Ezt olvasta már?

Minden negyedik házaspárt érint a meddőség Magyarországon

A meddőség minden negyedik házaspárt érint Magyarországon - mondta Ratkó Tünde szülésznő szombaton az M1 aktuális csatornán.

0

Megszavazták a kormány jövő évi adócsomagját

Az Országgyűlés pénteken megszavazta a kormány jövő évi adóváltoztatásokról szóló törvényjavaslatát, amely a család- és gazdaságvédelmi akciótervek több elemének megvalósítását is segíti különböző adócsökkentő és adóegyszerűsítő lépésekkel.


hirdetés

A képviselők 137 igen szavazattal, 49 nem ellenében fogadták el Varga Mihály pénzügyminiszter előterjesztését.

A parlament döntése alapján 2020. január 1-jétől élethosszig mentesülnek a - munkával szerzett jövedelmek utáni - személyijövedelemadó-fizetés alól azok az anyák, akik négy gyermeket szültek vagy fogadtak örökbe, és őket saját háztartásukban nevelték legalább 12 évig.

Szintén a jövő év első napjától 13 százalékról 12 százalékra mérséklődik a kisvállalati adó (kiva) kulcsa. Az adócsökkentés több mint 40 ezer magyar kisvállalkozást érint, amelyeknél összesen 5 milliárd forintot hagy az intézkedés.

A fenti lépéshez hasonlóan a kormány gazdaságvédelmi akciótervének részét képezi a szálláshely-szolgáltatások áfakulcsának 18 százalékról 5 százalékra csökkentése is.

A reklámadót ideiglenesen, 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig felfüggesztették (kulcsát nulla százalékban határozták meg). A kormány ettől az érintett szolgáltatók versenyképességének növelését és a hirdetési piac bővülését várja.

A kis- és középvállalkozásokra vonatkozó fejlesztési adókedvezmény értékhatárát fokozatosan, három év alatt csökkentik a jelenlegi 500 millió forintról a beruházások további ösztönzése érdekében. A kisvállalatok esetében 2020-tól évente 300, 100, majd 50 millió forintra, míg a középvállalkozásoknál 400 millió forintról előbb 200 millió, 2022-ben pedig 100 millió forintra mérséklődik az adókedvezmény igénybevételének alsó határa. Az adókedvezmény kibővítése mintegy 7 ezer vállalkozást érint.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2020. január 1-jétől. A kormány az adórendszer egyszerűsítését célozza ezzel a lépéssel, az eva iránti igény ugyanis jelentősen lecsökkent az előző években az olyan új, kedvezőbb adózási formák bevezetését követően, mint a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) és a kiva.

A magyar sportszervezetek munkavállalóihoz hasonlóan lehetővé tették a nemzetközi sportszervezetek munkavállalóinak az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) alkalmazását. Emellett a sportdiplomácia keretében adott juttatások adómentességét is biztosították.

Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege 2020. január 1-jétől havi 7500 (napi 250) forintról havi 7710 (napi 257) forintra változik.

A szociális hozzájárulási adót fizető mezőgazdasági őstermelők pedig a jelenlegi negyedéves helyett éves adómegállapítást kapnak.







0
0

hírek innen, onnan

Ámulunk a 47 éves Jaksity Kata bikinis fotóján - A műsorvezető gyönyörű a tengerparton

Jaksity Kata gyönyörű a Vietnamból posztolt bikinis képein.

Így készíts otthon házilag kürtős kalácsot: fillérekből megvan és egyszerűbb mint hinnéd

Hozzávalók: - 50 dkg liszt - 1 csomag szárított élesztő - 2 tojás - 2 tojássárgája - 2,5 dl tej - 2 evőkanál kristálycukor - 10 dkg...

34 fokos hőség is lehet vasárnap

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint jó meleg marad a hétvége. Szombaton sok, vasárnap pedig több órás napsütésre...

