Ezt olvasta már?


Miskolc másfélmilliárdos támogatást vesztett el

A kormány visszavonta a diósgyőri vár rekonstrukciójának folytatásához megítélt 1,5 milliárd forintos támogatást, erről pedig a mostani szocialista-jobbikos városvezetés tehet - mondta Hubay György, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A képviselő elmondta: Veres Pál, Miskolc polgármestere és a szocialista-jobbikos városvezetés már több mint fél éve "semmi mást nem csinál, csak leplezi szakmai alkalmatlanságát, és állandóan visszamutogat a korábbi fideszes városvezetésre, ahelyett, hogy vezetné a várost."

Úgy fogalmazott: alkalmatlanságuk hivatalosan is megjelent a Magyar Közlönyben, "hiszen tavaly október óta képtelenek voltak egy kész, biztos, minden tekintetben kormánytámogatást élvező projektet aláírni és lehívni."

Az előzményekről elmondta: a diósgyőri vár második ütemének fejlesztése Kriza Ákos, Miskolc korábbi fideszes polgármestere és Orbán Viktor miniszterelnök megállapodása alapján, részben uniós pályázat, részben a Modern Városok Program finanszírozásában keződött meg 2017-ben. Az 1,5 milliárd forintos uniós forrás mellé a kormány 5,5 milliárd forintot különített el erre a célra.

A vár teljes újratervezésének dokumentációja 2018-ban készült el, ám világossá vált, hogy eredeti állapotára visszaépíteni Nagy Lajos király várát 7 milliárd forintból nem lehet - mondta a politikus.

Hozzátette: a korábbi fideszes városvezetés ugyanakkor nem mondott le a beruházásról, a projekt olyannyira előkészített volt, hogy a választások után az új városvezetés, akár 2019. október 14-én is kezdeményezhette volna a Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Államtitkárságon a közbeszerzés eredményes lezárását, de nem tette.

Amennyiben Miskolc jelenlegi vezetése aláírja az okiratot, akkor folytatódhatott volna a vár rekonstrukciója - fogalmazott Hubay György, hozzátéve: a kormány ezek után vonta vissza az 1,5 milliárd forintot, mivel teljesen bizonytalannak látta ennek felhasználását, és nem akarta, hogy Magyarország elveszítse ezt a forrást a miskolci szocialista-jobbikos városvezetés és Veres Pál polgármester miatt.

Hubay György hozzátette: Veres Pálnak és "csapatának" sikerült szétvernie egy teljesen kész, a kormány által mind a fideszes, mind az új ellenzéki városvezetés idején támogatott projektet, mert "Mekk Elekként" ők mindent újra akartak tervezni.

A miskolci polgármesteri hivatal azt közölte: a Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormányzat visszavonta a diósgyőri vár felújítását finanszírozó egyik, 1,5 milliárd forintos támogatási szerződést, amely elsősorban a külső vár fejlesztését szolgálta volna. A városvezetés szerint jelentős csúszással örökölték meg a projektet, és ez teszi most lehetetlenné a megvalósítást.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

Megverték Miamiban a Mercedest, meglepetést okozott a világbajnok

Négy versenyhétvégét kellett várni arra, hogy a 2026-os Forma–1-es szezonban először legyőzőre találjon a Mercedes. Lando Norris...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0