Módosul az állami kezességvállalás
A kormány, határozatban kezességet vállalhat akár magánszemély, akár vállalkozás tartozására, az erről szóló rendelet módosításával a kormány könnyítette a bank adóssal szembeni kötelezettségeit - a módosítás a keddi Magyar Közlönyben jelent meg, és szerdától hatályos.
hirdetés
Változatlan maradt az az előírás, hogy az államháztartásért felelős miniszternek a kormány elé terjesztett anyagban - éves ütemezésben - ki kell munkálnia azt, hogy mekkora a kezességvállalás várható összege, a beváltás valószínűsége, illetve hogy az mennyiben hat a központi költségvetésre. Az azt követő banki felhatalmazás viszont kikerült a jogszabályból.
Eddig - az állami kezességen túlmenően - a kezesség biztonságát élvező hitelintézet köteles volt a hitel tőkeösszege felének - valamint az első kamatperiódusban esedékes kamatösszeg felének - megfelelő fedezetet előírni az adósnak. Ezen túl a banknak vizsgálnia kellett az adós részére előírt hitelcél teljesítését. Ezektől a kötelezettségektől szerdától eltekint a jogszabály.
mti
hírek innen, onnan
Óriási GAMF siker a Shell Eco-marathonon
A Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának járműve egyetlen liter benzinnel 2366,85 kilométert tett meg prototípus kategóriában, ezzel az eredménnyel a második helyen végzett
Racionalitás és emóció izgalmas együttese
Dizájn, dinamika, fiatalosság, hatékonyság, megbízhatóság, elérhetőség
Mindent megragadnak, hogy támadják Magyarországot
Az antiszemitizmus vádja és a jól szétrágott alaptörvény-módosítás adott az utóbbi hetekben leginkább ihletet a Magyarország-ellenes hangoknak Németországban. A hadjárat nem ért véget, úgy tűnik, egyesek remek választási kampányté...
Orbán Éva: hatalmas országos csúcs!
A VEDAC kalapácsvetője közel másfél méteres magyar csúcsot dobott az IAAF Hammer Challenge pekingi versenyén.
Jön a feketeleves: több ezer forintot bukhatnak az egyetemisták
Több ezer forinttal emelkednek a nem helyben tanuló középiskolások, főiskolások és egyetemisták utazási költségei a gyorsvonati pótjegy miatt.
Klopp-klopp! 300 ezer eurót kap a tréner, ha megnyerik a BL-t!
Klopp-klopp! 300 ezer eurót kap a tréner, ha megnyerik a BL-t!. Érthető az öröm: Klopp Jenő 300 000 eurót kap a Dortmund szombati diadala esetén [BANNER133] A 45 éves szakember mindezt még akkor kikötötte...
Nagy-Britannia: zöld lámpa az azonos neműek házasságának
A javaslatot 366-161 arányban hagyta jóvá az alsóház. Ez a többszöröse a konzervatív-liberális kormánykoalíció alsóházi többségének, ami azt jelenti, hogy a Liberális Demokraták mellett legnagyobb ellenzéki erő, a baloldali Munkás...
Világszínvonalú a szegedi troli
Világszínvonalat képvisel a magyar építésű trolibusz - írja a Magyar Hírlap. A lap írása szerint 2014 szeptemberéig az Ikarus-Skoda konzorciuma 13 új trolibuszt szállít Szegedre, a városnak szánt jármű a hajtást kivéve - amelyet a...
Megvannak a XIX. Szegedi Borfesztivál legjobb borai
A Vylyan szőlőbirtok és pincészet 2008-as cabernet franc-ja nyerte a XIX. Szegedi Borfesztivál fődíját, az elismerést kedden adták át a Tisza-parti városban. A villányi borász remekét amely az elismeréssel együtt elnyerte a Szege...
Képeslapokon elevenedik meg a város múltja
Több mint háromszáz képeslap segítségével elevenedik meg a csongrádi megyeszékhely múltja abban a kötetben, amelyet kedden Szeged napja alkalmából mutattak be a Tisza-parti városban. Simoncsics János, a kötet szerkesztője elmondta...
Több százmilliós kötbér a 2-es vonal csúszása miatt
Első fokú döntésében 416 millió forint kötbér és a kamatok megfizetésére kötelezte a szegedi 2-es villamos vonalának kivitelezőit a beruházás csúszása miatt a Szegedi Törvényszék kedden. Döntésével a bíróság a vállalkozói szerződé...
31 év után ismét Super Bowlt rendez San Francisco
Az NFL nagydöntőjének 2016-ban San Francisco, 2017-ben pedig Houston ad majd otthont.
Sport
Sokat érhet a bajnoki ezüst a Vidinek
Két forduló van már csak hátra a labdarúgó NB I idei kiírásából. A Videoton az elmúlt játéknapon a Kaposvár ellen aratott győzelmének és persze az MTK botlásának köszönhetően hárompontos előnnyel áll a tabella második helyén. Ezt ...
Az életben maradásért küzd ma este a Pick Szeged a Veszprém ellen
Ma este Szegeden rendezik a kézilabda NB I bajnoki döntőjének 2. felvonását. Az első mérkőzésen Veszprémben a Pick egy félidőn át tudott versenyben lenni ellenfelével, ám a győzelemre ezúttal nem volt esélye. A szegedi játékosok f...
Mit is akar a szexmániás Szepesi Nikolett?
Immár hosszú hetek óta újra és ismét feltűnik a reklám, amelynek mottója egy új könyv, amelynek címe ez lesz: Én, a szexmániás. Szerzője nyilvánvalóan nem egyedül Szepesi Nikolett, a Budapesti Spartacus egykor tehetséges és sokra ...
Adios, Zsozé - Az elmúlt másfél évtized leggyengébb Real-edzője csomagol
A Special One és a Real Madrid útjai elválnak. Megnéztük, mit ért el a portugál edzőzseni, és miért lesz jobb a blancóknak nélküle.
Tragédia történt a magyar hegymászók K ancsendzönga-expedícióján
A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le.
Komoly ellenfelekkel készül a jövő évi vb-re a jégkorong-válogatott
Pár hete ért véget a budapesti Divízió I/A-csoportos jégkorong világbajnokság, ám az élet ahogy mondani szokás azóta is zajlik a sportágon belül. A közelgő MOL Liga szereplői gőzerővel készülnek az idényre, de már a válogatott év ...
Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok
A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...
Megszűnhet a kosárlabda Eurochallenge-sorozat
Hosszú éveken át nem nagyon osztottak lapot a magyar kosárlabdának a nemzetközi porondon. Az áttörést a Szolnoki Olaj két évvel ezelőtti Eurochallenge-parádéja jelentette, majd idén már a Körmend is - korábban a Paks is - elindult...
Balotellit elkapták a Fiorentina szurkolói
A Fiorentina szurkolói nehezen viselték, hogy az AC Milan és Mario Balotelli büntetőből szerzett gólja miatt lemaradtak a Bajnokok Ligájáról és ezt értésére is adták az olasz csatárnak. Fizikai konfliktus szerencsére nem történt. ...
Isco és Lewandowski lehet a Real első igazolása
Az már eldőlt, hogy José Mourinho otthagyja a Real Madrid csapatát, a spanyol sajtóban pedig be is indultak a találgatások, hogy milyen új igazolások kerülhetnek a Király Gárdába.
Fotó: Mourinho már Chelsea-mezben pózol Londonban
Miután hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho távozik a Real Madridtól, Londonban már Chelsea-mezben pózolt a portugál sztáredző, igaz, csak egy reklámtáblán jól kivitelezett munkának köszönhetően.
Bulvár
Kertben terem a prosztatarák ellensége
Az Illinois Egyetem kutatása szerint a paradicsom és a szójás ételek együtt fogyasztva hatékonyabban megelőzik a prosztatarákot, mint ha külön fogyasztjuk ezeket az élelmiszereket.
6 millió forint támogatást kaphatsz az államtól - Nem kell majd visszafizetned
A kormány fiatal vállalkozókat támogató programot írt ki.
Időjárás - Búcsú a jó időtől
Ma változékony időnk lesz. Kezdetben sok lesz a napsütés mindenfelé.
