Német Nagydíj - Verstappen nyerte a kaotikus versenyt
Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte az eső miatt sok balesetet hozó Forma-1-es Német Nagydíjat vasárnap.
A 21 éves Verstappennek ez volt a hetedik futamgyőzelme, az idei szezonban pedig a második, ezt megelőzően az Osztrák Nagydíjon diadalmaskodott.
Másodikként a huszadik, utolsó helyről rajtolt négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője ért célba, a harmadik helyen pedig a 14. pozícióból indult Danyiil Kvjat, a Toro Rosso orosz pilótája végzett.
A futam esőben kezdődött, így a pilóták tíz percet köröztek a biztonsági autó mögött, mielőtt a versenybíróság úgy határozott, hagyományos állórajttal indítják útjára a 64 körös futamot.
A start különösebb probléma nélkül lezajlott, az autója szombati meghibásodása miatt az utolsó pozícióból indult Vettel egy kör után már a 14. helyen autózott.
A második körben Sergio Pérez (Racing Point) megcsúszott és a falnak csapódott, a pilóták a biztonsági autós fázist kihasználva pedig átmeneti abroncsokra cserélték az esőgumikat.
Ekkor a két Mercedes haladt az élen Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben, a harmadik helyen Verstappen állt, Vettel pedig már nyolcadik volt.
A következő körökben a legnagyobb izgalmat az jelentette, mikor esik ismét az eső. A negyedik helyen autózó monacói Charles Leclerc (Ferrari) autóján kereket cseréltek, az élmezőnyben azonban nem történt változás, mert Hamiltonék már arra vártak, mikor tudják felrakni autóikra a száraz pályára alkalmas gumikat.
Ezt először a Ferrarinál, majd a Red Bullnál lépték meg: előbb Vettel, utána a harmadik helyről Verstappen jött be a boxba és váltott sima abroncsokra. Leclerc már a második helyen autózott, amikor ő is kereket cserélt, ám csapattársával ellentétben az ő autójára nem a közepes, hanem a lágy keveréket rakták fel.
Ez a taktika viszont nem vált be, Leclerc versenye ugyanis két körrel később véget ért: a monacói a célegyenes előtti kanyarban lesodródott az ideális ívről, autója felúszott a vízre és a sóderágyban landolt, ahonnan nem volt számára visszaút. Nem sokkal később Hamilton is így járt, ő azonban nem ragadt bele a kavicságyba, és be tudott menni a boxba - igaz, szabálytalanul -, ahol visszarakták autójára az átmeneti kerekeket, és kicserélték a félig letört első vezetőszárnyát is.
A címvédő brit így az élről az ötödik helyre esett vissza, manőveréért öt másodperces büntetést kapott, ráadásul csapattársa, Bottas sem tudott időben kijönni, hogy levegyék a száraz pályára alkalmas abroncsokat a kocsijáról. Ennek következtében Verstappen állt az élre, Nico Hülkenberg (Renault) pedig a második helyre jött fel.
A biztonsági autó négy körrel később hagyta el a pályát, a két Mercedes-pilóta hamarosan megelőzte Hülkenberget, aki a 41. körben - ugyanott mint Leclerc és Hamilton - kicsúszott, így számára is idő előtt befejeződött a Német Nagydíj. Verstappen gyorsan gumit cserélt, és maradt az élen, mögötte - Bottas, Hamilton sorrendben - a Mercedesek haladtak a biztonsági autó mögött.
Miután a safety car ismét visszament a boxba, Verstappen és Bottas azonnal reagált és száraz abroncsokat kapott. Hamilton és a többiek egy körrel később tudtak csak kimenni kerékcserére, ezzel sok időt veszítettek, így néhány kanyarig Lance Stroll (Williams) vezetett, mielőtt Verstappen ismét visszaállt a mezőny élére. Mögötte Kvjat és Stroll volt a sorrend 12 körrel a futam vége előtt. Hamilton - aki letöltötte a boxban öt másodperces büntetését - a 12. helyre esett vissza, mielőtt ismét kicsúszott. Az 58. körben Bottas tette teljessé a 200. Forma-1-es futamát teljesítő, hazai pályán szereplő Mercedes szörnyű versenyét: a finn a célegyenes után megcsúszott és a palánknak csapódott, így kiesett.
Az újabb biztonsági autós szakasz után már csak négy kör volt hátra, ez azonban a negyedik helyen haladó Vettelnek elég volt ahhoz, hogy két helyet előrelépjen, ezzel 18 ponttal csökkentette hátrányát az összetett pontversenyben Hamiltonhoz és Bottashoz képest is.
Verstappen - aki a győzelemért 25 pontot kapott, így 61 a hátránya a címvédőhöz képest - a verseny leggyorsabb köréért járó bónuszpontot is megszerezte.
A világbajnokság jövő hétvégén Mogyoródon, a Magyar Nagydíjjal folytatódik.
hírek innen, onnan
3 otthon végezhető gyakorlat, amitől laposabb lesz a hasad, mint valaha
Íme 3 egyszerű pilates gyakorlat, amit ha most elkezdesz, akkor laposabb hassal indíthatod a nyarat!
390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel...
Gyógyvizes fürdőzés 999 és 2000 forintért a Dél-Alföldön
Meglepően olcsón, akár 999 forintért is élvezhető a gyógyvizes fürdőzés a Dél-Alföldön – az egyik helyen már csak május végéig....
Lakatos Laci kitálalt a titkáról: Segédeszközök nélkül fogyott rengeteget, most újra harcba száll
A humorista élete legkeményebb időszakán van túl: Lakatos Laci nemrég brutális életmódváltásba kezdett, aminek köszönhetően több...
Westernfilmek, amik örökre megváltoztatták a műfajt
Ezek a westernfilmek a hagyomány és az újítás határán váltak időtlen közönségkedvencekké.
NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet,...
Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás
Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.
Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges
A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el
A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.
Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb
Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...
Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán
Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


