Orbán Viktor: Augusztustól lehet kérni a harmadik oltást
A harmadik oltástól nem kell félni, ezért a kormány augusztustól lehetővé teszi felvételét – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Megoszlanak a vélemények, hogy kell-e harmadik oltás vagy sem, a WHO is közzétett ezzel kapcsolatos, szkeptikus állásfoglalást. Félni azonban nem kell ettől, ezért a kormány lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét, de azt ajánlják, hogy a második oltás után teljen el négy hónap és a háziorvosok szükség esetén ettől eltérhessenek – közölte Orbán Viktor.
Oltási rend nem lesz, mert minél kevesebb adminisztrációval akarják terhelni az egészségügyet – tette hozzá a kormányfő. A szükséges mennyiségű vakcina rendelkezésre áll, az orvosok döntik majd el, hogy milyen típusú vakcinával oltsák az adott egyént. A harmadik oltás felvételének lehetősége augusztus 1-től áll majd rendelkezésre – mondta Orbán Viktor.
Az átoltottság tekintetben Magyarország a második helyen áll. A második oltást sokkal többen kapták meg hazánkban, mint más európai országokban.
Orbán Viktor elmondta, hogy az oltás kötelezővé tételnek nem a hívei, viszont tettek egy kivételt, az egészségügyi dolgozóknak fel kell vennie a koronavírus elleni oltást. Már eddig is voltak olyan oltások, amelyek nélkül valaki nem dolgozhatott az egészségügyben. Ez a lista most egyel bővülni fog. Ők embereket gyógyítanak, így nem kockáztathatjuk, hogy nincsenek beoltva – hangsúlyozta.
Csak akkor tudjuk megmenteni az embereket, ha ők is akarják, hogy megmentsük őket,
vagyis felveszik az oltást. Az idősek 15 százaléka nem vette fel még a koronavírus elleni védőoltást – húzta alá. Ők veszélyben vannak, főleg, hogy a megjelent a delta variáns, amely sokkal fertőzőbb, mint az eddigi mutációk. Éppen ezét, azokat az időseket, akik még nem oltatták be magukat, személyesen fognak felkeresni a háziorvosok, rezidensek. De még így sem lesz kötelező az időseknek a vakcina felvétele. Ők döntenek, a kormány csak mindent meg akar tenni, amit csak tud – emelte ki Orbán Viktor.
Szeptemberben, az iskolakezdés előtt, az összes iskolában oltási akciót fognak szervezni, ahol majd minden gyerek, szülő és pedagógus felveheti az oltást, azok közül akik addig nem teszik meg.
Utazásra vonatkozó korlátozásokat nem hozott a kormány, viszont arra kéri az állampolgárokat, hogy csak azok utazzanak külföldre, akik megkapták a második oltásukat is. Erre azért van szükség, hogy ne hozzák be a vírus egy újabb variánsát.
A kormányfő hangsúlyozta, minden olyan vélemény, amely bizonytalanságot kelt, bajt okoz. Ez igaz bármilyen krízishelyzetben. Egy ilyen szituációban arra van szükség, hogy a nemzet összefogjon, és egy célért küzdjön. Egy vírushelyzetben pedig ez még fontosabb, hiszen ilyen esetben minden bizonytalanságot keltő álinformációval az emberek életét kockáztatják, veszélyeztetik.
Úgy látja, az igazi veszélyt nem az álorvosok jelentik, hanem az, ha politikusok járványügyi tanácsokat adnak tesztelésről, oltásról.
Jogi huliganizmussal áll szemben Magyarország
Az oktatás és a gyerekjog az nemzeti hatáskörbe tartozik, ebbe az uniónak semmi beleszólása nem lehet. Az Európai Biztosság hozzáállása szégyenteljes, hiszen arra akarják kényszeríteni Magyarországot, hogy beengedje az oktatásba, az iskolákba az LMBTQ lobbit. Figyelmen kívül hagyják azt, hogy a szülő joga, hogy szexuálisan felvilágosítsa gyermekét. Az iskolákban is lehet ilyen tevékenységet szervezni, de csak abban az esetben, ha ebbe beleegyezik a szülő is.
Ha Litvániának sikerült megvédenie saját álláspontját az unióval szemben egy hasonló helyzetben, akkor Magyarországnak miért ne sikerülne? Véres csata lesz, de mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a magyar szülőket és a gyereket – tette hozzá a miniszterelnök.
