Ezt olvasta már?

OGY - A Fidesz-KDNP a balesetben elhunyt Koncz Ferenc lányát indítja a tiszaújvárosi körzetben

A Fidesz-KDNP helyi szervezete Koncz Zsófiát, a motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc lányát indítja a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében kiírt parlame...


Megújul a tiszalöki vízlépcső

Megújul a tiszalöki vízlépcső, a kiemelt fontosságú vízépítési létesítmény rekonstrukciójának keretében az egyes számú gáttábla felújítása már a végéhez közeledik - tájékoztatta az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig) az MTI-t csütörtökön.


hirdetés

A "Tiszalöki Vízlépcső és hajózsilip rekonstrukciója" kiemelt projekt a Nemzeti Vízstratégia részeként, a Széchenyi 2020 program keretében 5,057 milliárd forint értékben, vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósul meg.

A fejlesztés célja a műtárgy műszaki állapotának felülvizsgálata és átfogó javítása, közvetett módon pedig az észak-magyarországi régió árvízi veszélyeztetettségének csökkentése.

A munkálatok érintik a duzzasztómű gáttábláinak rekonstrukcióját, gépészeti és elektromos berendezéseinek felújítását, a műtárgy vasbeton szerkezeteinek átfogó vizsgálatát és javítását, a hajózsilip és kapcsolódó létesítményeinek szerkezeti és

gépészeti felújítását is.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság közös projektjének keretében 2019 júliusától tartanak a kivitelezési munkálatok, amelynek végén biztosítható lesz, hogy a ma már 65 éve üzemelő vízlépcső biztonságosan és üzemszerűen képes legyen ellátni feladatait a vízszolgáltatásban, az árvízvédelemben, a folyógazdálkodásban, a hajózás területén, a megújuló energia hasznosításában és a környezeti kockázatok csökkentésében.

A projekt várhatóan 2022 január végén fejeződik be.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Újabb, a bejrútihoz hasonló katasztrófa fenyeget a térségben

Katasztrófával fenyeget a hónapok óta blokád alatt álló líbiai olajterminálokban a csordultig teli olajtározók és az egyre növekvő...

Negyvenhárommal emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon

Negyvenhárommal 4696-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, nincs újabb elhunyt - közölte a...

Az erőkifejtés vagy testmozgás miatt kapnak hőgutát a kutyák

Az erőkifejtés vagy testmozgás, amely lehet akár a gazdival közös séta, játék vagy futás is, a felelős a potenciálisan halálos...

Pestis korabeli szokást elevenítettek fel Firenzében a koronavírus miatt

Újra nyitnak az úgynevezett borablakok, ahol érintésmentesen lehet kérni egy jó fröccsöt.

Válassz egy baglyot, és derítsd ki, mi az a tulajdonságod, amin feltétlenül változtatnod kéne

A baglyok számtalan mitológiában hordoznak magukkal különleges jelentést, sőt, sokak szerint ha gyakran látsz ilyen madarat a valóságban,...

Éppen felfektették a szülőágyra az anyát, amikor felrobbant a bejrúti kikötő, az orvosok mobiljainak fényénél szülte meg a kis George-ot

A szülészorvosoknak előbb össze kellett varrniuk egymás sebeit, aztán jöhetett a kitolási fázis.

Sokan azért kezdenek tinikorban inni, mert félnek, hogy kimaradnak a jóból

Isznak a tinik, ha félnek, hogy kimaradnak a jóból.

Koronavírusos beteg Keller Ákos csapatában, szünetelnek az edzések

Az egyik kosaras pozitív koronavírus-tesztje miatt szünetelnek az edzések Keller Ákos csapatánál, a lengyel bajnok Slask Wroclawnál.

Sose derül a botswanai tömeges elefántpusztulás oka?

Mostanáig azt hitték, hogy mezőgazdasági vegyszerek öltek.

Sport

Meghalt a magyar röplabdázás egyik legnagyobb alakja

Kasziba István öt csapattal összesen nyolc bajnoki címet nyert, és irányította a női válogatottat is.

Tátva marad a száj Messi góljától

Azóta is keressük az állunkat.

Súlyos bírói hiba is kellett a Juventus BL-kieséséhez

A pénteki mérkőzést látva valóban felmerül a kérdés: mi szükség van a VAR-ra.

Meghalt Györe Lajos mesteredző

A magyar vízilabdázás legendájának az uszoda volt az élete.

A Ferrari pilótája elmondta, miért nem térdelt le a versenyek előtt

Charles Leclerc szerint többféle módon is lehet küzdeni a rasszizmus ellen.

A Barcelona és a Bayern München már a negyeddöntőben BL-döntőt játszhat

A két sztárcsapat pénteken csap össze Lisszabonban. Messi a Napoli, Lewandowski pedig a Chelsea ellen gálázott.

