Melyik a legjobb honlap az országban?
Immáron kilencedik alkalommal hirdeti meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Klub "Az Év Honlapja" pályázatot. Idén 2010. szeptember 1.- október 31. között lehet a honlapokat benevezni a hazai online-tér legrangosabb versenyébe.
Az idén a szervezők újabb kategóriákat állítottak fel, illetve bizonyos kategóriákat kettéválasztottak: többek között ilyen újítás az e-learning és az oktatási kategória, a vendéglátás és turizmus, valamint az önkormányzati és kormányzati oldal különválasztása is. Az „Ifjúsági" kategóriában idén is díjmentesen indulhatnak a jövő nemzedékének tagjai. (Ezt a kategóriát egyébként idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelem és marketing szakos hallgatói értékelik.)
Kategóriánként egyetlen honlap lehet „Az Év Honlapja". Különdíjjal jutalmazhatja a szakmai zsűri azokat a honlapokat, amelyek az adott kategóriában, holtversenyben végül alulmaradnak. Azokat a kategóriájukban kiváló honlapokat, amelyeket a zsűri kiemelkedőnek, érdemesnek tart, pedig az ún. Minőségi díjban részesítheti - ők egy éven keresztül viselhetik „Az Év Honlapja - 2010 Minőségi Díj" logóját.
„Minden jel arra utal, hogy a hazai vállalkozások egyre szélesebb köre ismerte, illetve ismeri fel az internetben rejlő lehetőségeket. Ma már az is egyértelmű, hogy a cégek költségvetéseikben egyre komolyabb erőforrásokat csoportosítanak át az online területre."- nyilatkozta Varga István, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Pályázat alapítója.
A ünnepélyes díjátadóra 2010. december 2-án este kerül sor Budapesten, a Hotel Helia-ban.
Szavazni a kiírás lezárását követően a verseny honlapján lehet.

- Zalában hónyelveket alakít ki a szél az utakon
- Hat településre nem lehet bejutni Borsodban
- Kisteherautó ütközött vonattal Borsodban
- Bemutatkozott a Mikó Imre terv
- Kamion gázolt halálra egy havas úton elcsúszó kerékpárost Berettyóújfaluban
- Szombathelyen hóágyúval gyártott havon szánkóznak a gyerekek
- Nyolc év fegyházbüntetést kapott egy kislányával fajtalankodó apa Kecskeméten
- Tiltakozó menet indult Miskolcról Budapestre
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