Itt az elmeorvosi szakvélemény: beszámítható az Ausztriában emberöléssel vádolt magyar boszorka

Villach Elkészült az Ausztriában emberöléssel vádolt H. Barbara (44) elmeorvosi szakvéleménye, amely alapján a gyulai születésű...

Siessen, még nem késte le: ma van a libegők éjszakája

Ma van a libegők éjszakája - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában.

Gombaként nőnek az elektromos töltőállomások: meglepő, hol van a legtöbb

Közel 500 darab engedélyköteles elektromos töltőállomást helyeztek üzembe Magyarországon 2019 áprilisáig, a töltőállomásokhoz...

Fotók: Kirándulással telt Räikkönenék napja

Kirándulással, családja körében töltötte a szabad hétvégét a Forma-1 korábbi világbajnoka, Kimi Räikkönen.

Új győztes, megható utolsó pillanat, rengeteg kitartó versenyző - véget ért a Kékszalag

A rendező Magyar Vitorlás Szövetség szerint a sportszerűség Kékszalagja volt az idei.

A norvég gátfutó megdöntötte saját Európa-csúcsát

Karsten Warholm 0.21 másodpercet lefaragott a legjobb idejéből.

Itt a nálunk forgatott The Witcher előzetese - Videó

Henry Cavill beleszállt a szörnyekbe.

Ez a 7 étel megfiatalítja az ereinket

Mit együnk, hogy az érfalakat rugalmasan, fiatalosan tartsuk? Milyen étrend-kiegészítő használ, ha már rozsdásodnak az ereink? Mutatjuk!

Továbbra is a szuperbaktérium áll nyerésre a fehérvári stadionban

Nem sikerült a folyamatos erőfeszítések ellenére sem kiirtani a szuperbaktériumot a fehérvári csapat vadonatúj 14 milliárdos stadionjában.

0

Sport

Szilágyi Áron: Teljesen összeroppantam

A kétszeres olimpiai bajnok nem tudta elviselni a terhet, de a vasárnapi csapatversenyre már rendben lesz.

Mindössze 12 napot élt a korábbi magyar válogatott kézis kisfia

Hiába tettek meg mindent az orvosok az életéért.

Új magyar sporthős született: A 21 éves Siklósi Gergely világbajnok

Óriási meglepetés, csodás eredmény férfi párbajtőrvívásban a budapesti világbajnokságon.

Lángoló autójából húzták ki a nézők Pardi Katát: a kórházi ágyán mondott köszönetet a Veszprém-ralin balesetet...

Veszprém Két héttel a Veszprém-ralin történt rémisztő baleset után mosolyogva hagyhatta el a kórházat Pardi Kata (28) navigátor, aki a napokban személyesen is megismerhette a hős szurkolókat, akik megmentették ő és társa, Neukirchner András (45) autóversenyző életét.

Porrá zúzta ellenfelét a magyar férfi vízilabda-válogatott, megállíthatatlanok a fiúk

Kvangdzsu A magyar férfivízilabda-válogatott Dél-Afrikát 23-5-re kiütötte a kvangdzsui világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így hibátlan mérleggel nyerte meg a C jelű négyest.

Négy hónap után távozott a Fehérvár "csodaigazolása"

Óriási fuccsot jelentett a korábbi Barca-játékos.

Ilyen, amikor Ibrahimovic mindenkit hülyére vesz a pályán

Zlatan Ibrahimovic 37 évesen is elképesztő dolgokra képes.

Odafentről ünnepli világbajnok tanítványát Szalay Gyöngyi

Ő adta Siklósi Gergely kezébe a párbajtőrt Tapolcán. Nem érhette meg a nagy sikert.

Akkora K.O.-t kapott a bokszoló, hogy kirepült a ringből - videó

Dicséretes, hogy ezek után még visszatért harcolni.

Az oroszok legyőzésével döntős a junior kézilabda válogatott

A magyar válogatott 29-27-re legyőzte Oroszországot a junior kézilabda Eb elődöntőjében.

