Ezt olvasta már?


Nem állít fel korrupciót vizsgáló bizottságot az óbudai önkormányzat

Nem támogatta az óbudai képviselő-testület csütörtökön a Fidesz-frakció azon javaslatát, hogy állítsanak fel vizsgálóbizottságot az önkormányzat által kötött, az ügyészség szerint fiktív szerződések kivizsgálására.

 

A 22 jelenlévő képviselő közül nyolc támogatta a határozati javaslatot, a többiek nem szavaztak.

Puskás Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) szerint 2021-ben a gyanúsítottak, illetve az általuk kijelölt gazdasági társaságok szolgáltatásokra és eszközbeszerzésre fiktív szerződéseket kötöttek a III. kerületi önkormányzattal.

A szerződések mögött nem volt valós teljesítés, de a számla ellenértékét a cégek megkapták, a gyanúsítottak a pénzt felvették, és korrupciós célokra fordították - tette hozzá.

A nyomozó ügyészség négy személyt gyanúsított meg korrupciós és gazdasági bűncselekményekkel, és a gyanúsítottak azóta már előzetes letartóztatásba is kerültek - mondta.

Ezért a Fidesz azt javasolja, hogy az önkormányzat, a KNyF által elrendelt nyomozás miatt ideiglenes bizottságot hozzon létre, amelynek feladata az önkormányzati cégek és a nyomozásban érintett társaságok közötti szerződések vizsgálata. A vizsgálatnak ki kell térnie arra, hogy ki rendelte meg a szerződésben szereplő munkát és szolgáltatást, ki ellenőrizte az elvégzését és ki írta alá a teljesítési igazolásokat - mondta Puskás Péter.

Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd), a kerület polgármestere közölte, hogy a Fidesz hadüzenetet küldött Budapestnek és az ellenzéki vezetésű kerületeknek. Elkezdte putyini kampányát, amelynek jól ismert módszere az ellenfelek besározása, és az a célja, hogy elterelje a figyelmet a pedofilbotrányba belekeveredett kormánypárti politikusokról. Korábban is szokása volt a Fidesznek, hogy bevonja a hatóságokat választási kampányba, és most is ez a stratégiája - jelentette ki.

Emlékeztetett: nyilvánosságra hozták az obuda.hu-n valamennyi kifogásolt, fiktívnek tartott szerződés teljesítési dokumentumait, és mivel minden nyilvános, felesleges a bizottság létrehozása - mondta.

A Fidesz arról akarja elterelni a figyelmet, hogy Bús Balázs korábbi fideszes polgármester hivatali ideje alatt az egyik kerületi óvodában történt abúzust elhallgatták, és semmit nem tettek a gyerekekért és a családokért - közölte Kiss László.

Az ülés kezdetén a Fidelitas aktivistái demonstráltak a városháza épülete előtt "Elég a Kiss László féle DK-s korrupcióból!" feliratú transzparenssel.

Az ülésteremben ugyanakkor "kerületi demokraták", "Pedofidesz" és a "pedofilbújtatók" feliratú molinókat mutatták fel.

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lecsapott a jobboldal Caramelre, kemény szavak hangzottak el

Ő lesz a következő meghurcolt celeb, most kezdődik a kálváriája?

Juhász Dorka a vb-kijutás után: Az olimpiai selejtező nagy pofon volt

A házigazda legyőzésével jutott ki a magyar válogatott.

450 millió forinttal támogatja a kormány a Hi-Lex rétsági beruházását

Harminc új munkahelyet hozott létre a HI-LEX japán autóipari beszállító cég 2,5 milliárd forint értékű beruházása Rétságon.

Tíz gyakori hiba az szja-bevallásnál

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek...

„Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai

Utánanéztünk, hogy a mostani pályakezdőknek mi mindenre érdemes figyelniük, amikor munkát keresnek.

Pakisztáni légicsapás ért egy kabuli drogrehabilitációs kórházat, legalább százan meghaltak

Pakisztán szerint ők terroristák lőszerraktárai ellen indítottak precíziós támadást.

Amikor ilyen a légzés, az a haldoklás jele – az agonális légzés, amit sokan félreértenek

Amikor valaki „lélegzik”, mégis haldoklik – mi is az az agonális légzés?

Okosodnak, szépülnek a legnagyobb Renault-k

2026-ra három típusát is finoman átdolgozza a Renault. Az Austral, az Espace és a Rafale új technológiákat és friss színeket kapnak.

Így változna meg az életed csillagjegyed szerint, ha ezt az egy szokásodat elengednéd

Van valami igazán felszabadító abban, amikor elengedünk egy szokást, ami már nem szolgál minket. Nézzük meg, hogyan változhatna meg az...

Váratlan fordulat a zárásnál: a csúcspapírok kilőttek, de egy jól ismert hazai gigacég befektetői pórul jártak

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.

A Kutyapárt 172 millió forinttal kevesebb kampánypénzt kaphat

Csak 79 jelöltjük indul az áprilisi választáson.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0