Ennyire súlyos verésbe még nem szaladt bele a Chelsea

A Bayern München bizonyította a Chelsea elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján is, hogy az egyik legnagyobb favorit az idei kiírásban.

Négy csapat közül kaphat ellenfelet a Fradi a BL-selejtező első körében

Az UEFA elkészítette az első kör kalapjainak beosztását a vasárnap déli sorsolás előtt.

Az életéért aggódott az argentin focista, miután megsértette Ibrahimovicot

Marcos Rojo örökre hálás lehet a jókor érkező José Mourinhónak.

Most érkezett: Busai Attilát műteni kell - Három helyen eltört a brutálisan összevert focista arccsontja

Budapest ? Kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett szenvedett Busai Attila (31), a Ferencváros korábbi labdarúgója abban a verekedésben, amely szerdán este zajlott le egy budapesti szórakozóhelyen. A játékost meg kell műteni.

Megint drogügybe keveredett a korábbi válogatott magyar pingpongos

Ült már börtönben hasonló bűncselekmény miatt, és most könnyen lehet, hogy visszatérhet a rácsok mögé.

0

Bulvár

Elbambult az M0-son egy sofőr, elképesztő, hogy mit művelt az autójával - videó

Csak három napja használták az új védőeszközt, már össze is törte a túl gyorsan hajtó autós.

Órákon belül megérkezik a vihar az ország középső részére

Lehűlésre nem, de jelentős mennyiségű csapadékra számítani kell.

Ültess ilyet a kertedbe, ha nem akarod, hogy belássanak: te is örömmel nézed majd őket

A kert nagy ajándék, hiszen főleg a jó időben gyakorlatilag második élettérként szolgálhat. A fűben olvasás, a felfújható medencében pancsoló gyerekek, a sütkérezés a napon vagy éppen az esti grillezés azonban nem tartozik másokra.

Megrázó hír - félbeszakadt a neves magyar zenész koncertje.

Bérczesi Robi a magyar underground zene egyik ismert zenésze, akinek legismertebb formációja a Hiperkarma volt, ezzel a zenekarral még a mainstream zenéket játszó rádióba is képes volt bekerülni. Még 2018-ban egy nagy internetes portálnak adott interjújában beszélt komoly alkohol- és drogproblémáiról, amelyek aztán sikerrel túljutott és a BlaBla nevű formációval igyekezett újra feltenni magát a [...]

Lefényképezte a házát, hogy eladja, ekkor vérfagyasztó dolgot pillantott meg

Hónapokkal később vették észre, hogy valami nem stimmel a fényképpel. Te mit gondolsz?

blogmorzsák

"Nyaraljunk itthon" - turisztikai kampány az 1930-as években

Így csábították belföldi nyaralásra dédszüleinket.

Meghan úgy érezte, feladta egész életét a királyi családért

A Sussexékről írt könyv szerint a pár úgy érezte, hogy nem támogatják őket, és márciusra már alig beszéltek Vilmosékkal.

Meglepő húzás a japán vasúttól

Sok mindent várna az ember egy vasút­társaságtól, azt azonban aligha, amit most Japánban megléptek.

Az autó vagy a motorkerékpár biztonságosabb?

Most kiderül, az autó vagy a motor számít-e biztonságosabb közlekedési eszköznek – legalábbis a szakértők szerint.

Kedves Blogger, most tényleg megjelenhetsz az Indexen!

Ennek köszönhetően tartalmaiddal jóval több olvasóhoz juthatsz el.

Kántor: a leghíresebb magyar rendőrkutya története

Kántor az egyik leghíresebb magyar négylábú, sikerei ma is lenyűgözőnek számítanak. Nézd meg, ki volt a gazdája!

Tényleg megőrült Péterfy Bori?

"Azt ígérte, dühös lesz az új lemeze. Meghallgattuk."

Fiatalok és gyorsan tüzelnek

Jon Bon Jovi 30 éve írt Grammy-díjas zenét Hollywood ügyeletes szívtipróinak westernfilmjéhez.

Iskolaőrök - jó ötlet ez?

A szeptembertől kezdődő új iskolai tanévtől közel 500 hazai oktatási intézményben lesznek iskolaőrök.

Rokon, barát körbe-körbe

Hogy a csudába nem sújt le ilyenkor Orbán ostora?

Lánygyermekek, akiket belekényszerítenek a házasságba

650 millió lány, akiket megfosz­tottak a szabad akaratuktól és beleragadtak a szegénységbe.

A másoló csa­pat miatt áll a bál az F1-ben

Egy illegális, de mégis legális megoldás, „zavarba ejtő” ítélet, háborgó riválisok és még sok korántsem lefutott kör.

0