Ezt olvasta már?

Történetének legnagyobb árbevételét produkálta a miskolci FUX Zrt. tavaly

A szabad- és szigetelt vezetékek gyártására szakosodott miskolci székhelyű FUX Zrt. mintegy másfélszeresére növelte a 2022-es árbevételét az egy évvel korábbihoz...

0

Mérséklődött építési telkek forgalma és drágulása

Az építési telkek forgalma az első háromnegyedévben 10 százalékkal visszaesett, drágulásuk 2,5 százalékra mérséklődött a tavalyi azonos időszakhoz képest - ismertette az Otthon Centrum saját értékesítéseinek országos összesítése alapján az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.


hirdetés

Az Otthon Centrum szerint a fordulat nem meglepő, a romló gazdasági helyzet fogta vissza a keresletet.

Az ingatlanközvetítő ismertette: az építési telkeknél az átlagos négyzetméterár 10,8 ezer forintra nőtt, 2,5 százalékkal emelkedett.

Tavaly az idei többszörösével nőttek (30-50 százalékkal) az árak és 20 százalékkal a forgalom a családi házak építésére alkalmas telkek iránti kereslet megugrása miatt - emlékeztettek.

Hozzátették ugyanakkor, hogy nagyok az eltérések a települések között, sőt akár a településeken belül is a telekárakban.

A fővárosban négyzetméterenként 60 és 80 ezer forint között keltek el a családi vagy ikerházak építésére alkalmas telkek. A megyeszékhelyek között még nagyobb a szórás, Debrecenben 28 ezer forint az átlag, míg Szombathelyen 13 ezer, Kecskeméten 8 ezer, a sor végén lévő Zalaegerszegen pedig csak 2500 forint.

A közlemény kisebb településeket is említ, ezeknél csak a vízparti telkek árai közelítik vagy haladják meg a 10 ezer forintot az első 9 hónap adatai alapján.

 







0

hírek innen, onnan

Kiderült, hogy melyik börtönbe zárják Lagzi Lajcsit

Még nem kapta meg az értesítőt, de valószínűleg már megvan a helyszín.

Újabb nagy csapás fenyegeti a sérüléséből lábadozó Gulácsit

Keresztbe tehet neki a Bayernnél végbemenő nagy változás.

„Nehéz lesz visszaülni a tárgyalóasztalhoz” a debreceni akkumulátorgyár ügyében

Debreceni nagyvállalkozó forrásunk szerint fontos lenne a párbeszéd, hogy kiderüljön, mi a valós, mérhető és bizonyítható kockázata a...

Gyurcsó: "Ez most a legrosszabbkor jött."

Előreláthatólag két hétig nem léphet pályára Gyurcsó Ádám, a ciprusi labdarúgó-bajnokságban éllovas AEK Larnaca magyar támadója.

Ireland Baldwin kislányát Hollandnek, azaz Hollandiának fogják hívni

Mivel ő is egy országról kapta a nevét, a párjával úgy gondolták, legyen hagyomány.

Twitter-háborúba keveredett Orbán

Kitört a tweetháború Orbán Balázs és Daniel Freund EP-képviselő között közel egy napja egymásnak üzengetnek. A vita kiindítója a...

Kézi-vb: a múltban is forgott a szerencse, egyszer még a szaúdiak is besegítettek

A múlt sikerei sem jöhettek volna össze az ellenfelek eredményei nélkül.

Sport

A célt elérte a válogatott, de nagy pofont kapott a vb-n a hazai szakma

Az olimpiai selejtező megvan, de a párizsi kvóta még mindig nagyon távoli a magyar kéziválogatottnak.

Piqué szerelme pánikrohamot kapott, kórházban ápolják

Óriási a médiafelhajtás, összeroppant a fiatal lány.

Ledobja a bombát a Barcelona az utolsó napon?

Mégis érkezhet játékos a csapathoz?

A Chelsea kész őrületesen sok pénzt fizetni a vb legjobb fiatal futballistájáért

Azonban így sem biztos, hogy végül megszerzi a kiszemeltjét.

Ötszörös BL-győztes lesz Schäfer csapattársa Berlinben

A Bundesliga meglepetéscsapatában folytatja a korábbi Real Madrid-játékos.

FTC: Spanyolországban folytatja a csatár

A spanyol másodosztályban 18. helyen álló Racing Santandernél folytatja a pályafutását Roko Baturina. Íme, a Ferencváros bejelentése: “Roko Baturina Spanyolországban […] A FTC: Spanyolországban folytatja a csatár

Elképesztő küzdés, elszakadt szalaggal játszott a döntőben

Legalább fél évet kell kihagynia, kérdéses, hogy megússza-e műtét nélkül.

Újfent országot és klubot váltott Koszta Márk

Egy év alatt harmadjára is klubot vált Koszta Márk számolt be a csakfoci.hu. A 26 éves támadó jelenleg az orosz […] A Újfent országot és klubot váltott Koszta Márk bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

Gróf Dávid távozik a DVSC-től

Az NB1.hu több forrásból is úgy értesült, hogy távozik a DVSC-től Gróf Dávid, akinek a nyáron egyébként is lejár a […] A Gróf Dávid távozik a DVSC-től bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

Harry Maguire Olaszországban? Megtörténhet…

A Serie A-klub érdeklődik az angolok hátvédje iránt.

Hónapokra kidőlt az MU játékmestere, a Bayernből érkezhet pótlás

Az egész Premier League-ben csak Kevin De Bruyne áll nála jobban.

Tarolt a világbajnok: mindenki szerint ő volt az év legjobbja

Bejelentették a Premier League mezőnyét is.

0

Bulvár

„Rendszeresen ért erőszak a tüdőosztályon”

Rendkívül gyakran érinti akár verbális, akár fizikai erőszak az egészségügyi dolgozókat a betegellátás során. A szakértő szerint egyes területeken az önvédelmi oktatást is érdemes lenne megfontolni.

Időjárás: megbolondul minden Magyarországon, iszonyatosan kemény lesz a február eleje

A viharos széltől nem szabadulunk meg, és esőre, hózáporra is számítani kell Magyarország egyes részein.

Megszűnhet az ingyenes fogászati ellátás?

A TB-finanszírozott fogorvosi rendelők költségei az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek az elmúlt időszakban. Ha nem emelik meg a praxisok rezsitámogatását, hamarosan nem lesz hol ellátni a betegeket.

Náray Tamás 5 éve költözött Spanyol-országba: 63 évesen így él külföldön

Náray Tamás felszámolta a pesti üzletét, majd külföldön kezdett új életet. Túl a hatvanon több új szakmában is sikeres lett.

Döbbenetes dolgot állít a Facebookról egy volt alkalmazott: így merítik le direkt a felhasználók telefonját

Egy volt Facebook-alkalmazott nagyon súlyos vádakat fogalmazott meg a céggel szemben.

Őrült iramban fogy a 16 százalékos állampapír

Alig egy hét alatt több mint 330 milliárd forintnyi fogyott el az inflációt követő hozamú Prémium Magyar Állampapírból. Már csaknem 4600 milliárd forint van ebben a befektetésben, amely egyértelműen az új szuper

8 elképesztő dolog, amire a szódabikarbóna jó, de még nem gondoltál rá

Kevesen tudják, hogy nemcsak belsőleg, de külsőleg is alkalmazhatjuk. Lássuk, hogy és miképp használhatjuk ezt a csodaszert!

Meglepő, mi vezetett a pápa lemondásához

A kínzó álmatlanság volt az elsődleges oka annak, hogy a néhai XVI. Benedek pápa 2013-ban lemondott tisztségéről – derült ki abból a levélből, amelyet a december végén elhunyt nyugalmazott pápa pár héttel a ha

Ma 45 éves Oláh Ibolya: most így néz ki a 2003-as Megasztár felfedezettje

Oláh Ibolya a Megasztárt nem, de A Dal 2022-es évadát megnyerte versenydalával.

blogmorzsák

Hogyan túrázz télen?

A tél, nem azt jelenti, hogy nem lehet túrázni, csak érdemes megfelelően felkészülni. Tippek északról, egy téli túrához.

Csepelen természetközeli ikerház eladó

Jó közlekedés, kedvező ingatlanárak, csendes utcák. Ez a Csepel-sziget.

0