Ezt olvasta már?


Megszűnik a 40-es körzet, a kék szám

Január 1-jétől már nem használható a hazai kékszámszolgáltatás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelete nyomán - emlékeztet a hatóság.

A 40-es számokat használó cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, és jellemzően a 80-as zöldszámok vagy vezetékes földrajzi számok mellett döntöttek. Az új elérhetőségekről az érintett cégek honlapján érdemes tájékozódni.
A korábban a kékszámok hívásdíjával kapcsolatos, sokasodó fogyasztói panaszok vezettek el oda, hogy az NMHH előírta a szolgáltatás hazai megszüntetését egy 2016-os rendelete kiadásával, a kivezetés pedig a fogyasztók érdekeit képviselve két lépcsőben valósult meg. Erre azért volt szükség, mert a hatályos szabályozás ellenére a hívó és a hívott előfizető között elosztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívóra, vagyis az előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.
A 40-es számokat javarészt nagy ügyfélkörrel rendelkező cégek - például közüzemi szolgáltatók, bankok vagy fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások - használták ügyfélszolgálati számként. Az áttérésre rendelkezésre álló két évben ezeket más telefonszámokkal váltották ki, zömében a 80-as zöldszámokkal vagy vezetékes számokkal. A cégek különböző termékein vagy tájékoztatóin előfordulhat, hogy a fogyasztók még találkoznak 40-es hívószámmal, ilyenkor a társaság weboldalán vagy ügyfélszolgálatán érdemes tájékozódni az új elérhetőségről.

A kékszám eredete
A kékszámokat 1997-ben vezették be, hogy az akkori, zömmel vezetékes telefont használók a számot az ország bármely pontjáról ugyanannyiért, a helyi hívás díjáért hívhassák. Ez úgy valósulhatott meg, hogy a helyi és a távhívás díjkülönbözetét a hívott fél fizette. A mobiltelefonálás elterjedésével viszont a helyi hívás fogalma értelmét vesztette, a kékszámok hívásáért a szolgáltatók különböző díjakat számláztak ki, és gyakran a kékszámok hívása többe került, mint bármely más belföldi hívás. Mindezzel a szolgáltatás éppen a lényegét, a kedvezményes díjú információcsere lehetőségét vesztette el. A telefonálási szokások változása mellett a 40-es számok jelentőségének csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy ma már az ügyfélszolgálatok elérhetőségét a cégek sok más módon, így például e-mailben, internetes hívással, közösségi oldalakon keresztül vagy akár chatszolgáltatással is biztosíthatják a hozzájuk fordulók számára, ráadásul ingyenesen.

NLCS
Fotó: Priscilla Du Preez on Unsplash







0
0
0

hírek innen, onnan

Ő oldotta meg a biológia egyik legnagyobb rejtélyét, de a kollégái a háta mögött bezsebelték a Nobel-díjat

Rosalind Franklin hatalmas felfedezést tett az 1950-es években, amely alapjaiban írta át a biológiáról addig kialakult tudásunkat. Mire...

40 év után derült ki, hogyan készült budapesti koncertjére Freddie Mercury

Forró nyári este volt a Népstadionban Freddie Mercury koncertje idején, tízezrek hullámzottak egyszerre, úgy lüktetett a nézőtér,...

A rendőrökkel is összecsaptak az ausztrál vidéken, hogy megkaparintsák egy kislány feltételezett gyilkosát

Miután helyiek elfogtak és majdnem agyonvertek egy őslakos kislány megölésével vádolt férfit, a rendőrökön keresztül is megpróbáltak...

Szabó Bencével és a Tisza-kormány leendő belügyminiszterével tárgyalt Magyar Péter

Pósfai Gábor leendő belügyminiszterrel és Szabó Bence századossal posztolt közös képet Magyar Péter. Állítása szerint tárgyalást...

Kiderült, mit remél a Höok az egységes oktatási minisztériumtól

A diplomaszerzés esélyének javítását látja az egységes oktatási minisztérium létrehozásában a Hallgatói Önkormányzatok Országos...

Apácára támadt egy férfi Jeruzsálemben – videó

Miután a földre lökte a nőt, bele is rúgott.

Sci-fi sorozatok, ahol minden epizód mesterműnek számít

Ezek a sci-fi sorozatok ritka kivételként minden epizódjukban kiemelkedő minőséget nyújtanak.

Videón a Naprendszer egyik legősibb területe, amit egy hatalmas ütközés alakított ki

Ezt látja a Marson a NASA két marsjárója, amelyek egymástól 3700 kilométerre dolgoznak.

A nagypapa cseresznyéje elfagy, az unoka datolyaszilvája beérik – Generációváltás a gyümölcsösben

A korán virágzó kajszit elviszi a fagy, a cseresznyét szétveri az eső, a hagyományos gyümölcsösök pedig egyre nehezebben bírják a...

"Írtam Robbie-nak" - a Celtic-legenda látogatása beindította a találgatásokat

A Celtic körül újra felerősödtek a Robbie Keane-nel kapcsolatos találgatások, miután Scott Brown Magyarországon járt és meglátogatta...

Elárulta az óvoda ablakán belövő férfi, hogy miért csinálta

A 71 éves gyanúsított légfegyverből adott le lövést Solymáron, a lövedék pedig egy óvoda csoportszobájába csapódott be. A férfi a...

Videó: Elájult az iskolabusz sofőrje, a diákok a kormányhoz ugrottak – mindenki életét megmentették

Az amerikai Mississippi államban diákok vették át az irányítást egy jármű felett, miután a sofőr, Leah Taylor asztmaroham miatt...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

0