Mosonyi Szabolcs nyerte a Csodakút nemzetközi természetfilm-fesztivál fődíját
Mosonyi Szabolcs Endemica Hungarica című természetfilmje nyerte az idei Csodakút nemzetközi természetfilm-fesztivál fődíját az észak-bácskai Magyarkanizsán; az elismeréssel együtt a helyi önkormányzat által felajánlott ezer eurót is átvehette az alkotó.
hirdetés
Csabai Ferenc elmondta: a film a Kárpát-medence legritkább állatait mutatja be, olyanokat, melyek a Földön máshol nem élnek. Mosonyi Szabolcs négy évig készítette filmjét. Az alkotó „magányos farkasként” egyedül dolgozik, s bevetett minden eszközt, hogy a néző a legapróbb élőlényeket is nagynak lássa. Emellett olyan dramaturgiát alkalmazott, melytől nemcsak filmszerűvé, de művészeti alkotássá is vált a 35 perces munka.
Mint a főszervező hozzátette: reméli, hogy az alkotást hamarosan a magyar nagyközönség is láthatja, bár egyelőre még nem kaptak bemutatkozási lehetőséget.
A fődíj mellett több mint egy tucat különdíjat is kiosztottak. Az idei fesztiválra 31 alkotótól 45 film érkezet: 36 az anyaországból, három Erdélyből, öt a Vajdaságból, egy pedig Franciaországból. A versenyre 2011. január 1-je után készített magyar nyelvű alkotásaikkal nevezhettek a profi és amatőr filmesek öt témakörben. A 22 profi és 23 amatőr film teljes játékideje 15 óra volt, a munkákat pénteken és szombaton láthatta a közönség. Csabai Ferenc hangsúlyozta: fokozottan érezhető volt a forráshiány az alkotásokon, ugyanakkor az amatőrök már a profikhoz hasonló filmekkel neveznek. Idén a tájfilmek domináltak, csupán a beérkezett munkák 30 százaléka volt klasszikus természetfilm. Míg korábban voltak kedvenc témák, egy-egy állatfaj vagy természeti jelenség bemutatása, az idei fesztiválprogramban többségbe kerültek a - kisebb költségvetésből készíthető - tájfilmek. A fesztivált a tervek szerint jövőre ismét a vajdasági helyszínen rendezik meg, nevezni a hagyományokhoz híven jövő januártól lehet - ismertette a főszervező.
hírek innen, onnan
Benedict Cumberbatch rühelli a diétát
A Sötétségben - Star Trek sztárja utálta a diétát, amihez ragaszkodnia kellett a film forgatása előtt és alatt.
Finke lett a kameruni szövetségi kapitány
Volker Finke lett a kameruni labdarúgó válogatott új szövetségi kapitánya, a német trénernek kellene kivezetnie az együttest a brazíliai világbajnokságra A korábban az SC Freiburgot 1991-2007 között folyamatosan irányító tréner ...
Felére esett az ára, most már veheti
Múlt héthez képest nagyot esett a friss zöldborsó ára, de mehet még lejjebb.
Szentmise és istentisztelet a magyar hősök emlékére
Ünnepi szentmisével és istentisztelettel emlékezett az elhunyt katonahősökre a HM Tábori Lelkészi Szolgálat és a Keresztény Katonák Szövetsége május 24-én, pénteken este a Budavári Nagyboldogasszony Plébániatemplomban - ismertebb ...
Budapest By Liszt - Fotók
Új, háromnapos, garantált programmal bővült a fővárosunkat bemutató vezetett túrák köre: ezúttal Liszt nyomdokain haladva mutatják be Budapest kulturális kincseit az idegenvezetők. A projekt a kulturális turizmus új irányvonalát j...
Ecclestone nem fogadna Webber Red Bullos jövjére
A Formula-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone szerint Mark Webber jövje a Red Bullnál továbbra is bizonytalan.
5 csokis recept gyereknapra
Korrektúrázva kaba@nosalty.hu, v.paucsics@nosalty.hu Gyereknapra csupa csoki! Válasszátok ki öt receptünkből a kedve...
Csokitorta a svájci Alpokból
Korrektúrázva kaba@nosalty.hu, v.paucsics@nosalty.hu Az európai csokigyártás gyökerei hol máshol lehetnének, mint Sv...
Huszonkét ember kerget egy labdát, és a németek nyernek
Merre viszi el a labdarúgást a bevezetésre váró pénzügyi fair play beveztése. Temetni kell-e a spanyol klubbokat?
Weblapmatuzsálem 1991-ből
Tim Berners-Lee és Robert Cailliau a CERN munkatársaként kezdtek bele az első weblap elkészítésébe. Munkamódszerük miatt azonban a felhasznált fájlok és adatok elvesztek.
A nap fotója: leáldozott az El Clásicónak, itt a Der Klassiker
Egy Londonban elhelyezett hatalmas molinó sajátos módon hirdeti a német futball európai "hatalomátvételét" a szombati Bayern München-Borussia Dortmund BL-döntő előtt.
Ciki: Angliának nem kell a Facebook-telefon
Komoly csapást mért Britannia a HTC-re és a Facebookra. A korábbi Orange és T-Mobile összeolvadásából létrejött giga-szolgáltató, az EE úgy döntött, hogy nem forgalmazza a Facebook Home launchert futtató HTC First készülékeket Nag...
Sport
Kozák Danuta magabiztosan nyert 500 méteren az első válogatón
Pénteken folytatódott a kajak-kenusok idei első válogató versenye, amely az Európa- és világbajnoki csapatösszeállításról hivatott dönteni. A Maty-éren zajló versenyek közül kiemelkedett a nők K-1 500 méteres viadala, ahol nem kev...
Kovács Katalin és Kozák Danuta ezúttal egymás ellen küzd
Pár héttel az évad első kajak-kenu világkupa versenyét követően a hétvégén ismét benépesül a szegedi Maty-ér, ám ezúttal nem nemzetközi, hanem hazai versenyt rendeznek mégpedig az első Európa- és világbajnoki válogatóversenyt. A s...
Ismét a világfutball csúcsán a német foci - Bayern-Dortmund BL-döntő
A korábban sikeres, de nézhetetlen német foci idővel egyre kevésbé párosult eredménnyel, így elölről kezdtek mindent. A reform olyan sikeres lett, hogy a 2013-as Bajnokok Ligája-döntőt két német gárda játssza, mégpedig tele hazai ...
Babos Tímea: nem érdemeltem meg ezt a vereséget!
Nem így képzelte egyesbeli szereplését az idei Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves teniszező jó formában érkezett Párizsba, tornagyőzelemmel a háta mögött, így joggal bízhatott abban, hogy sikerül kivívnia a főtáblára kerülést....
Dunaújvárosban marad a szakmai stáb, Miskolcra szlovák csatár érkezett
A MOL Liga két meghatározó csapatánál, a bajnok Dunaújvárosnál és a tavalyi ezüstérmes Miskolcnál is zajlik az élet. Az Acélbikák tegnap kaptak egy jó, illetve egy kevésbé jó hírt, nevezetesen Stehpan Lundh marad a csapat szakveze...
Mi történhetett Erőss Zsoltékkal?
Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény...
Őt viheti magával Mourinho a Realtól a Chelsea-hez
Nagyon úgy tűnik, hogy nem José Mourinho lesz az egyetlen portugál, aki a Real Madridtól a Chelsea-hez megy a következő szezontól.
Megszólalt a spanyol hegymászó, aki még találkozott Erőss Zsoltékkal
Sokáig fotózkodtak a Kancsendzsönga csúcsán, és hosszasan rádióztak az alaptáborral Erőss Zsolték egyebek mellett erről számolt be egy hegymászással foglalkozó portálnak Oscar Cadiach, akinek pár napja élve sikerült lejönnie a ma...
Kozák Danuta: Egy válogató mindig komoly, vérre menő verseny
A hétvégén Szegeden a Maty-éren rendezik a kajak-kenusok idei első válogatóját. Ennek kimenetele egy-egy sportoló egész nyarát illetve évét befolyásolhatja, hiszen ezen lehet kvalifikációt szerezni a júniusi portugáliai Európa-ba...
Vajda Attila: Ezúttal én is úgy éreztem, jól mentem
Vajda Attila Szegeden készül a hétvégi válogatóra. Attila immár évek óta egyeduralkodó itthon a kenusportban, de így is várakozással teli izgalommal készül a versenyre. Attila egyébként is remek formában van, amit mi sem bizonyít ...
Raikönnen Daft Punkos autóban versenyez Monacóban
Romain Grosjean és Kimi Raikönnen, a F1-es Lotus istálló pilótái a monacói nagydíjon fognak külön a versenyre tervezett Daft Punk-autókkal száguldani, legalábbis ezt írják a csapat Twitterén és már fotók illetve videók is vannak a...
Victor Valdes elbúcsúzott a Barcától
Victor Valdes a Barcelona teljes stábját meghívta egy vacsorára, ahol elbúcsúzott mindenkitől.
Bulvár
Erős ránctalanító, mégis kevesen használják - Amit minden nőnek ismernie kellene
Hatékony küzdelem az öregedés jeleivel.