A kettős mérce itt is jelen van, hiszen hasonló esetek voltak Romániában és Olaszországban is, de azok el vannak felejtve. Csak a magyar és lengyel ügyet hangsúlyozták. Csak Lengyelországot és Magyarországot fenyegetik azzal, hogy nem kapnak részt az európai helyreállítási alapból.
A vita nyelvezete jogi, míg lényege politikai. Brüsszel visszaél a jogaival, és ránk akarja kényszeríteni az akaratát. Itt azonban fontos kérdésről van szó, a gyerekeink védelméről. Magyarországon a gyerek szent, így nem engedhetjük, hogy az LMBTQ lobbisták befolyásolják a gyerekeket az iskolákban vagy óvodákban. De nem engedhetjük azt sem, hogy a szülő véletlenül, a kellő információ hiányában olyan könyvet vásároljon meg, amely úgy befolyásolja gyermeke fejlődését, ahogyan azt ő szeretné – mondta Orbán Viktor.
Magyarországon nem állhat elő az a helyzet, ami már a nyugati világban előfordul, hogy egy tizenéves gyerek eldönti, hogy nemváltó műtét akar, annak ellenére, hogy a szülei ellenzik azt – emelte ki.
Az uniós pénztől függetlenül elindulnak a helyreállítási programok
A kettős mérce megnyilvánulása volt az Európa-bajnokságon is. A magyarokat szinte a semmiért ítélték el. Ha nem lenne kettős mérce, akkor le kéne bontani az angol nemzeti stadiont, a Wembleyt – fogalmazott a miniszterelnök.
Bármilyen jogvita összekötése a pénzügyi kifizetésekkel, az teljesen elfogadhatatlan.
A helyreállítási alap jár nekünk, és meg fogjuk kapni ezt a pénzt – fejtette ki, majd közölte, hogy azokat a programokat, amelyekről a kormány a gazdaság újraindítása érdekében határozott, azokat elindítja, akkor is, ha nem érkezik meg Brüsszelből a pénz.
hirado.hu
hírek innen, onnan
Légiósok: Döntés született a magyar válogatott játékos edzőjéről - hivatalos
James Morrison marad a West Bromwich Albion vezetőedzője.
Szabó Bencével és a leendő belügyminiszterrel egyeztetett Magyar Péter
A hamarosan hivatalba lépő miniszterelnök közösségi oldalán jelentkezett.
Bohár Dániel új nemezist talált magának, páros lábbal szállt bele a Megafon arca a népszerű tévésztárba
Bohár Dániel aktívan folytatja a politikai pályafutását.
V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik
A Lexus boszorkánykonyhájában régóta készül valami nagy dobás, és ma már egyre világosabb, hogy az új LFA nemcsak elektromos...
Frissítő csapadék érkezik, közölték a napját, amikor berobog az országba
Ekkor jöhet az eső, a május már változást hoz.
Ez undorító: holló zabálta az utcára kitett hússzállítmányt
Gyomorforgató jelenetek zajlottak le a bécsi Brunnenmarkt közvetlen közelében, ahol egy Lengyelországból érkező hússzállítmányt...
Kapitány István bejelentése: Visszaállítjuk a szülészorvos választást!
Tömegek életét érintheti a döntés.
Videón az ütközés: ittas karambol Szombathelynél
Kilométereken át támolygott az úton, majd frontálisan ütközött egy ittas sofőr Nyugat-Magyarországon . A baleset miatti terelésből is...
Meghalt Columbo lánya – sajnos nem a filmsorozatban
Elhunyt 60 éves korában Peter Falk, a Columbo hadnagyot alakító színész lánya. Jacqueline Falk az otthonában halt meg, halálát...
Fiktív foglalkoztatás gyanúja miatt feljelentést tett a győri polgármester a városi média ellen
Pintér Bence szerint a fideszes közgyűlés több százmillióval támogatta a céget.
Kék szeme lehetett a honfoglaló elit harcosnak?
Folytatjuk az előző cikkünkben törzsi-nemzetségi vezetőként bemutatott Huba, valamint magas rangú kísérői, Koppány és Szaniszló...
Üzentek a bírók az új kormánynak
A Magyar Bírói Egyesület együttműködne az új kormánnyal – közölte a szervezet a honlapján.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Bulvár
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire
Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere
Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


