmorzsák
A közösség evolúciója
A Facebook használó ember bonyolult lépcsőket járt végig ahhoz, hogy képessé váljon betűket megjeleníteni a képernyőn.
Jópofa ötletelés BME-sektől
Hogyan vezessük be a villamost az Infoparkba?
A Queen gitárosa rühelli a Voice-t
Brian May az előadókat háttal hallgató zsűritagoktól lett rosszul.
Amikor Orbán zsarolni próbálja az EU-t
Orbán szerint ha az uniós politika hazánkat üti, akkor a mi fegyverünk az, ha a vállalkozásaikra ütünk vissza és új adókkal zsaroljuk őket.
Kérsz esetleg egy pálinkát?
A Mary Popkids gátlástalanul tör előre: a zenekar leitatja az interjút készítő újságírót is, ha kell.
Tajtékos napok: a szívtépő szerelmes regény
„Szeretnék szerelmes szenni" - Boris Vian megírta a 20. század egyik legszebb szürreális szerelmi történetét.
A gyilkos lebuktatta saját magát
a közösségi oldalon
Május 3-án tűnt el Maribel Ramos, barátai a Yelp-en kértek segítséget. Itt bukkant fel a szobatársa, és gyanúsan kezdett viselkedni.
Éles az Amazon appstore
Mától magyarok is vásárolhatnak az Amazon alkalmazásboltjában.
Elindult a Kedvesem feldolgozási láz
Az első az orosz verzió. Hogy tetszik?
Nyomtatott értesítés a Postától
Egyik szemünk sír, a másik nevet. Azért mégiscsak képes a fejlődésre a Magyar Posta. Bár a fél szöveg nincs a papíron.
Robbanás a Holdon?
Egy durván negyven kilogrammos égitest csapódott be a Hold sötét oldalán májusban. Hatása öt tonna TNT robbanásának felelt meg.

- Május 28-án kezdődik Szilvásy György és Dávid Ibolya megismételt büntetőpere
- Felfüggesztett börtönre ítélték a munkatársát súlyosan bántalmazó hódmezővásárhelyi férfit
- Szamarak martak halálra egy férfit Magyarszecsődön
- Vádat emeltek Felsőzsolca volt polgármestere ellen
- Több mint ötezer határsértőt tartóztattak fel az idén Csongrád megyében
- Gyermekgyilkosság - Eredménytelen volt a vádlottak szembesítése
- Kezdeményezték a diákját bántalmazó szegedi tanárnő felmentését
- Soproni kettős gyilkosság - Pénteken születhet elsőfokú ítélet
- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti

