Nemzetközi piacra juthat a Miskolci Egyetem részvételével fejlesztett vízi robot
Külföldi piacokra is eljuthat az a víz alatti robot, amelyet a Miskolci Egyetem vezetésével nemzetközi csapat fejlesztett az uniós támogatású, Horizont 2020-as UNEXMIN (Underwater Explorer for flooded Mines) projekt keretében.
Zajzon Norbert, a Miskolci Egyetem docense a projekt budapesti bemutatóján szerdán ismertette, hogy a szerkezet a rajta elhelyezett műszerekkel geológiai adatokat szolgáltat vízzel telt föld alatti járatokból.
A projektvezető a fejlesztést Európa nyersanyagigényével indokolta. Kifejtette, hogy a kontinens a szükségleteinek mindössze 4 százalékát fedezi saját ásványkincseiből, miközben 30 ezer elhagyott bányája van. A kitermelés rendszerint nem a lelőhelyek kimerülése, hanem a gazdaságtalan kitermelés miatt áll le, ám a nyersanyagok drágulása és a technológia fejlődése akár több száz éves szünet után is indokolttá teheti a bányaművelést. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a régi, vízzel telt vájatok felkutatása veszélyes, emberi merülésre nem ajánlott, csak robotokkal kutatható.
A fejlesztés alapötlete a projektet vezető Miskolci Egyetemen született, rajtuk kívül a finnországi Tampere és a spanyol főváros műszaki egyetemei, a portói egyetem és egy kutatóintézet közös társasága, valamint a fejlesztéstől a piacra vezetésig terjedő feladatokat végző cégek vesznek részt. A 4,87 millió euró (több mint másfél milliárd forint) keretösszegű projekt három és fél éve kezdődött, és idén októberben zárul.
A projektben vállalt 3 működő prototípusból kettő már elkészült, a tesztelés tavaly áprilisban kezdődött. A finnországi, angliai, szlovéniai és portugáliai merülések után a robotok szerdán a budapesti Molnár János barlangban kerültek vízbe.
Zajzon Norbert a sajtótájékoztatón elmondta, hogy méretüknél fogva a szerkezetek a középkorból megmaradt, kézzel vájt járatokba is behatolhatnak. Hozzátette, hogy a miniatürizálás a projekt egyik legnagyobb kihívása volt a kommunikáció mellett. Utóbbi azért jelentett nehézséget, mert a víz alatt a GPS nem működik.
A robot 500 méteres mélységig tud merülni és 5 órán át tud a víz alatt maradni. Szonárjainak köszönhetően zavaros vízben is merülhet, eszközei egyedi igényeknek megfelelően speciális bányászati vagy vízügyi feladatokra alakíthatók. A robot óránként 1 terabájtnyi, jó minőségű és sokoldalúan használható adatot képes gyártani, ezért hatékonyabb, mint az eddig használt merülő szerkezetek.
A projektvezető közölte, hogy budapesti bejegyzéssel a technológia hasznosítására céget is alapítottak, és partnervállalatok csatlakozását várják. A társaságban a Miskolci Egyetem résztulajdonosként vesz részt. Érdeklődők Európa több országából is érkeztek már, az első megbízás a kárpátaljai Aknaszlatináról jöhet. A település sóbányáját a beomlás fenyegeti, sikeres közbeszerzés esetén a robotok egy év múlva ott állhatnak először munkába.
Zajzon Norbert hozzátette, hogy a cég szolgáltatást értékesítene, mivel a robot előállítása darabonként csaknem félmillió euróba kerül, ráadásul a működtetése és az adatfeldolgozás is bonyolult, de van olyan biztosítótársaság, amely nagyobb tételben saját robotokat is rendelhet.
A projektvezető közölte azt is, hogy a fejlesztésre és a piacra vezetésre a Miskolci Egyetem a partnereivel az European Institute of Innovation and Technology (EIT) keretéből újabb 3 éves támogatáshoz fog jutni. A további fejlesztés stabilizálhatja a technológiát és nagyobb távolságokra is eljuttathatja a szerkezetet optikai kábeles összeköttetés nélkül. Egyes eszközei vagy szoftverrészei pedig később űrkutatási feladatokban vehetnek részt - tette hozzá Zajzon Norbert.
Az Unexmin a Horizont 2020 keretében jöhetett létre. Utóbbi az EU kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014-2020 között meghatározó program, 79 milliárd eurós keretösszegéből kiválósági alapon, nemzetközi versenyben nyerhető támogatás. A sikeres pályázatból versenyképes fejlesztések, értékesíthető termékek és szolgáltatások születhetnek, a Horizont 2020 ezért az innovációs lánc egészére kiterjed a kutatásoktól a piacra juttatásig. A program az egészségügytől és a demográfiától az élelmezésbiztonságon, az energia és erőforrások biztosításán át az éghajlatváltozásig vagy a környezetvédelemig terjedő kihívásokra keresi a megoldásokat.
forrás: mti
hírek innen, onnan
Horváth László drogügyi exkormánymegbízott ül be a parlamentbe a visszalépő Szécsi Zoltán helyett
Horváth László (volt) drogügyi kormánymegbízott ül be a parlamentbe a mandátumtól visszalépő Szécsi Zoltán olimpiai bajnok expólós...
Fájdalmas igazságot mondott ki a leendő miniszter: nem tudjuk megtartani a legjobbjainkat
A Tisza-kormány leendő tudományos és technológiai minisztere arról írt, hogy új alapokra van szükség a tudomány és a politika...
Ezzel az apró mobilbeállítással rengeteg adatforgalmat spórolhat
Az adatforgalom akkor is pörög, amikor nem nézzük.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„Rühelljük ezt a melót” – Magyar melósokkal köszöntjük május elsejét
Teljes tévedés a munka ünnepét sörös-kolbászos majálisozással vagy terméketlen semmittevéssel ünnepelni. Úgyhogy mi inkább egy...
Kiderült, ki ül be az Országgyűlésbe Szécsi Zoltán helyére
Gulyás Gergely számolt be a fejleményről a Facebookon.
Untitled story
Már a hangod sem az enyém
Máris befutott az ajánlat Magyar Péter új kormányához - Ők váltanák ki az orosz gázt Magyarországon
Jelezték, készen állnak!
Már 21 éve annak, hogy Messi megszerezte az első gólját a Barcelonában
Repülnek az évek: 21 éve annak, hogy Lionel Messi megrúgta az első gólját a Barcelona első csapatában.
Erste: Visszatértek a stagflációs kockázatok
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...
Hold: a rendszerváltás után már bátrabban tart az ember forintos eszközöket
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...
Apelso Capital: Lezáratlan fejezet a nagyvilágban, új történet itthon
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém
Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire
Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