Nem hozatná haza Erőss Zsolt holttestét felesége
Ha tehetné, sem akarná hazahozatni férje holttestét Sterczer Hilda.
Királyok kedvence - a szuper tápláló zöldség
A spárgarajongóknak a zöldségteremtés koronája a fehér, zöld vagy viola színű, áprilistól június végéig termő különlegesség. Utánanéztünk, hogy egy véletlen folytán hogyan született a fehér spárga és miért olyan értékes, illetve h...
Ezért veszélyes ecettel takarítani - 7 fontos szabály, amit tarts be, hogy működ...
Az ecet sokoldalú tisztítószer, nem árt azonban vigyázni vele.
Abszurd dráma az olívaolajjal
Tiltás - Rossz tréfát z az Európai Unió a válságba belefásult polgárokkal. Most például azt találta ki: 2014. január elsejétl megtiltja az éttermeknek, hogy az olívaolajat kis kancsókban vagy tálkákban kínálják. Jönnek helyettük
Nem volt alatta semmi! Lecsúszott a modell miniruhája
Miranda Kerr sok férfi álmát váltotta valóra, amikor közszemlére tette formás kebleit.
Magas vérnyomásra ez az ideális mozgásforma
A rendszeres jógagyakorlatok jó hatással vannak a szív- és érrendszer egészségére derül ki egy friss tanulmányból, amely szerint a mozgásforma a magas vérnyomás kezeléséhez is hozzájárulhat.
Győzelem - Magyarország lekerül a szégyenpadról
A BruxInfo úgy tudja: Varga Mihály csomagja meggyőzte a biztosokat és megszüntetik Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárást.
Már másfél éve külön élnek! A magyar műsorvezető házassága kudarcáról vallott
Teszári Nóra válásáról és az egyedülálló anya szerepéről vallott.
Minden idők legfélelmetesebb szellemfotója - Téged is megijeszt?
Döntsd el, melyik szellemfotó a félelmetesebb!
Íme, a kormány legőrültebb ötlete - Itt van a várva várt program első része
A kormány segít bepasizni-becsajozni a fiataloknak.
Jennifer Aniston & Justin Theroux hangulatos otthona
Bennfentesek szerint Jennifer Aniston és Justin Theroux azért halasztották el az esküvőt, mert nem tudnak megegyezni, hogy milyen legyen. A közös otthonuk berendezésében viszont egyetértettek. Lássuk miért!
blogmorzsák
Sokba volt a budapesti közterület-átnevezés
A fülkeforradalom óta feltűnően sok utcanevet változtattak meg.
Rohad az Észak-Pesti Kórház
Akár 110. évfordulóját is ünnepelhetnénk, de
a kórház területe inkább szomorúságra ad okot.
Itt az első Erőss Zsolt-búcsúdal
Királyhágó, Retyezát, székely zászló, hátizsák, Kancsendzönga, buddhisták.
Végleg elkaszálta magát
az NFL fenegyereke
Chad Johnson celebnősülős-asszonyverős-szexvideós karrierje a bíróságon ér véget.
Van értelme panaszkodni a BKK-nak
Olvasó reklamált egy szerinte veszélyes
gödör miatt, a kátyút mostanra be is tömték.
Az iszlám tíz leghülyébb fatvája
Valamilyen furcsa oknál fogva a többség erőteljesen szexuális töltetű. Ki érti ezt?
Ingyenkurva volt
a szexmániás úszónő?
Amikor egy kettévágott karrier találkozik
az önmérséklet és az alázat hiányával.
13+1 ötlet veteményes jelölőhöz
A földbe szúrt botra ráhúzott kis zacskók
nem nyújtanak valami esztétikus látványt.
Az eredeti rigójancsi
Megkóstoltuk a süteményt a születési helyén, ráöntöttünk egy kis tokajit.
Kuponra gerjed a magyar
A jóárasított ajánlatok elérték a masszázsipart is.
Az iskola rombolása ment
a fideszes önkormányzatnak
Viszont helyette nem építettek semmit sem.

- Új színházzal gazdagodott Magyarország!
- Nyitott pincék várják a látogatókat a Balaton-felvidéki Nivegy-völgyben pünkösdkor
- Ma indul a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban
- Csütörtökön nyit a Budapesti Pálinkafesztivál az Erzsébet téren
- Dan Brown reméli, hogy új könyvével Dante felfedezésére inspirálja olvasóit
- Csütörtöktől Pannónia Fesztivál Szántódpusztán
- Füredi Pünkösdi Fesztivál: színház, felolvasás, reformkori séta
- ByeAlexet a nézők fele a legjobb húszba várja
- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti

