Ezt olvasta már?


Minden idők legjobb éve volt 2016 a turizmusban

Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus, az idegenforgalom minden idők legjobb évét könyvelhette el 2016-ban, és idén is hasonló eredményekre számítanak az ágazatban, miután 2017 a sportturizmus éve lesz - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. - Pécsi Napilap -

Guller Zoltán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatait értékelve rámutatott: 2016-ban a szálláshelyek bevételnövekedése felülmúlta még a vendégéjszakák számának növekedését is. Tavaly 7,0 százalékkal 27,7 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma, míg az ágazat összes bevétele 9,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a szállásdíjak bevételei pedig 11,1 százalékkal nőttek - ismertette.

A magyar turizmus nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően teljesített: a magyar növekedés tavaly a világátlag csaknem kétszerese, az európai átlag több mint háromszorosa lett. A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) adatai szerint a nemzetközi turistaérkezések száma a világon 3,9 százalékkal, Európában 2,0 százalékkal, Magyarországon pedig 7,1 százalékkal bővült. Magyarország növekedési üteme megelőzte a legfőbb versenytársakét, Ausztriáét és Csehországét is.

A vezérigazgató kiemelte: annak érdekében, hogy Magyarország Európa öt legjobb úti célja közé kerüljön két év alatt, a külföldi turisták költését pedig megduplázzák, számos fejlesztés indul. A balatoni strandoké már elkezdődött, a főszezonra mintegy 1,86 milliárd forintból 48 tóparti strand újulhat meg.

A strandfejlesztés mellett a balatoni hajók károsanyag-kibocsátásának csökkentése is kiemelt feladat, és szeretnék, hogy rövidesen kizárólag elektromos hajók használhassák és elektromos vasúti pályán lehessen körbeutazni a tavat. A Balatonon ebben az évben több mint 570 fejlesztési projekt indul el, támogatást kapnak egyebek között a borászatok, a háztáji gazdaságok.

Megújul a nagycenki kastély, borutak épülnek a soproni térségben, és 23 milliárd forintból megkezdődik a Fertő-part turisztikai fejlesztése. Több mint 90 milliárd forintból elkezdődik Tokaj-Hegyalja térségének fejlesztése, kilátó épül a Kopasz-hegyen, Sátoraljaújhely 700 méteres üveghídja pedig a világ leghosszabb ilyen építménye lesz - sorolta. A többi turisztikai körzet fejlesztési terve is hamarosan a kormány elé kerül, az áfacsökkentéssel pedig pluszforrást szerezhetnek az ágazat vállalkozásai is, amit ugyancsak fejlesztésekre fordíthatnak.

Jelezte: idén jelentős sportesemények miatt 31 budapesti és 3 balatonfüredi hotelben már 5500 szobát foglaltak le.

Guller Zoltán kitért arra, hogy a 16 turisztikai külképviselet turizmusdiplomáciai feladatát a külügyminisztériummal kötött megállapodás értelmében a külügyi tárca veszi át, a nemzetközi marketing viszont továbbra is a Magyar Turisztikai Ügynökség feladata maradt.

A belföldi turizmus további erősítésén dolgoznak, és azon, hogy a külföldi turisták Budapest mellett az ország más részeit is megismerjék, a magyar gasztronómiát is kiemelten kezelve. A szálláshelyfejlesztési pályázat hamarosan megjelenik, az állam a vállalkozásokat a minőségi szolgáltatások nyújtásában támogatja - jelezte. Napirenden van az új kongresszusi központ megépítése is, ez a magyar turizmus elemi érdeke - mondta Guller Zoltán.







0
0
0

hírek innen, onnan

Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok

A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai...

Újabb Bajnok búcsúzott az Exatlontól: neki ért véget a verseny

Véget ért az Exatlon Hungary versenye az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás számára. A Bajnokok csapatának oszlopos tagja Hadobás...

Az élet elképesztően jóra fordul 4 csillagjegy számára. Te köztük vagy?

Ha az elmúlt években úgy érezted, semmi sem akar összejönni, most fellélegezhetsz: 2026 második fele négy csillagjegy számára...

Katasztrofálisan megromlott a bebörtönzött iráni Nobel-békedíjas aktivista egészsége, kórházba szállították

Nargesz Mohammadit, aki 2023-ban kapta meg a Nobel-békedíjat, 2025-ben börtönözték be ismét Iránban, azóta már többször eszméletét...

„Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást

Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb...

Amivel Irán nem számolhatott – az USA már ezt is beveti ellenük

Az amerikai haditengerészet 100 millió dolláros szerződéssel erősíti az iráni aknák elleni AI-képességeit.

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

Többek között az űridőjárást monitorozza majd.

Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit

Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...

Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk

Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0