Lesifotósok kapták rajta őket! Az RTL Klub sztárja egy barna szépséggel enyelget...
A Gyilkos elmék sztárja, Shemar Moore egy szépséggel enyelgett.
Mit keres közös fényképen Orbánnal? A börtönből üzent az elítélt
A Portik-Laborc bizottság tagjainak kell eldöntenie, hogy vizsgálják-e azt a fényképet, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök együtt pózol Magyar Róberttel. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi azt nyilatkozta, hogy a fén...
13 nap alatt 8 kiló mínusz -Fogyókúra
Az alábbiakban egy olyan fogyókúraprogramot mutatunk be, melynek segítségével kb. 8 kilogrammot lehet fogyni 13 nap alatt. A kúra garantáltan sikeres, de igen kemény. A diéta lényege abban áll, hogy megváltoztatja az anyagcsere-fo...
Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel - 74 éves vo...
Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.
Baleset Budapesten: leállt a villamosforgalom
Egy személyautó és egy villamos karambolozott kedden délelőtt a József körúton a Nap utcai kereszteződésben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
Katalin ebbe bizony belepirult
A hét hónapos várandós hercegné nehéz pillanatokat élt át barátai esküvőjén.
A hosszan tartó nyugdíj káros az egészségre - kutatások igazolják
Legújabb kutatásokból kiderült, hogy a nyugdíjban töltött évek idővel károsan befolyásolják mind a mentális, mind a fizikai egészséget.
Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...
Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.
Ilyen csúnya hálószobát még életedben nem láttál! - Képeken a 7 legízléstelenebb
Kétséges, hogy ezekben a hálószobákban jól lehet aludni.
blogmorzsák
A hunok királya vérengző élőhalott lesz
Attiláról már 1918-ban is forgattak filmet, és az 50-es években még Anthony Quinn is eljátszotta őt Sophia Lorennel az oldalán.
Kutakodás a kútban
A vezetékes víz drágulásával egyenes arányban nő a fúrt vagy ásott kutak népszerűsége.
Döntés lesz a magáncsődről?
Az MNB adatai alapján már a devizaalapú lakáshitelesek többsége fizetési hátralékkal küzd.
Álláspályázat méterre?
Az álláspályázatok mindenkit érintő korlátja a terjedelem. Nincs mit tenni, a 20 éves szakmai múltunkat is muszáj belesűríteni 2-3 oldalba.
Három csaj és a kamerájuk
Enyém vagy címmel itt az új videóklip a Hősöktől, amit 24-én egy lemezbemutató koncert is követ.
Furcsa tehetség: Gólyaláb
Jennek csontrák miatt távolították el medencecsontjának teljes jobb oldalát és nem pótolták semmivel, így király trükköt tud a lábával.
Hogy találhatjuk meg
a kuponos ajánlatokat?
Nem kell Sherlock Holmes-nak sem lennünk, hogy megtaláljuk az ilyen oldalakat és böngésszünk rajtuk.
Követendő példa minden politikus számára
Jó lenne, ha hazánknak is több olyan politikusa lenne, aki nem bort iszik és vizet prédikál.
A német tankok fenyegetése és ByeAlex 12 pontja
Diplomáciai értelemben Orbán a funkcionális analfabetizmus Mont Blanc-jának csúcsára ért.
A dohányzás nem menő
A cigi csak egy dolgot tud, megbetegíteni, szerencsétlenebb esetben megölni. Ennyi
a nagy tudománya. Szenvedés és halál.
Az ecet legyőzte a szódabikarbónát
Vízkő eltávolítása jóárasítva.
This is Sparta? Felvidék!
Hadat üzent öt millió szlováknak Berényi.

- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Barack Obama vagyona 6,9 millió dollár lehet
- Lezsák: egyre többre képes az ország
- Nem szabad haszonbérbe adni a választások külhoni lebonyolítását
- A kétharmad mellett határozott alkotmánybíráskodás szükséges
- Hatékony, korszerű, egységes büntetőkódex készült
- Magyarország a családok támogatásában is jobban teljesít
- Domokos: lényegesen javult a közpénzügyi helyzet
- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti

