Ezt olvasta már?


Megszűnhet a pernyehullás az ajkai erőműben

Megszűnhet az évek óta tartó korom- és pernyehullás Ajkán, a Bakonyi Erőművet az elmúlt év végén megvásároló Veolia Energia Magyarország Zrt. tervezett beruházásának köszönhetően - közölte a városban tartott keddi sajtótájékoztatóján a cég vezérigazgatója.

Palkó György elmondta, hogy 800 millió forintot fordítanak a 2017. december 28-án megvásárolt erőmű fejlesztésére, az idei esztendő első negyedévében megkezdődő beruházás a városban élők életét évek óta megkeserítő korom- és pernyehullás megszűntetését célozza, valamint korszerűbbé és hatékonyabbá teszi az erőmű működését.

A vezérigazgató szavai szerint a tulajdonosváltás "új korszakot nyit" az erőmű életében.

A közelmúltban megvásárolt ajkai erőmű mellett a Veolia érdekeltségébe tartozik a dorogi, a pécsi, a szakoji erőmű, valamint a nyíregyházi, debreceni, százhalombattai fűtőmű. A Veolia cégcsoport 50 hazai önkormányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 28 egészségügyi intézményt és 31 ipari telephelyet lát el energiával.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy az ajkai erőműben működő technológia nagyban hasonlít a pécsi erőműhöz, amelyet a világ egyik vezető biomassza erőművévé sikerült fejleszteni. A pécsi erőmű, amely jelenleg 50 megawattnyi zöldáramot termel, a világ egyik legnagyobb szalmatüzelésű fűtőműve.

Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere elmondta, hogy az elmúlt években számos kérdést és kérést fogalmaztak meg a korom- és pernyehullás megfékezése végett politikusok, valamint a hatóságok felé, de nem kaptak segítséget. A polgármester reményét fejezte ki, hogy az erőmű új tulajdonosának intézkedései következtében megszűnik a cég által okozott környezetszennyezés. Schwartz Béla közölte: korábban többször érte az a vád, hogy a telekadó emelésével a város jelentősen megterheli az erőművet. Most azonban úgy határoztak, hogy a négyzetméterenként 200 forint telekadót 5 forintra csökkentik abban az esetben, ha az érintett üzemen kívüli területen megtörténik a rekultiváció és beruházás kezdődik. A Veolia tájékoztatása szerint az erőmű jelenleg nagyobb részt biomassza - faapríték és mezőgazdasági melléktermékek -, kisebb mértékben szén felhasználásával állít elő gőzt a timföldgyár és az ajkai távhőhálózat számára, valamint évente 320 ezer megawattóra villamos energiát termel. A 131,6 MW villamos- és 360 MW beépített, névleges hőteljesítményű erőmű összesen 285 embernek biztosít munkát.

A Bakonyi Erőmű Zrt. nyilvános céginformációs adatai szerint a 2015-ös évet 13,907 milliárd forintos, a 2016-os évet 12,997 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta.

A Veolia-csoport által üzemeltetett távhőszolgáltatók 11 városban 12 ezer lakás távfűtéséről gondoskodnak, emellett további 109 ezer lakossági és intézményi ügyfél számára termelnek hőenergiát. A csoport éves hőenergia-termelése meghaladja a 6400 terajoule-t, évente több mint 500 gigawattóra villamos energiát állítanak elő, illetve egy 42 gázmotorból álló, összesen 65 megawatt kapacitású virtuális erőművet kitevő országos rendszert üzemeltetnek. A vállalatcsoport jelenleg mintegy 780 embert foglalkoztat, országosan több mint 250 telephelyen.







0
0
0

hírek innen, onnan

Választás 2026: döntött az NVB a listás mandátumokról – az utolsó percben is kiesett egy név

Huszonöt országos listás mandátum kiadásáról döntött az NVB – jelentette az MTI.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet...

Huszonöt olyan parlamenti mandátumot adott ki Nemzeti Választási Bizottság, amely lemondás miatt üresedett meg

A testület szentesítette az eddig a Fidesz és egy esetben a Mi Hazánk által tett személyi változtatásokat.

Miamiban tért vissza az F1-es mezőny, Charles Leclerc volt a leggyorsabb a szabadedzésen

Bő egy hónapos böjt után folytatódik a száguldó cirkusz.

Lépett a Meta: azonnal eltüntették azoknak a hirdetését, akik hatalmas pert zúdíthattak volna a nyakukba

Két amerikai szenátor közös levélben bírálta Mark Zuckerberget, a Meta vezérigazgatóját: a politikusok azt nehezményezik, hogy a cég...

Botrányos kifizetések az NKA-nál: Rónai Egon megizzasztotta a minisztert 

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken az ATV Egyenes Beszédben volt kénytelen magyarázni, hogyan osztott ki 17...

Ezért érdemes minden nap fokhagymát fogyasztani – nem csak megfázás ellen.

A fokhagymát már ősidők óta használják különféle kultúrákban, nem csupán az ételek ízesítésére, hanem az egészség...

Hankó Balázs az NKA-milliárdok kiosztásáról: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések

A leköszönő kulturális miniszter bevédte a 17 milliárd forintnyi támogatás kiosztását és megerősítette, hogy beül a parlamentbe.

Pankotai Lilinek nem annyira tetszik Magyar Péter sógorának miniszteri kinevezése

Szerinte a családtag kinevezése sok mindent jelezhet, de nem feltétlenül cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyartól, és támadási...

Újabb történelmi mélypont: így reagált Kapitány István

A leendő gazdasági és energetikai miniszter a családbarát munkahelyekről, és az emberséges szülészetről írt oldalán.

A maharadzsa feminista lányát Churchill látni sem akarta, hiába volt a királynő a keresztanyja

Az utolsó indai maharadzsa lányaként született 1876-ban, a nőjogok kérlelhetetlen aktivistájaként hunyt el 72 éves korában, 1948-ban,...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0