Néhai édesanyjáról emlékezett meg uralkodóként elmondott első karácsonyi üzenetében III. Károly brit király
Néhány hónapja elhunyt édesanyjáról, II. Erzsébet királynőről emlékezett meg vasárnap közvetített, királyként elmondott első karácsonyi üzenetében III. Károly, az Egyesült Királyság és több nemzetközösségi ország uralkodója.
hirdetés
A király hangsúlyosan szólt a megélhetési nehézségekkel küszködőkről és a háborús övezetekben élőkről is.
II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. esztendejében, szeptember 8-án érte a halál skóciai rezidenciáján, Balmoral kastélyában.
Halálának pillanatától elsőszülött fia, Károly egykori trónörökös a brit uralkodó III. Károly néven.
A király a brit uralkodócsalád legnagyobb rezidenciáján, a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyban mondta el az Egyesült Királyság és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség népeihez intézett első karácsonyi üzenetét.
A beszédet a kastély Szent György-kápolnájában rögzítették, ott, ahol II. Erzsébet királynőt és néhai férjét, III. Károly édesapját, az életének 100. esztendejében tavaly elhunyt Fülöp edinburghi herceget végső nyugalomra helyezték.
Károly király elmondta: a karácsony különösen szívbemarkoló időszak azok számára, akik a közelmúltban szeretteiket veszítették el. Úgy fogalmazott: a karácsony soha ki nem hunyó fényességének ereje édesanyja istenhitének meghatározó eleme volt, de ugyanígy meghatározta az emberekbe vetett hitét is.
III. Károly megemlékezett mindazokról is, akik világszerte háborús konfliktusokkal, éhínséggel, természeti katasztrófákkal kénytelenek szembesülni, vagy azt számolgatják, hogy miként tudják kifizetni számláikat, miként tudnak élelmet és meleg otthont biztosítani családjuknak.
A brit uralkodó hangsúlyt helyezett arra, hogy a kereszténység mellett más nagy vallások követőit is megszólítsa első karácsonyi televíziós beszédében.
Kijelentette: az elmúlt évben a templomok, a zsinagógák, a mecsetek és a szikh imaházak erejüket egyesítve gondoskodtak az éhezők élelmezéséről és nyújtottak szeretet, támogatást a rászorulóknak.
III. Károly király a több évszázados hagyományoknak megfelelően az anglikán egyház első számú világi vezetője. Régóta hangoztatott és közismert törekvése azonban az, hogy az Egyesült Királyságban honos egyházak, vallások híveit a monarchia ugyanolyan kiemelt, befogadó figyelemben részesítse, mint a kereszténység követőit.
Vasárnap közvetített karácsonyi üzenetében az uralkodó hangsúlyozta: a karácsony mindenekelőtt a kereszténység ünnepe, a sötétséget legyőző fény ünneplése azonban túlterjed a vallásokat, hiteket elválasztó határokon.
III. Károly éppen kilencven évre visszanyúló hagyományt folytatott vasárnap közvetített karácsonyi beszédével. Elsőként ugyanis dédnagyapja, V. György király szólt az Egyesült Királyság és az akkori brit birodalom népeihez 1932. december 25-én; üzenetét a BBC Világszolgálat elődje, a BBC Empire Radio közvetítette.
III. Károly édesanyja, II. Erzsébet királynő volt az első brit uralkodó, akinek karácsonyi üzenetét a televízió is közvetítette.
Ez a hagyomány 1957-ben kezdődött, öt évvel II. Erzsébet trónra lépése után, így III. Károly mindössze a második olyan brit uralkodó, aki karácsonykor a televízión keresztül szól népeihez.
hírek innen, onnan
Koszovói válság: az amerikai külügyminiszter azonnali intézkedésre szólította fel a vezetőket
Azonnali intézkedésekre szólította fel Koszovó és Szerbia vezetőit az észak-koszovói feszültség csökkentése érdekében...
Egy napszemüveges nyugdíjas bekapcsolta az agresszív énjét egy budapesti villamoson
A budapesti villamoson is mindig tudnak érdekes esetek történni, és akkor a legmurisabb, ha egy nyugdíjas követi el őket.
Aláírásgyűjtéssel és petícióval védi a Horn Gyula-sétányt az MSZP, még több utcát nevezne el a néhai miniszterelnökről
Az ellenzéki párt úgy látja, a volt miniszterelnök a jelenkornak is példát mutatott. (Belföld)
A lengyel kormány nem támogatja, hogy Magyarországtól elvegyék a soros elnökséget
Az európai szabályok nyílt megsértése lenne a magyar európai uniós elnökség visszavonása - jelentette ki a lengyel miniszterelnök...
Csehországban az átlagbérnél 30%-kal magasabb lesz a tanárok bére
Az országos bruttó átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik jövő januártól a pedagógusok havi fizetése Csehországban. A...
Kezd magához térni Amerika, emelkednek a tőzsdék
Az amerikai képviselőház szerdán késő este megszavazta az adósságplafon felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatot, és ezzel a...
Továbbra is feszült a helyzet Koszovóban, ahol az ENSZ katonái tartják távol egymástól a dühös feleket
Továbbra is feszült a helyzet Koszovóban, ahol a hétfői zavargásokban békefenntartó katonák, köztük magyarok is megsérültek. A szerb...
Utoljára 2017-ben hagyták el ennyien az országot, a legtöbben Ausztriába költöznek
Ausztriába költözik a legtöbb magyar kivándorló, ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal most megjelent adataiból. Az országot...
Újabb adót kell fizetni annak, aki bankban vagy értékpapírban tartja a pénzét
Új adót vezet be a kormány a megtakarításokra. A 15 százalékos kamatadó mellett július elseje után 13 százalékos szociális...
Nagy Márton az Indexnek: Mindenkit felkeres majd a bankja, hogy eddig mennyit bukhatott
Mindeközben a Magyar Bankszövetség felszólította a kabinetet.
Testszégyenítéssel vádolnak egy nőt, aki elült a repülőn, mert két túlsúlyos utas közé ültették
Egy órát bírt ki a két túlsúlyos utas között.
Nem spórolt az akkumulátorral az androidos, hőkamerás strapamobil
Két új ütésálló mobilt is bemutatott a Doogee, az egyikbe egészen gigantikus akkumulátort épített.
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír
Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.
Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten
A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi
Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.
Jön a hosszabbítás az őrült kupadöntőn a Puskásban
Mourinho eddig mind az öt európai kupadöntőjét megnyerte, míg a spanyol csapat hatszor játszott El-döntőt, és mind a haton győzedelmeskedett.
Bulvár
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Záróra előtt fogadta be a menhely a kutyát: másnap reggel mindenki sokkot kapott - Fotók
A dolgozók szóhoz sem jutottak, amikor beértek reggel a munkahelyükre. A kutya előző este, záróra előtt érkezett.
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
Feljelentették a honvéd főparancsnokot, miután durván megalázhatták és kínozhatták a honvédségi sofőröket az u...
Hat napon keresztül kellett megalázó feladatokat végezniük a sofőröknek, miközben nem hagyták őket aludni sem. Az átéltektől sokaknak egészségügyi problémái lettek.
"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed
A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.
Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint
Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.
blogmorzsák
Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!
Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás