Ezt olvasta már?

Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség 2019-es szakmai díjait

Idén is öt kategóriában ítélte oda Par Excellence szakmai díjait a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely immár hatodik éve díjazza a legjobb magyarországi pinc...

0

Miért alakulnak ki a forgalmi dugók, és mi lehet a megoldás?

Az alábbiakban a forgalmi dugók kialakulásának okaira szeretnénk magyarázatot nyújtani, illetve felvázoljuk a lehetséges megoldásokat a kellemetlen várakozások megelőzése érdekében.


hirdetés

A forgalmi dugók okai

 

A forgalmi dugók kialakulásának okáért sokan a kisebb-nagyobb közlekedési baleseteket, illetve az útfelújításokkal járó munkálatokat teszik felelőssé. A feltételezés azonban az esetek többségében téves. Természetesen a koccanások és az útfelújítások miatt néhány sávot időnként lezárnak, és emiatt torlódás alakulhat ki.

 

Kutatócsoportok matematikai számításai alapján azonban érdekes eredmények születtek a dugók okaival kapcsolatban. A vizsgálat szerint akár egyetlen lassítás is forgalmi dugót idézhet elő.

 

Amikor az egyik sofőr lelassít, a mögötte lévő autósoknak értelemszerűen szintén kötelező lassítani. Az első autós számára ez semmiségnek tűnhet, mivel szinte azonnal visszatérhet az eredeti tempójához. Egy ilyen manőver viszont elegendő ahhoz, hogy kilométerekkel hátrébb az autók feltorlódjanak, és forgalmi dugó alakuljon ki.

 

További káros szokás a sávok közötti cikázás a gyorsabb haladás érdekében. Az autójával cikázó sofőr valóban hamarabb eléri az úticélját, de a mögötte lévő sofőrök jelentősen lelassulnak.

 

Mit tehetünk a forgalmi dugók ellen?

 

A fentiekben említett tényezők alapján megállapítható, hogy a vezetési stílus kifejezetten nagy szerepet játszik a forgalmi dugók kialakulásában. Éppen ezért célszerű tudatosabban vezetni, hogy minél kevesebb értékes időt kelljen a torlódásokban tölteni. Kerüljük a váratlan, hirtelen fékezések használatát, és a saját sávban próbáljunk meg minél egyenletesebb tempóban közlekedni. Az autópályán célszerű bekapcsolni a tempomatot, ha van rá lehetőség. Az útvonal tervezése folyamán érdemes olyan alkalmazásokat használni, amelyek segítenek meghatározni a legkevésbé forgalmas utakat. A biztonságos közlekedés érdekében pedig válassz egy telefontartót az Autófelszerelések.hu kínálatából!

 

Természetesen a forgalmi dugók visszaszorítására a legjobb megoldás az autók számának csökkentése lenne. Amerikai nagyvárosokban végzett kutatások szerint, ha csupán 1 százalékkal csökkentenénk a jelenlegi autóforgalmat, az 15 százalékkal hatékonyabb közlekedést eredményezne. Magyarországon is készült hasonló felmérés, amely azt állapította meg, hogy Budapesten a csúcsforgalomban az átlagos sebesség mindössze 15 km/h. Viszonyításképp egy kerékpárral kényelmes, nem megterhelő tempóban is gyorsabban lehet közlekedni. A másik alternatíva a tömegközlekedés lehet, amely a hatékonyságot tekintve valóban kedvezőbb utazást nyújthat.

 

(x)







0
0
0

hírek innen, onnan

Meghalt a Roxette énekesnője

Marie Fredriksson évek óta súlyos beteg volt, 61 évesen érte a halál.

Csodás versben árulja a használt kocsiját a kortárs költőnő

Szó szerint megkímélt állapot, nem hajtották Dezsőt állatok. Költő volt sofőrje, nem sokat gyötörte,

Tévhit vagy sem? Ezt kell tudni a természetes probiotikumokról

A fermentálás egyáltalán nem újkori szeszély, hiszen már időszámításunk előtt 6000-ben ismerték az eljárást. Most ismét...

Szerződést hosszabbítottak a francia szövetségi kapitánnyal

Didier Deschamps játékosként és edzőként is világbajnok lett a válogatott színeiben.

Rendhagyó karácsonyi dallal készül az ünnepekre Tarján Zsófi

Nyakunkon az ünnep, ugyanis már csak pár nap van karácsonyig. Ilyenkor felcsendülnek a kedves ünnepi nóták, de a Honeybeastnek...

A botrány folytatódik. Kizárták az Érd ellenfelét

A Corona Brasov helyett a Nastasud együttese lesz Szabó Edina csapatának ellenfele

Az angol provokátor fontos üzenettel csapott le ismét

Banksy az éj leple alatt lepte meg a Birminghamet legújabb alkotásával.

27 év kihagyás után ismét ott lesz a CES-en az Apple

Azt, hogy a világ legnagyobb technológiai kiállításaként rendetett CES-t az Apple nélkül tartják szinte már evidenciának vettük, 1992...

Megválasztották Handó utódját az OBH élére

A következő kilenc évben Senyei György Barna az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

Szabályozták az öntözéses gazdálkodást

December 10-én az Országgyűlés 171 igen és 17 nem szavazattal elfogadta az Agrárminisztérium öntözéses gazdálkodásról szóló...

0

Sport

"Gyárfás meg nézett bambán körbe, mint John Travolta a ponyvaregényes mémekben"

Könyvajánlónk az "Újabb Top 10-es történelmi slágerlisták" című kötetről.

Nemi betegség miatt kell kihagynia az el Clásicót a Barca sztárjának

A klub által közölt izomsérülés nem fedi teljes mértékben a valóságot.

25 évesen meghalt a DVSC korábbi focistája

Molnár Tamás vasárnap öngyilkos lett.

25 évesen vetett véget életének a DVSC korábbi játékosa

Vasárnap, 25 éves korában vetett véget életének Molnár Tamás, a DVSC korábbi focistája.

Ennyit keresett Babos Tímea 2019-ben

Babos Tímea a 25. helyen áll a női teniszezők idei kereseti rangsorában.

A világ egyik legjobb támadójával akarja pótolni Neymart a PSG

A France Football értesülései szerint a Paris Saint-Germainnek megvan az utódjelöltje, ha Neymar jövő nyáron elhagyja a francia klubot.

Álomnyeremény a Szerencsejáték Zrt. egyik legnépszerűbb játékán: ennyi pénz ütötte egy budapesti sportfogadó m...

El tudja képzelni, hogy egy pillanat alatt ezerszeresét nyeri vissza a feltett pénzének? Három emberrel bizony megtörtént, de volt olyan is, aki közel 40 millió forintot tehetett zsebre egy jól összerakott Tippmix-szelvénnyel.

Az AC Milan legendája lesz a Napoli új edzője

Olasz sajtóértesülések szerint Carlo Ancelottit akkor is kirúgják, ha a csapata továbbjut a BL-ben.

A pokol legmélyebb bugyrát járták meg az Ágyúsok, de végül örülhettek

Az Arsenal együttese hátrányból fordítva 31-re múlta felül idegenben a West Ham United csapatát, így zsinórban kilenc nyeretlen tétmeccs után végre győztesen hagyhatta el a pályát.

Ronaldo máris megbánta, hogy távozott a Real Madridtól

Ronaldo egykori játékostársainak vallott arról, úgy érzi, megbánta, hogy 2018-ban elhagyta a Real Madridot, és a Juventushoz igazolt. A portugál sztárjátékos szerint ez a döntése vezetett ahhoz, hogy az elmúlt két szezonban nem nyert Aranylabdát.

Elhunyt a Loki egykori játékosa

Komoly problémákkal küzdött.

0

Bulvár

Embernagyságú halat fogtak Baranyában - fotó!

Több mint kétméteres harcsa akadt horogra.

Egy indiai nőnek egyszerű ötlete van a nemi erőszakok megszüntetésére, de a férfiaknak nem fog tetszeni

A feje tetejére állította a sokszor hangoztatott tanácsot, hogy a nők vigyázzanak magukra.

Tényleg jó az intimtölcsér? Kipróbáltuk, és elmondjuk a hátrányait is

Az intimtölcsér előnyeit és hátrányait is számba vettük.

Egész életében félt a szomszéd pitbulljától - Amíg az meg nem mentette az életét

Ismét bebizonyosodott, hogy nem létezik olyan, hogy veszélyes kutyafajta".

Egy rúgással elintézték a pillangókéssel pénzt követelő salgótarjáni férfit

A támadó azzal védekezett, hogy a tartozást akarta behajtani.

Mihályi Győző a Blikknek: "Senki nem állt fel, pedig jelen volt az édesanyja is"

Budapest - "Nincs ügy! - szögezte le Mihályi Győző, aki szerint másnak szánják az Újszínházat, ezért sározták be.

blogmorzsák

8 tévhit a depresszióval kapcsolatban

A leggyakoribb mentális prob­lémáról van szó, amelyről ren­geteg tévhit kering.

Egy isztambuli prostituált életének utolsó percei

A számkivetett, kiszolgáltatott nőkről szól Elif Shafak új regénye.

A szaúdi Mikulás-csomag

Nagy meglepetést hozott a múlt heti OPEC+ találkozó sok szempontból.

A nyomtatott sajtó jelene és lehetséges jövője

Megszűnik a Playboy, a PCGuru, a GameStar és a Men's Health is. Jövőre ismét megcsappan a minőségi magazinok száma.

Ez a 12 m²-es, "erősen felújítandó" lakás elmegy 10,7M-ért?

Eladó hegyi tó a Mátrában, félkész "saját Dallas" Cegléden, és egy luxusvonat Nyíregyházán. 10 remek ingatlanhirdetés.

Gwyneth Paltrow karácsonyi vibrátoros videója mindent visz!

A szinésznő magára is gondol az ünnepek alkalmából.

Mik azok a "városi hőszigetek"?

Egy többmilliós nagyváros klímája jelentősen eltér a környező területektől. Témánk az "urban heat island" nevű jelenség.

Pusztulásban. Egy teljesen értelmetlen dráma részesei vagyunk

A most folyó rombolás és nemzetvesztés már nem a politikai harc harc kategóriája.

Mivel vezetné meg az Európai Uniót a kormány?

Holnap folytatódik a 7. cikkes meghallgatása Varga Juditnak. Kamukkal készül rá.

Lavrentyij Berija szellemdácsája

Az épületet 1953-ban hagyták el, mikor Beriját letartóztatták. Azóta üresen áll.

Így készíts otthon álomfogót!

Elkészítési leírás lépésről-lépésre, hogy neked már könnyen menjen!

0