0

Bulvár

Egyvalaki távolléte sokaknak szemet szúrt Horváth Ádám temetésén

Horváth Ádámot, a Szomszédok atyát sokan kísérték utolsó útjára, egy valaki azonban nem vett végső búcsút.

Döbbenet, de vannak nők, akik csak az ingyen vacsora miatt vállalnak be egy randit

És persze férfiak is. Csak nők valószínűleg többen.

Felnyársalta a kerítés az orvostanhallgató lányt a Balatonnál

Horrorfilmbe illő sérülést szenvedett egy Balatonnál nyaraló fiatal lány. 

A pár élete megváltozott, amikor rájöttek, miért találják ismerősnek a Csernobil sorozat helyszínét

Mivel a lakás olyan helyszínen van, ami a sorozatban is szerepelt, rengeteg turista a csodájára jár a korhű berendezésnek.

Megtört a jég: Várkonyi Andrea őszintén vallott Bochkor Gáborral való szakításáról

Várkonyi Andrea túl van élete egyik legnehezebb és legmeghatározóbb időszakán.

Mi történik a Balatonnal?

Belföldön máig a legkedveltebb nyaralási úti cél a Balaton, ahol erősödőben van a minőségi és a családi turizmus. A régióban számos fejlesztés és beruházás folyik, ezek összehangolása, egységes koncepcióba illesztése a nemzeti Turizmusfejlesztési stratégia 2030 egyik fő célkitűzése. A Hetek cikke.

Megrázó hírt kaptunk: váratlanul elhunyt a 32 éves bajnok sportoló

A 32 éves sportoló szülei üzletében lett rosszul a melegtől.

Nyomtak előtte egy satut a sztrádán, és megtörtént, amitől mindenki retteg

Ilyen helyzetben nem sokat lehet tenni, legfeljebb imádkozni.

Üzenetet hagytak Somló Tamás sírján - Így néz ki most a három éve elhunyt zenész végső nyughelye

Budapest Közösségi oldalára szívbe markoló idézetet posztolt, Somló Tamás (68) sírján pedig megható üzenetet hagyott a három éve elhunyt zenész egykori párja és közös gyermekük, Lili (14) édesanyja.

blogmorzsák

Amit eddig nem mertél feltenni - gyakori bringás kérdések

Amikor elkezdesz bringázni sok kérdésed lesz hirtelen: lehet vele fogyni? Miért tör a nyereg? Itt vannak a válaszok!

Tíz mondat Heller Ágnestől

„Nekem az az érdekes, amivel nem értek egyet.“

Tripo, aki csavart egyet Hitleren és Petőfin

Utazásra hívunk egy nem mindennapi alkotó agyába.

Sörös holdraszállás

Ha már évforduló van, íme a nagyvilágból egy adag hold-as sör.

Nem a szabályok a rosszak

Vajon meddig mennek el a pilóták a Formula 1-ben, ha máshol húzzuk meg a határokat?

A KGB-nek dolgozom baby!

Luc Besson Annája nem egy John Wick, de a Vörös Veréb-nél jóval tehetségesebb.

A kiemelt csirkehús és a valóság esete

Nem azért van más a képen, hogy megté­vesszenek, hanem hogy a sor végéről is jól lehessen látni.

30 perc alatt a Föld körül

Az űrverseny már a földi közlekedé­sért folyik: jöhetnek a rakéták, melyek­kel 30 perc egy ma 15 órás repülőút.

Az Otthon

Az emberek 64%-a saját otthonában szeretne meghalni. A Magyar Hospice Alapítvány az otthonápolásban is segítséget nyújt.

Nyílt levél minden zacskót tépkedőnek

Naponta több millió nejlonzacskó végzi a kukába, és kerül vissza pár év múlva a tányérunkba.

A holdon maradt memóriaszőttes és a számítósok hajnala

Akiken legalább annyira múlt a holdraszállás, mint az űrhajósokon.

Az Elátkozott-hegység bűvöletében

Az Albán-Alpok felülír minden addigi elképzelést.

0